Az első gondolatom, így a szexuális zaklatás világméretű (és hazai) botránya kapcsán az volt, hogy visszanyalt a fagyi. A papok pedofil botránya után, tessék, itt az újabb! (Arra most nem térnék ki, hogy az amerikai/hollywoodi szexuális ragadozók, legalábbis akikről eddig kiderült, mind a Demokrata Párt támogatói, vagy így, vagy úgy – mert az messzire vezetne.)

Mindamellett, hogy ezek a DOLGOK (ha kimondatlanul is), de köztudottak voltak, a gusztustalansági értékükből semmit nem von le. Szereposztó dívány, és a többi…

Voltak azért előzmények: emlékezzünk csak John Travolta „együttfürdős” esetére a fiatal fiúval, vagy Michael Jackson „hepimíl” partijaira – de ezek akkor elsikkadtak, illetve elsikkasztódtak, mert volt az a pénz. Ugye?!

A legnagyobb megdöbbenést számomra az eddig (!!!) általam nagyra tartott Kevin Spacey okozta (nagyjából sejtettük, hogy minimum két kapura játszik), aki a szexuális abúzust azzal próbálta elfedni, hogy „coming out”-olt, és bevallotta, hogy homoszexuális. Mintha ez felmentés lenne?! Nem, nem az, SŐT!

Tehát, ezek az ÜGYEK (hangsúlyoznám!) köztudottak voltak, csak nem lettek kimondva. Most lehullt az eddig is átlátszó lepel – ennyi történt.

Végül, de nem utolsósorban - „Könnyű Katát táncba vinni, ha ő is akarja” jeligére:

Kedves lányok és fiúk, lehet NEM-et is mondani a Disznófejű Nagyúrnak!

Ja, hogy, akkor nem lesz meg a szerep?! Tessék csillogóan tehetségesnek lenni, tessék zseniális színjátszónak lenni, az előbb-utóbb úgyis kibukik, azt nem lehet elnyomni.

Ha pedig már az abúzus megtörtént, irány a rendőrség, és feljelentés, nem 10-20 év múlva előállni a farbával!

Csókol benneteket:

Eleméry T. Olivér