- 0
Záró fordulójához érkezett a labdarúgó NB I, míg a másodosztályban magkezdődött a közvetlen hajrá, amely a Nyugati csoportban még komoly izgalmakat tartogat, de egyik osztály küzdelmei sem múltak el rendbontás nélkül! A nemkívánatos események helyszínei az újpesti Szusza- illetve a pápai Perutz stadion voltak
A Soproni ligában már a múlt hétvégi forduló során eldőlt a bajnoki cím, a dobogós helyezések és a kiesés kérdése is, így tulajdonképpen tét nélküli lett a záró etap. Ennek ellenére izgalmakban nem volt hiány sem a pályákon sem azokon kívül. Az újpesti szurkolók mélységesen csalódottak amiatt, hogy kedvenceik nem tudták megszerezni a hőn áhított aranyérmet, annak ellenére sem, hogy sokáig a tabella élén álltak. A lila fehér drukkerek pedig ennek hangot is adtak a pénteki FC Fehérvár elleni utolsó idei bajnokin a Szusza Ferenc stadionban. A mérkőzés alatt szinte végig Sallói István klubigazgatót és a vezetőség más tagjait szidalmazták egyértelműen kifejezve, hogy kiket okolnak a bajnoki cím elmaradásáért. Közben a pályán a higgadtabban és koncentráltabban játszó Székesfehérváriak 2-1-re nyertek, megfosztva ezzel a lilákat idei hazai veretlenségüktől. Ez pedig már sok volt az amúgy is dühös hazai drukkereknek. A lefújást követően két délszláv idegenlégiós, a fehérvári Vujovics és az újpesti Bozsics piros lapot érő csetepatéja volt az olaj a tűzre. Ezután az újpesti ultrák ellepték a pályát és hatalmas botrány tört ki, melynek során – egészen megdöbbentő módon - az egyik rendező – legalábbis rendezőnek öltözött ember – megütötte a vendégek másik légiósát Andicot, miközben a lila mezes és zászlós felajzott tömeg a vendégszurkolókra támadt és így a kutyás rohamrendőröknek is be kellett jönnie a pályára. És ha ez még nem volna elég; a sárga mellényes úgynevezett biztonságiak botokkal verték ki szektorukból a Fehérváriakat! Vajon miért? Kis magyar futballvalóság 2009!
Szombaton aztán – legalábbis az I. osztályú meccseken – béke honolt. A Debreceni VSC 7000 szurkolója előtt ünnepelte meg negyedik bajnoki címét és két 11-es góllal, a kapus Polekszics és magyar válogatott Rudolf Gergely találataival 2-0-ra nyert a Paks ellen és így végül az előzmények ismeretében egészen megdöbbentő 9 pontos előnnyel végzett az élen. A találkozó lefújását követően a Loki játékosai átvették a jól megérdemelt aranyérmeket, melyekből még a vendégek kapusának, Csernyánszkinak is jutott, aki ősszel még Debrecenben szerepelt.
Képek a pápai balhéról
1. | DVSC-TEVA | 30 | 21 | 5 | 4 | 70-29 | +41 | 68 |
2. | Újpest FC | 30 | 17 | 8 | 5 | 61-38 | +23 | 59 |
3. | Szombathelyi Haladás | 30 | 16 | 5 | 9 | 44-29 | +15 | 53 |
4. | ZTE FC | 30 | 15 | 7 | 8 | 52-44 | +8 | 52 |
5. | Kecskeméti TE-ERECO | 30 | 14 | 6 | 10 | 55-44 | +11 | 48 |
6. | FC Fehérvár | 30 | 14 | 6 | 10 | 42-34 | +8 | 48 |
7. | MTK Budapest | 30 | 13 | 6 | 11 | 43-41 | +2 | 45 |
8. | Győri ETO FC | 30 | 11 | 10 | 9 | 57-41 | +16 | 43 |
9. | Gabona Trans-Kaposvár | 30 | 11 | 7 | 12 | 51-46 | +5 | 40 |
10. | Vasas | 30 | 11 | 5 | 14 | 42-52 | -10 | 38 |
11. | Paksi FC | 30 | 9 | 8 | 13 | 38-51 | -13 | 35 |
12. | Diósgyőri VTK | 30 | 9 | 6 | 15 | 29-45 | -16 | 33 |
13. | Budapest Honvéd | 30 | 8 | 8 | 14 | 31-46 | -15 | 32 |
14. | Nyíregyháza Spartacus | 30 | 7 | 11 | 12 | 32-41 | -9 | 32 |
15. | BFC Siófok | 30 | 8 | 2 | 20 | 30-56 | -26 | 26 |
16. | REAC | 30 | 3 | 6 | 21 | 33-73 | -40 | 15 |
Juhász Attila
Szerző a Flag Polgári Műhely tagja