A prezidenciális rendszerben a végrehajtó hatalom feje – a rendszer nómenklatúrájától függően – az elnök, akit felelősség „közvetlen” megválasztása miatt (ami nem zárja ki az elektori rendszert) csakis a választópolgárok felé köt, így csak a közjogi felelősségre vonás eszközével lehet elmozdítani székéből. A fékek és ellensúlyok rendszerében tehát egyéb tényezőkkel kell fenntartani az elnök fölött az ellenőrzést, mely általában a törvényhozás és az elnök jogköreinek megosztásában lelhető fel, például a költségvetés elfogadása, mely a törvényhozás jogköre, valamint a törvények megvétózása, melyről joggal az elnök rendelkezik. Mivel a kezében – amellett, hogy a föderális állam végrehajtó ágának egyszemélyű vezetője – összpontosulnak jelentős jogosítványok, akárcsak a hadsereg vezetése, a legfelsőbb bíróságon (helyüresedés esetén) életük végéig szolgálatot teljesítő bírák kinevezése (itt szerepet játszik a törvényhozás is), az elnök személye és egészségi állapota kiemelt érdeket jelent. Elég csak a nagy mennyiségű erőfeszítésre gondolni, amit az elnök személyének védelmére fordítanak az illetékes szervek.
A fent leírtak a tisztséghez kapcsolódó jogosítványokból eredeztetve is jól mutatják, hogy az elnök állapota kulcskérdés a prezidenciális berendezkedésben, ezért különösen aggályos, ha bárminemű akadályoztatást szenved, akárcsak az egyébként a C-Span legutóbbi rangsora alapján a harmadik legjobb elnöknek minősített Franklin Delano Roosevelt. Az Egyesült Államok 32. elnöke már 1932-es megválasztása előtt is bénulással küzdött, kerekesszékbe kényszerült, kínosan ügyelt azonban arra, hogy nyilvánosság előtt abban sose mutatkozzon, mivel úgy vélte, az gyengítené az erős elnök képét. Meggyőzte környezetét, hogy állapota javul, és hatalmas erőfeszítéssel, egy a lábára erősített vasszerkezettel megtanult rövid szakaszon járni. Nyilvánosság előtt mindig botra vagy az egyik fiára támaszkodva jelent meg, és – holott betegsége köztudott volt – törekedett rá, hogy a sajtóban se váljon ez témává. E szinte emberfeletti erőfeszítés gyümölcse, hogy csupán néhány fotó maradt fenn Rooseveltről, amint kerekesszékben ül. Ugyanakkor, míg a testi akadályoztatás mindösszesen extraterhet ró az elnökre és az őt körülvevő apparátusra, ezzel ellentétben az esetleges szellemi egészségben beállott negatív irányú változás már átléphetetlen akadályt jelenthet.
Ilyen esetben válik központi kérdéssé az államfő helyettesítési sorrendje, melyet az 1947-es elnöki öröklési törvény (Presidential Succession Act) rendez. A hivatkozott törvény a hivatalból történő elmozdítás lehetőségeként – a jelen esetben leginkább felmerülő indokként – a hivatalviselési képtelenséget is tartalmazza. E törvény II. cikkelyének 1. szakasza szerint az elnököt alelnöke – esetünkben Kamala Harris – követi a bársonyszékben, akit, amennyiben szükséges, a képviselőház elnöke vált. A képviselőház elnökét a szenátus pro tempore (ideiglenes) elnöke követi a sorban, utánuk kerülnek szóba a kabinet tagjai. Az elnök ideiglenes vagy végleges helyettesítési sorrendjét legrészletesebben az amerikai alkotmány 1967-ben elfogadott, releváns címmel ellátott, XXV. számú kiegészítése tartalmazza.