- 0
A régi futball sztorik felidézését a híres 1968-as Liverpool - Ferencváros VVK mérkőzés egyik elhíresült történetével kezdjük, illetve megtudhatjuk azt is miért veszítette el az egykori kapuslegenda Zsák Károly a gyűrűsujját.
Mérce
1968 januárjában a VVK-nyolcaddöntő visszavágóját játszotta a Liverpool ellen a Fradi az Anfield Roadon. A meccs előtti napon havazott A találkozón a pálya egyik, napos fele csupa sár volt, a másik fele pedig, amelyet beárnyékolt a fedett lelátó, havas.
„Nincs a világon olyan csapat, amelyik ezen a talajon legyőzhetné a Liverpoolt! Esetleg a Liverpool II..." - mondta Bill Shankly, a Liverpool legendás edzője. Branikovits László góljával a Fradi l:0-ra nyert, és továbbjutott. Az angol úriemberek bankettet adtak a vendégeknek, ahol szólásra emelkedett dr. Lakat Károly, a Fradi mestere is, aki poharát köszöntőre emelve csak ennyit mondott:
„Azzal a büszkeséggel megyünk haza, hogy Shankly úr közismerten pontos mércéje szerint már vagyunk olyan erősek, mint a Liverpool II..."
Shankly kacagott, majd megölelte a Tanár urat.
* * *
Gyűrűsujj
Zsák Károlyt, a Budai 33 FC egykori legendáját sokan minden idők legnagyobb kapusának tartják (a síremlékén is ez a felirat díszeleg), nem feledve, hogy valóságos megszállottként őrizte klubja és a válogatott hálóját.
Egy ízben úgy felháborodott a bíró ítéletein, hogy eszméletét vesztette, majd súlyos ideggörcs lépett fel nála, és hordágyon vitték le a pályáról. Elhivatottságát jellemzi, hogy miután bal kezének gyűrűsujja többször is eltört, és már zavarta a védésben - inkább levágatta...
fourfourtwo