Végül a Momentum ifjú vörösgárdistáját alázták porrá saját társai, majd penderítették ki az akolmelegből.

Szerintem hálásak lehetünk az előválasztás kiagyalóinak. Meggyorsították a természetes szelekciót, az ellenzék politikusai a legszebb kommunista hagyományok szellemében lemészárolták egymást. Nem a káröröm mondatja velünk, de pompás látvány, ahogyan ők, akik békét és konszolidációt ígértek, kímélet nélkül eltaposták a másikat a sóvárgott hatalom reményében. Alapító mítoszuk, miszerint itt ők most jól összefognak, és megdöntik a zsarnoki Orbán Viktort, voltaképpen az első pillanatban összeomlott. Semmiféle versenyt nem rendeztek, országosan és a miniszterelnök-jelöltjeik összemérésében is taktikáztak, elárulták egymást, összevissza hazudoztak. Mi mindig is tudtuk, hogy csak ennyire képesek: szerencsére most gondolkodni tudó saját híveik előtt is feketén-fehéren kiderült, hogy a nagy összefogósdi pusztán álruhás fogócska. Még azt sem tisztázták magukkal, hogy kicsodák, mit akarnak, miben hisznek – hogyan várhatnánk, hogy bármiféle komoly ajánlatuk legyen a magyar választók számára?

Ennek ellenére hiba volna lebecsülni őket és máris győztesnek hirdetni a nemzeti oldalt. Akkor ugyanolyan csekély szellemi nívóra süllyednénk, mint a folyamatosan önmagát ajnározó Jakab, Karácsony és Fekete-Győr, akik még politikai hullává válásuk előtt egy perccel is azt gondolták magukról, hogy ki, ha nem én? Hogy aztán jöjjön az atomcsapás a kényelmesen berendezett kis világukra… Nem, itt még semmi sem dőlt el. De azért lényegesen többet tudunk, mint pár hete, hiszen már csak két mutatványos maradt a porondon: Dobrev és Márki-Zay.

Itt muszáj leszögeznünk: nem hihetünk a látszatnak, annak, hogy ők maguk bármiről is döntenek, bármiben is rendelkeznek. Az ellenzéki koalíciót külföldről tákolták össze, onnan fizetik, ott képezték ki őket, következésképpen minden fontos választási mozzanatot ott is döntenek el. Magyarul nem Dobrev és nem Márki-Zay, de még a szimpatizánsaik sem dönthetnek arról, ki lesz a jelölt, ők csak szolgaian végrehajtják az utasításokat, hogy aztán a Magyar György-féle Országos Előválasztási Bizottság teljesen átláthatatlan és ellenőrizhetetlen módon „összeszámolja” a szavazatokat, és győztest hirdessen.

Nyilván a Demokrata tisztelt olvasója is kíváncsi, ki nyeri a második fordulót, ki lesz Orbán Viktor tényleges kihívója, ki a jobb választás nekünk. Véleményem szerint teljesen mindegy. A lényeg ugyanis az, hogy az előválasztás már eldőlt, a valódi győztest Demokratikus Koalíciónak hívják. Igen, Gyurcsány a győztes.

A baloldalon hetek óta hahotáznak azon, hogy a kormányoldal Gyurcsány-show-ról, Gyurcsány-koalícióról beszél, ők ezt a nézetet hallatlanul primitív propagandaszövegnek tartják. Csakhogy a helyzet az, hogy mára az egész ellenzéki térfélen egyedül a DK létezik. Övék lesz a legnagyobb frakció, ők választanák meg a miniszterelnököt, ők diktálnának a kormányzó koalíciónak. Ha Dobrev győz az előválasztáson, a DK nemcsak névleg, hanem láthatóan is felülkerekedett. Ha Márki-Zay győz, a politikai hátország, párt, erős mozgalom nélküli vásárhelyi futóbolondot (köszönet a találó jellemzésért Oszkó Péternek!) a DK csóválná vörös farokként, hiszen Gyurcsányék nélkül mozdulni sem tudna.

Tetszik, nem tetszik ez a baloldalon: a DK, vagyis Gyurcsány máris győzött. Nem maradt más. A külföldi gazdik egyetlen farkat látnak, az ütemesen csóválja a kissé megtépázott testet. Másik farok nincs, nem lehet. Farokból egy is elég: a neve Gyurcsány Ferenc.

Ha a nemzetközi tartótisztek Márki-Zayt választják, akkor izgalmas, egyúttal mókás hetekre, hónapokra készülhetünk. Emberünk ugyanis – és ezt higgyék el egy szentesinek, akinek több közös ismerőse is van nevezett vásárhelyi úrral – nincs teljesen rendben, köztudomásúlag ideggyenge, és akkor nagyon finoman fogalmaztunk. Márki-Zay Péter legendáját – miszerint őt nem lehet „összegyurcsányozni”, diplomái vannak, nyelveket beszél – máris szövik, szövögetik titokzatos pókok a sarokban. (Arról, hogy a civil életben mindenhol szánalmasan megbukott, beleértve a szentesi Legrand céget is, ahol felmondása után szinte pezsgőt bontottak, annyira utálta mindenki, nyilván egy szó sem esik.) A vásárhelyi polgármester legendája azonban gyenge lábakon áll, és nem igaz az a terjedő hazugság sem, hogy jobboldali volna, nagycsaládosként konzervatív, nagy keresztény. Csendben jegyezzük meg, hogy ha ez a „jobboldali” ember vezeti majd az ellenzéki koalíciót, akkor Magyarország legsötétebb gazembereinek politikai képviseletét látja el, pontosan szemben állva a valódi jobboldaliakkal. Hogy hány gyereke van, megint csak nem mérvadó, inkább legyen az embernek kevesebb, mint neki, de ne üsse őket rendszeresen (utalunk itt arra, hogy Márki-Zay bevallotta: pofon verte a kétéves gyerekét). És ne nevezzük kereszténynek azt az embert, akinek sikerül kipréselni magából a vállalhatatlanul hazug és gyalázatos mondatot, miszerint Jézus is baloldali volt.

Nem győztünk, de egy hét alatt nagyot léptünk előre a győzelem felé. Ahogyan megállítottuk és elzavartuk Karácsonyt (mi másért veszett volna-e el benne a külső bizalom?), ugyanúgy megállítjuk és elzavarjuk a baloldali előválasztás győztesét is. De ami ennél is fontosabb: egyesítjük az erőinket, magunkkal foglalkozunk, nem azzal, hogy ki marad talpon, kibe helyezi bizalmát a háttérhatalom. Csak az számít, hogy mi ott legyünk majd tavasszal az urnáknál. Addig is találkozunk október 23-án a Békemeneten, hogy támadjon egy kis riadt csend a túloldalon, ahogyan szokott, mi pedig együtt tapasztaljuk meg, hogy változatlanul mi vagyunk a többség ebben az országban.

Szentesi Zöldi László - ]]>www.demokrata.hu]]>