- 0
Az előző részt ott hagytuk abba, hogy a Fradi bejutott a KK döntőjébe. Ezt a részt illendő itt kezdenünk…
A döntőben az olasz Lazio csapata volt az ellenfél. Az első mérkőzést Budapesten, az Üllői úton rendezték, 1937. szeptember 12-én. A Ferencváros a képességeihez mérten nagyon közepes formában játszott, a végig védekező olaszok megúszták egy 4:2-es vereséggel. Sárosi 3, Toldi 1 góllal köszönt be a rómaiak kapujába. Két gól is 11-esből esett, az egyik olasz gólt nyilvánvaló lesállás előzte meg. A nézősereg az előzetes formák alapján szebb játékot, jobb eredményt várt, így csalódottan távozott.
Az október 24-én Rómában megrendezett visszavágó, azonban feledhetetlenül nagy mérkőzést hozott. A közölt kép a kezdés előtti pillanatokat mutatja, amikor Sárosi zászlót cserél. Aztán a Lazio nagy lendülettel kezdett, gyorsan meg is szerezte a vezetést. Egy perc múlva sikerült egyenlíteni, Sárosit felvágták a büntetőterületen belül, a 11-est maga értékesítette. Aztán a 8. percben Sárosi újabb góljával már 2:1 volt a Fradi javára. Villámkezdés! Az olaszok azonban nem adták fel, rákapcsoltak és a klasszisuk, Piola, révén három gólt szerezve ledolgozták a hátrányukat, 4:2-re vezettek. A félidő vége előtt azonban Toldi is megvillant, már csak 4:3, így vonultak pihenőre a csapatok. A II.félidőben a Lazio mindent egy lapra feltéve támadott, beszorította a Fradit, a 61.percben 11-eshez is jutott. Piola büntetőjét azonban Háda, a gumiember, hihetetlen reflexszel kivédte. A védés szárnyakat adott a Fradinak, kijött a szorításból, a 70-ik pecben Kiss révén előbb egyenlített, majd 10 perc múlva Sárosi feltette az i-re a pontot, góljával 5:4-re nyert idegenben is a Ferencváros és története során másodszor is elnyerte a Középeurópai Kupát. A csapatkapitány Sárosi örömkönnyeivel küzdve emelte magasra a trófeát, a kiutazott fradisták pedig a Himnuszt énekelték. Az olaszok is gratuláltak, egyikük amikor kezet fogott Sárosival, így szólt hozzá: “Ilyen játékot én még életemben nem láttam! Most tanultam meg, hogy mi az a futball.”
Talán így már érthető, hogy a sorozat eddigi epizódjaitól eltérően miért ezzel a nagyszerű döntővel kezdtünk. A siker lendületet adott a bajnokságban is.
Az 1937-1938. évi Nemzeti Bajnokság végeredménye | ||||||
1. Ferencváros | 26 | 23 | 1 | 2 | 95:38 | 47 |
2. Újpest | 26 | 21 | 2 | 3 | 90:32 | 44 |
3. Hungária | 26 | 18 | 4 | 4 | 86:32 | 40 |
4. Kispest | 26 | 15 | 1 | 10 | 72:59 | 31 |
5. Elektromos | 26 | 11 | 6 | 9 | 51:49 | 28 |
6. Phőbus | 26 | 11 | 3 | 12 | 57:56 | 25 |
7. Nemzeti | 26 | 9 | 6 | 11 | 61:71 | 24 |
8. Szeged | 26 | 10 | 3 | 13 | 42:49 | 23 |
9. Taxisok | 26 | 8 | 6 | 12 | 56:63 | 22 |
10. Budafok | 26 | 10 | 2 | 14 | 43:49 | 22 |
11. Bocskai | 26 | 9 | 2 | 15 | 43:57 | 20 |
12. Törekvés | 26 | 7 | 4 | 15 | 49:80 | 18 |
13. ETO | 26 | 3 | 5 | 18 | 24:83 | 11 |
14. Budai 11 | 26 | 3 | 3 | 20 | 28:79 | 9 |
A KK győzelem mellett a bajnoki címet is sikerült visszahódítani. Igaz, hogy most nem sikerült száz gólt lőni (csak majdnem), de az elsőség sokkal fontosabb volt. Az ősz szenzációsra sikeredett, 12 győzelem és 1 döntetlen (az is az első meccsen). A tavasz két vereséggel kezdődött, aztán viszont a bajnokság végéig nem volt megállás, 11 győzelem következett.
A Húsvéti-torna ezúttal Luxemburgban várta a csapatot. Felemás volt a mérleg, a Spora együttesét 4:1-re verték, ám a Wacker Wien-től 4:2-re kikaptak.
A bajnokság befejezése után, mint kupagyőztes indult a Ferencváros az új KK sorozatban. Ellenfeleink sorban: Zsidenice (cseh), idegenben 1:3, odahaza 3:0, Ripensia (román), idegenben 5:4, az Üllői úton 4:1, majd az elődöntőben a Juventus következett, Torinóban 2:3, itthon 2:0. Ezzel újra a döntőbe jutott a Fradi!
A bajnoki szünetben a szokásosnak mondható téli túrát exkluzív környezetben, Máltán töltötte a csapat, hét mérkőzést játszott, mindhetet megnyerte!
Az 1937-38-as szezonban játszott díjmérkőzések összesítése:
46 mérkőzés: 39 győzelem, 1 döntetlen, 6 vereség: 193 : 81 gólarány
Az amatőr csapatként szereplő FTC az amatőr bajnokság I.osztályában a Pártos-csoportban a 3.helyen végzett, 26 mérkőzésen 12 győzelemmel, 8 döntetlennel és 6 vereséggel, 56:33-as gólkülönbséggel.
Az 1937-38-as szezon téli szünetében a máltai túrára utazó csapat
Forrás:
Nagy Béla Fradi futballkrónika 1899-1973
Major János - Nagy Béla - Várszegi János Zöld-fehérben
nemzetisport.hu