Ma 2024 december 20. Teofil napja van. Holnap Tamás napja lesz.
50aa3abb5249556c3dd76c5eabd7f8bc.jpg

Névtelen ifjak a megnyitó középpontjában

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Helikopterről ledobott II. Erzsébet, Tűzszekerek-hősöket lökdöső Mr. Bean, röpködő Mary Poppins-fürtök. A sok szempontból formabontó olimpiai megnyitó egy furcsa lánggyújtási szertartással ért véget.

A pekinginél valamivel vontatottabb, ám számos ötlettel megspékelt műsorral kezdődött a XXX. nyári olimpia londoni megnyitója. II. Erzsébetet baba képében például helikopterről dobták le az Olimpiai Stadion 80 ezer nézője közé, Mr. Bean szokása szerint vonta magára a figyelmet a szimfonikus zenekarról és lökdöste a Tűzszekerek film szereplőit egy trükk segítségével, Beckham motorcsónakot vezetett tökéletes frizurával, és rengeteg Mary Poppinst is bedobáltak az izzó arénába.

A műsor az este folyamán óriási csúszást halmozott fel, három és fél óra is eltelt belőle, és a kandelábert meg sem gyújtották még, illetve Jacques Rogge NOB-elnök sem mondott egy mukkot sem addig. Ettől még megérdemelhette London, hogy 2005 júliusában Szingapúrban a játékok rendezését, 204 nemzet 10 ezer sportolójának vendégül látását, 32 sportág versenyeinek lebonyolítását.

A megnyitó bevonuló nemzetei között nyolcvannegyedikként vonult a mi nemzetünk, a vasárnap Szerbia ellen csapatkapitányként vízbe ugró Biros Péter vezetésével (16.30). A nemzetek között volt, amelyik gumicsizmákban lépegetett (Csehország), volt amelyik ország híján függetlenként ugrabugrálva (volt Holland Antillák), és két ország csapata összesen két sportolóval jött (Bhután, Szomália).

Jacques Rogge NOB-elnök megnyitójában sokszínű, kozmopolita városnak nevezte Londont, hozzátéve, „itt született a modern sport”. Felkérésére II. Erzsébet angol királynő megnyitotta a londoni olimpiai játékokat.

Késő éjjelig kellett várni arra, ki gyújtja meg az olimpiai gigamécsest, amely augusztus 12-ig ég majd. Az ünnepség ötödik órájának kezdetén egyenesedett ki a kérdőjel a talányos mondat végén: senki, vagyis hét névtelen fiatal, a jövő képviselői, akik egy koszorút lángra lobbantva felemelték az olimpia lángját az Olimpiai Stadion közepén.

Szombat reggeltől már a versenyek jönnek, némi kis alvás után.

mno.hu - Bucsy Levente

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Politika (1582) Belföld (11) Nézőpont (1) Tv fotel (65) Autómánia (61) Mondom a magamét (8034) Életmód (1) Gasztronómia (539) Gazdaság (723) Sport (729) Flag gondolja (38) Heti lámpás (342) Vetítő (30) Nagyvilág (1310) Szépségápolás (15) Jobbegyenes (2898) Rejtőzködő magyarország (168) Tereb (146) Alámerült atlantiszom (142) Emberi kapcsolatok (36) Titkok és talányok (12) Mozaik (83) Mozi világ (440) Irodalmi kávéház (543) Történelem (18) Kultúra (9) Egészség (50)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>