Átgondolt szerkezet hiányáról árulkodnak torz belső arányai: bő egy órán keresztül gyűlnek, gyülekeznek a hollywoodi filmipar legjobb verekedői, robbantói és sziklamászói, hetvenkedéssel és vásári produkciókkal múlatják az időt, hogy azután röpke tíz percbe sűrítve kelljen elkapkodniuk a látványosnak szánt végső összecsapást, a túszként tartott filmcsillag kiszabadítását fogva tartói kezéből.

Olyasfajta hatást kelt mindez, mint hogyha egyazon alkotáson belül epigrammává tömörített csataleírás követné a részletező eposzi seregszemlét. Reméljük, nem esünk azok hibájába, akik ideológiai nehéztüzérséggel vesznek célba egy „rágógumi-buborékot”, ha megjegyezzük még, hogy a merész kaszkadőrök meséje nem egészen ártatlan. A filmbéli „Szabad Föld”, az emberrablók cölöpökön nyugvó tengeri tanyája a kubai partok közelében fekszik. S ha a rosszízű példálódzásból nem értenénk szót, a kaszkadőr-fenegyerekek pöffeszkedő magabiztosságából végképp kitetszik a filmalkotó „üzenete”: ha minden kötél szakad (ha az FBI tehetetlen), a velejéig szabad Amerika öntevékeny polgáraival gyűlik meg a baja a zsebkendőnyi „szabad földecskék” mindahány emberrablójának, terroristájának és gerillájának – legyenek bár feketék, sárgák vagy vörösek.

Filmvilág folyóirat 1983/04 47. old. - Greskovits Béla