Ma 2024 április 16. Csongor napja van. Holnap Rudolf napja lesz.
Tóth Csaba vérlázító hazugsága

Tóth Csaba vérlázító hazugsága

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Ne tűrjük tovább!

Az embernek már nem okoz meglepetést, ha Ujhelyi István, a szocialisták EP kampányának vezetője és potenciális listavezetője például sajtótájékoztatón mond valamit, majd azon háborog, hogy a jobboldali sajtó mást közölt le, mint amit ő állított. Szó szerint ezt mondta: „Ha kerítésmentes és egységes Európai Unióra vágynak, akkor az MSZP-Párbeszéd szövetség listájára és a szociális Európára kell, hogy szavazzanak.” Erről portálunk Leander blogja – a félreértések elkerülése érdekében – ]]>videót is mellékelt]]>, amikor beszámolt Ujhelyi kijelentéséről. Látható és hallható, hogy semmi olyan nem hangzott el, amit utóbb a kampányfőnök állít, hogy ő a rendszerváltáskor lebontott vasfüggönyről beszélt, s nem a déli határkerítésről.

Mondom, az embernek ez már nem okoz meglepetést, hiszen Ujhelyiről van szó.

Annál inkább megdöbbentett, amikor a Hír Tv Csörte című adásában a liberális Tóth Csaba politológus szinte hörögve ismételgette Ujhelyi érveit. „Vérlázítónak gondolom azt, hogy vannak olyan médiumok, nyilatkozatok, helyek, ahol Ujhelyi István nyilatkozatait, Ujhelyi nyilatkozata nélkül adják a szájába. Hogy ő lebontaná a kerítést. Még azt is elhiszem, hogy van, aki így értelmezi. De hogy ez úgy jelenjen meg nagyon sok helyen, az ő cáfolata nélkül, mikor világosan elmondta, hogy ő nem erről beszélt, ő a vasfüggönyről beszélt. Lehet, hogy helytelenül fogalmazott.”

Tóth Csaba szerint tehát vérlázító, ha az ellenzéki sajtó a valóságnak megfelelően leírja az Ujhelyi képviselő által elmondottakat. Azt szerencsére megengedi, hogy esetleg Ujhelyi hibázott és „helytelenül fogalmazott.” Ez itt kérem a liberális pc egyik gyöngyszeme. A „lehet, hogy helytelenül fogalmazott” kifejezés azt jelenti, hogy valójában nem mondott olyat, amivel Ujhelyi később cáfolta saját állítását. Amit a jobboldali sajtó képviselőinek valójában ki kellett volna találniuk, hogy megfeleljenek Ujhelyi elvárásainak.

De az vajon nem történhetett meg, hogy Ujhelyi Sopronban teljes lelki nyugalommal mondta az igazi liberális, szocialista dumát a kerítésről, amit ugye az ellenzéki oldalon mindenki le akar bontani, csak eltagadja? S csak később kapott a fejéhez, hogy ezt bizony nagyon elcseszte? S így előjött baseball ütővel, a valóságosan tájékoztató médiumok ledorongolásával, és a „vasfüggönyözéssel”, amiről az egész – nem túl hosszú – sajtótájékoztatón valójában egy szó sem esett.

Szerencsére a Csörtében ezúttal is ott ült Gajdics Ottó, a Karc FM és a Szabad Föld főszerkesztője, s odatette Tóth Csaba orra elé a forró pitét: „Szeretném elmondani, hogy beszélhet Ujhelyi amit akar, úgyis mindenki tudja a képernyő előtt, hogy ő le akarja bontani a kerítést. A politikusnak önmagára nézve nagyon nagy veszélye, hogy elveszte a szavai hitelességét.”

Pont.

Elnézést kérek, Kedves Olvasó, hogy megint Ujhelyi borzalmairól kellett írnom. De látni kell, hogy – kampányban különösen – nem elég legyinteni a hülyeségre. Ahányszor a tapasztalat szerint megjelenik az ellenzék újabb agybomlasztó aljassága, félrevezető manipulációja, arra a valóság talaján állva reagálni kell.

Ez történt most, nem több. Csak az ember mindig megütközi azon az elvetemültségen, ha valaki egyik percben állít valamit, aztán letagadja és mást magyaráz a helyébe, meg a közvélemény képébe. Aztán jön egy hírmagyarázó, s ugyanazt mantrázza tovább.

Mintha folyamatosan debileknek beszélnének. Pedig a hülyék a túloldalon járnak.

Horváth K. József - ]]>https://leander.blogstar.hu/]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Alámerült atlantiszom (142) Rejtőzködő magyarország (168) Heti lámpás (312) Gasztronómia (539) Politika (1582) Mozaik (83) Flag gondolja (36) Irodalmi kávéház (537) Gazdaság (704) Egészség (50) Emberi kapcsolatok (36) Sport (729) Vetítő (30) Életmód (1) Tereb (146) Szépségápolás (15) Tv fotel (65) Titkok és talányok (12) Nagyvilág (1310) Belföld (10) Jobbegyenes (2786) Mozi világ (440) Kultúra (7) Mondom a magamét (7536) Történelem (18) Nézőpont (1) Autómánia (61)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>