Ma 2024 december 21. Tamás napja van. Holnap Zénó napja lesz.
Füstös szobák mélyén

Füstös szobák mélyén

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Péter mindent elkövetett, hogy elnyerje Feri kegyeit.

Két komoly megtiszteltetés érte a napokban Márki-Zay Pétert, a baloldal közös miniszterelnök-jelöltjét. Az első és legfontosabb, hogy Gyurcsány Ferenc végre a saját kezével leírta az ő nevét egy keddi Facebook-bejegyzésben. (A bukott kormányfő arról tudósított, hogy találkozott Márki-Zayval, és még fog is.) Mindez akár arra is utalhat, hogy a bukott kormányfő észlelte Márki-Zay létezését, esetleg emberszámba is kívánja őt venni. Nem volt ez mindig így. Egy nappal korábban Gyurcsány még úgy tette helyre az Amerikából szalajtott házaló ügynököt, hogy le se írta a nevét. A hétfői, anonimizált üzenet lényege az volt: előbb meg kell nyerni a választást, többséget kell szerezni, csak utána lehet azzal pepecselni, ki legyen a miniszterelnök. Magyarán: hiába parádézgat itt Márki-Zay, amiért az előválasztáson legyőzte Gyurcsány nejét, ez nem jelenti azt, hogy a parlamenti többség majd feltétlenül őt keni föl kormányfőnek. (Addig még Márki-Zayt is elütheti a villamos, mint Karácsonyt…)

A második megtiszteltetés, ami a baloldal miniszterelnök-jelöltjét érte, hogy a legerősebb baloldali párt vezetője, Gyurcsány Ferenc végre fogadta őt egy titkos egyeztetésen. Hogy hol, azt nem tudni, de nem kizárt: a szemkilövőhegyi Apró-villa szivárványtermében. Ez megint csak azt jelzi, hogy Gyurcsány valahonnan értesülhetett Márki-Zay létezéséről – különben hogyan hívathatta volna magához? Tehát most már nem csupán a nevét hajlandó leírni, de alkalomadtán szóba is elegyedik vele. Pompás! 

Az biztos, Péter mindent elkövetett, hogy elnyerje Feri kegyeit: például bő nyállal dicsérte az őszödi beszédet („az egy őszinte szembenézés”) és Gyurcsány országlásának emberi jogi vívmányait, különösen, hogy milyen nyugodtan lehetett akkoriban tüntetni, és a rendőrség is sokkal emberségesebb volt Gergényi vezényletével, mint a mostani önkény idején.

A Gyurcsány–Márki-Zay-találkozó azért is különleges, mert Péter előzőleg egy Népszava-interjúban még azt mesélte: ki nem állhatja, „amikor demokratikus küzdelem helyett füstös szobákban zsírozzák le az eredményt”. Most viszont ő is bevonult egy ilyen füstös szobába, hogy megérdeklődje Gyurcsánytól, mik a pillanatnyi teendői, hogyan tehetne a kedvére. Ferenc pedig, gondolom, szépen eligazította az obsitos telefonügynököt. A baloldal miniszterelnök-jelöltje akár egy befutó listás helyet is kikönyöröghet magának, ha még párszor, sűrűn pislogva méltatja a Böszme kormányzását. Ez, persze, nem esne nehezére, hisz a jelek szerint az a kedvenc korszaka, s most ő maga is nagyjából ugyanazzal a globalista programmal házal, mint anno Gyurcsány. 

Mikor 2018-ban váratlanul hódmezővásárhelyi polgármester lett, az a hír járta, hogy zsebében bekapcsolt diktafonnal rótta a városháza folyosóit, talán még a takarítónővel is úgy beszélgetett. Reméljük, Márki-Zay most, a füstös szobák mélyén is bekapcsolva tartja kedvenc diktafonját. Mert akkor vidám hónapok elé nézünk.

Pilhál Tamás -]]> www.magyarnemzet.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Alámerült atlantiszom (142) Rejtőzködő magyarország (168) Politika (1582) Irodalmi kávéház (543) Belföld (11) Történelem (18) Heti lámpás (342) Tv fotel (65) Gazdaság (724) Életmód (1) Jobbegyenes (2898) Mozi világ (440) Vetítő (30) Kultúra (9) Tereb (146) Gasztronómia (539) Sport (729) Egészség (50) Mondom a magamét (8038) Szépségápolás (15) Flag gondolja (38) Emberi kapcsolatok (36) Nézőpont (1) Mozaik (83) Autómánia (61) Titkok és talányok (12) Nagyvilág (1310)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>