A mai ember a kőkorszaki elődök fejével gondolkodik, tehát nem csupán teste, hanem agya is nagyon hasonlít a több millió évvel ezelőtt élt rokonokéhoz. Agyunkban húszmilliárd idegsejt naponta olyan érzelmeket és gondolatokat hoz létre, amelyek már kész minták formájában (modulok) több millió évvel ezelőtt kialakultak. Az emberi ösztönökről szól a kiváló biológus-pszichológus könyve, amely kiegészíti a hasonló című, óriási sikert aratott BBC-filmsorozatot. Winston professzor azt mondja, hogy a mai embert is igen jelentős mértékben azok az érzelmek és ösztönök irányítják, amelyek a szavannán élő elődeinkben, illetve azok elődeiben azért alakultak ki, hogy segítsék őket a túlélésben. A félelem, a düh, a szeretet érzései és a versenyt vagy együttműködést meghatározó emberi ösztönök igen régiek, és nem ismerhetjük addig magunkat, amíg meg nem ismerjük a bennünk élő ősember ösztönvilágát. Heisenberg óta tudjuk, hogy a világ sem ismerhető meg tökéletesen, mert a megfigyelő megváltoztatja a megfigyelt tárgyat, ezért a környező világot is akkor ismerjük meg jobban, ha többet tudunk magunkról.

Ötmillió évvel ezelőtt elődeink lejöttek a fáról, hogy a jégkorszak beköszöntével tágabb környezetükben élelem után nézzenek. Három-négy millió évvel ezelőtt majomember őseink két lábra álltak, és ez forradalmi változás volt, mert a felegyenesedéssel felszabadult két kezük: elkezdhettek szerszámokat készíteni. Azóta tudjuk, hogy egyenes gerinccel többre lehet jutni, mint négykézláb csúszva-mászva, még akkor is, ha S-alakú gerincünk sem teljesen egyenes: nagyon nem mindegy azonban, hogy négy lábon állva görbe vagy felegyenesedve.

Agyunk fejlődésében fontos szerepe volt a húsnak mint fehérjeforrásnak, a beszédnek, a játéknak (minél nagyobb az agy, annál játékosabb az élőlény) és a közösségnek. Agyunk "éhes": testsúlyunk két százalékát alkotja, de az oxigén és energia húsz százalékát fogyasztja el, ám egyiket sem tudja tárolni. Ezért kell ösztönök formájában tárolni a felhalmozott ismereteket, mert ezek gyorsan működésbe lépnek, és az agyban fénysebességgel terjedő információk a kész ösztönök révén azonnal cselekvést váltanak ki. Ha az úton sötétedéskor görbe botot pillantunk meg, akkor agyunk azt először kígyónak "látja", és a félelem ösztöne menekülésre sarkall bennünket, mindaddig, amíg agyunk lassúbb, "gondolkodó" része közli, hogy nincs veszély, mert ez csak egy bot. A félelem ösztöne az emberi DNS egyik részében van tárolva, 59 gén felelős érte, és működését sok más gén is befolyásolja: a félelem ösztöne tehát genetikailag kódolt. Ezért lehet a politikában, a közösségekben vagy az üzleti életben olyan erősen hatni rá, amire a "23 millió romániai munkavállaló" Magyarországot megrohanó fenyegetése adott igen tanulságos példát.

Vannak azonban más, kevésbé ismert ösztöneink is. Machiavelli 1513-ban jelentette meg A fejedelem című művét, amely a manipuláció gazdag tárházát kínálja politikusoknak, üzletembereknek és szerelmi hódítóknak. A siker végett mások becsapását és kihasználását ajánlja. Azt mondja, hogy a vezetőnek mindig humánusnak és jóravalónak kell mutatkoznia, igaznak és könyörületesnek, vallásosnak és bűntelennek: lepleznie kell ezekkel ellentétes tulajdonságait. A legújabb kutatások szerint a Machiavelli által ajánlott megtévesztési taktika az emberi evolúció során döntő szerepet játszott agyunk és gondolkodásunk fejlődésében. Az emberi intelligencia szintjének növekedésében döntő lehetett, hogy újabb és egyre jobban működő technikákat alkalmaztak őseink egymás becsapására, amire ellenmegtévesztés volt a válasz: ezek ösztönössé váltak, tehát genetikailag is kódoltak lehetnek. Ez az ösztön közösségekben működik, és beszéd, írás, tehát kommunikáció szükséges hozzá. Ne csodálkozzunk azon, hogy a kommunikációs eszközök jelenkorban tapasztalt forradalmával a megtévesztés és becsapás is forradalmasodik: a mai média az elmúlt ötmillió évben nem tapasztalt gazdag eszköztárat kínál a mindenkori vezetőknek arra, hogy a politikában és az üzleti életben megtévesszék a célba vett közönséget.

Minden emberi ösztön közül talán a verseny és együttműködés ösztönei a legérdekesebbek. Az evolúció több millió éves történetében kiemelt szerepet kap mindkettő: a majomembereknek is versenyezniük kellett egymással az élelemért és az öröklődésért, de együtt is kellett működniük, mert senki nem volt egyedül elég erős ahhoz, hogy az ellenséges környezetben fennmaradjon. Ezért egy igen sajátos emberi magatartás alakult ki: hol versenyzünk, hol szövetkezünk, hol háborúzunk, hol pedig békében élünk egymással. A legújabb kutatások szerint akkor jár jól egy közösség, például egy politikai párt, ha e két magatartást felváltva követi: hol harcol, hol pedig együttműködik. A játékelméleti kutatások szerint akkor járunk a legjobban, ha 58 százalékban harcolunk és 42 százalékban együttműködünk másokkal, így ellenfelünkkel is! A sikeres stratégia azzal kezdődik, hogy támadunk (például egy vesztes választás után azonnal), majd minden következő lépésünket attól tesszük függővé, hogy ellenfelünk támad-e, vagy együttműködést ajánl. Aki mindig támad, az veszít, de az is sokkal kevesebbet nyer, aki mindig csak együttműködést ajánl az ellenfélnek. Az a játékos (párt) maradt fenn a kísérletek szerint, aki hol egyik ösztönét, hol a másikat alkalmazta, és követte az ellenfél előző lépését: támadott, ha ellenfele is ezt tette, de együttműködött vele, ha ilyen ajánlatot kapott.

(Robert Winston: Human instinct, How our primeval impulses shape our modern lives, Bantam Press, 2002)