A Népszava beljebb megelégedve idézi a Magyartanárok Egyesületének nyilatkozatát, amely szerint nevezett három írót erdélyi mivoltukon túl az antiszemitizmus köti össze. S hogy nem szabadna a Nemzeti alaptantervbe bekerülniük olyan alkotóknak, akikről ennyire nincs „közmegegyezés”.

Kristály Lehel tegnap ugyanitt remekül levezette, a román hatóságok miért és hogyan vegzálják minden alkalommal a csíksomlyói búcsúra tartó magyar zarándokokat. S Lehel szerint ennek része most a Nyirő újratemetése körüli hisztéria is. Mindez tény. Mondhatjuk, a románok teszik a dolgukat – bár kétségtelen, hogy az új, baloldali román kormányzat majd minden elődjénél aljasabb és alávalóbb. És gátlástalanabbul, szemérmetlenebbül támad legnagyobb kisebbségére. S mindenben remek partnerre akad Bunta Levente székelyudvarhelyi polgármester és az őhozzá hasonlók személyében.

Ám nem mehetünk el szó nélkül amellett, ami idehaza történik.

Mindenekelőtt szögezzük le: ha Nyirő könyvei ott sorakoztak a polcon, vagy nagymama stelázsiján, az Erdélyi Szépmíves Céh halina kötéses kiadásában, akkor az ember tudta, hogy kinél jár. Az Erdélyi Szépmíves Céh halina kötésébe bújtatott Nyirő- kötetek láttán olyan nagyon nagyot nem lehetett tévedni a hetvenes-nyolcvanas években a tulajdonos hovatartozását illetően. Mondhatni: az Erdélyi Szépmíves Céh halina kötéses Nyirő-kötetei eldöntötték a kérdést, hogy mifélénk-e az illető, vagy nem a mifélénk.

Igen, akadt néhány ilyen szimbólumszerű dolog, amely segített eldönteni, hogy a soha véget nem ért és érő népi–urbánus állóháborúban ki hol áll. Ilyen szimbólum volt Ő is, Nyirő József. A csak Tamási Áronnal mérhető írófejedelem, Uz Bence szülőatyja. Az Ő novellái alapján rendezte meg Szőts István minden idők egyik legjobb magyar filmjét, az Emberek a havason című remekművet. Ő írta a Jézusfaragó embert, a Madéfalvi veszedelmet, A sibói bölényt, Az én népemet és a Néma küzdelmet. Nincsen magyar irodalom Nyirő József nélkül. Miképpen nincsen Szabó Dezső Az elsodort faluja, Wass Albert A funtineli boszorkánya, Sinka István Fekete bojtára, Tormay Cécile Bujdosó könyve és Emberek a kövek közöttje nélkül. Nincsen magyar irodalom enélkül, hiába tagadják és gyalázzák mindezt a másik oldal felkentjei. Mert ők nem számítanak. Ők Márai Sándort is kitagadták habozás nélkül a magyar irodalomból jó negyven esztendőre. Nem számítanak – ami számít, az az elviselhetetlenség érzése.

S hogy ilyenkor mindig felrémlik Bergman 1977-es Kígyótojásának egyik legrémesebb jelenete. Amikor a „híres” berlini kabarék egyikében nyílik az ajtó este, és belép néhány német ifjú. Nagyon szőkék, nagyon kék szeműek, és horogkeresztes karszalagot viselnek. Odafent a színpadon javában zajlik a műsor. Épp’ a német história, a német legendárium, a német mondavilág és hőstörténet nyáladzó, üvöltő kiröhögése folyik. Mint minden este, azokban a híres berlini kabarékban. Épp’ Tristan szellentget a színpadon, Izoldát pedig hágják hátulról. A nagyon német ifjak egy darabig nézik a „műsort”, majd halkan érdeklődnek, hol a tulajdonos. S a kérésre megjelenik a tulajdonos. Egy nagyon zsidó férfi – Bergman szándéka szerint épp’ annyira zsidó, amennyire németek az ifjak. Kérem, vegye le a szemüvegét – szól halkan a német ifjú. A zsidó tulajdonos leveszi. S ekkor a német ifjú megfogja hátul a fejét, és pépesre veri az arcát a bárpult szélén. Majd a döbbent csendben ennyit szól udvariasan a publikumnak: Jó szórakozást, hölgyeim és uraim!

Az egyetemes filmtörténet egyik legnagyszerűbb, legrémesebb pillanata ez. Benne van az igazolhatatlan és elrettentő iszonyat. A lélegzetelállító embertelenség. Amire nincsen magyarázat. De kérdések azért vannak, s talán okok is. S a kérdést Paul Johnson is felveti A huszadik század igazi arca könyvében. Hogy miért éppen a németek? Azért, mert egy nemzettel majdnem bármit meg lehet tenni. Egy nemzetet halálra lehet éheztetni, el lehet venni a hazáját, ki lehet rabolni – de nem lehet elvenni tőle a múltját, a hőseit és a legendáit, mert abba vagy belehal, vagy iszonyatos bosszút fog állni. Iszonyatosat és irracionálisat, amelybe aztán majd szintúgy ő hal bele.

Nos, ha nem ez a cél, akkor kéretik vigyázni egy kicsit. Hátrébb az agarakkal Nyirőtől, de hátrébb a Székely Himnusztól is.

Szépen könyörgöm, ne tegyétek…