Ma 2024 július 10. Amália napja van. Holnap Nóra, Lili napja lesz.
a0f815d134124768a90a770d9562f4f8.jpg

Bayer Zsolt: Beteg ország 2.

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)

Magyarország beteg. Súlyos beteg. A tünetek pedig egyre szaporodnak és egyre aggasztóbbak. Legutóbbi tünetegyüttes: a devizahitelesek megsegítésére a kormány és a bankszövetség által tető alá hozott mentőcsomag, illetve annak ellenzéki és sajtóbeli fogadtatása.

Kezdjük onnan, hogy vezető liberális közgazdászok (Mihályi Péter, Csillag István) szerint ilyen mentőcsomagra nincs is szükség, sőt annak létrehozása egyenesen bűn. A szent és sérthetetlen piac ellen elkövetett, halálos bűn.

Az MSZP és a Jobbik ismét egy követ fújt ez ügyben. Hétfőn, amikor Kövér László megbüntette az alkotmány vitájától távol maradó képviselőket, a Jobbik nyitotta meg a sort, mondván, remélik, hogy a házelnök majd a devizahitelesek megsegítésére kidolgozandó intézkedések során is ilyen bátor és férfias lesz. (Arra utaltak ezzel, hogy a kormány természetesen nem tesz semmit.) Majd délután a miniszterelnök bejelentette a csomagot, rá másfél órára Tóbiás József MSZP-s frakcióigazgató szó szerint megismételte Leinhardt Balázs jobbikos képviselő reggeli hülye mondatait (Leinhardt Balázsról annyit érdemes megjegyezni, hogy újszülött gyermekét árpádsávos zászlóra fektetve fényképezi, s e sorok írójáról hosszú levélben értekezett még a tavalyi kampány idején.

Levelében kifejtette, hogy e sorok írója rendszeresen kaszinókban veri el a pénzét. E sorok írója életében egyszer volt kaszinóban, Las Vegasban, mikor az Amerika sorozatát forgatta, és ott tényleg elvert öt dollárt. Vagyis Leinhardt Balázs egy hazug disznó.)

Tehát miután az Orbán-kormány bejelentette a devizahitelesek megsegítésére kidolgozott intézkedéseit, a bejelentés után és előtt a Jobbik és az MSZP vállvetve és egyforma retorikával kérte számon az Orbán-kormányon, hogy miért nem tesz semmit a devizahitelesek megsegítéséért. A bejelentés óta eltelt másfél nap, és az ellenzéki sajtó akcióba lendült. Élen a Klub (mentsétek meg lelkeinket!) Rádió és Bolgár György halad. Utóbbi tegnapi beszélgetős műsorában felhívta a bankszövetség egyik elnökségi tagját, és mindenáron ki akarta húzni belőle, hogy az Orbán-kormány intézkedési terve rossz, sőt bűnös. Miután ez nem sikerült, arra terelte a szót, hogy mennyibe fog ez kerülni szegény bankoknak. A bankszövetség illetékese azt mondta, hogy nagyjából negyvenmilliárdba, de ez a válság ára, és ezt a bankoknak le kell nyelniük. Ugyanis az nem fordulhat elő, hogy akár egyetlen család is fedél nélkül maradjon.

Bolgár ezt nem értette. Nem is akarta érteni. Bolgár telis-tele volt „de”-vel kezdődő, aljas és ostoba és szemét mondatokkal. Ez az a Bolgár, aki a baloldal embere. Ez az a Bolgár, aki szociálisan érzékeny. (Szemben a szociálisan érzéketlen Orbán-kormánnyal.)

Ez az a baloldal. A mi baloldalunk. Őket színesíti még Szanyi, aki szerint ez természetesen nem segítség, és a Jobbik, amely szerint ez természetesen nem segítség. (Annyira jó volna, ha az ország egy játékszer lenne, és csak úgy oda lehetne adni ezeknek, hogy mutassák meg hamar, ők hogyan segítenének. De sajnos nem lehet…)

Magyarország súlyos állapotának másik súlyos jele mindaz, ami a rezidensekkel és a szakorvosokkal történik. Erről elöljáróban csak annyit: normális és tisztességes ember nem állhat más oldalon, csak Papp Magorék oldalán. Minden fenntartás nélkül. És éppen ennek a kormánynak kell rendet tennie ebben a disznóólban is. Vagyis rendeznie kell az orvosok helyzetét. És meg kell kapniuk azt a kezdő fizetést, amit kérnek – s ami még mindig szemérmetlenül kevés! Csak nehogy véletlenül az MSZP merészeljen egy bíráló szót is ejteni ez ügyben.

Ők, akik alatt semmilyen megoldás nem született, és akiknek elődei úgy ötven évvel ezelőtt úgy döntöttek, hogy a taxisoknak, a pincéreknek és az orvosoknak gyakorlatilag nem adnak fizetést, mert őket majd megfizetik a kuncsaftok. Aztán öt ilyen évtized után annyit tudtak tenni, hogy Gyurcsány vezényletével elindítottak egy orvosellenes, gusztustalan kampányt, amihez asszisztált az egész baloldali sajtó.

Hát akkor most kuss legyen! A kormány pedig tegye a dolgát, kerül, amibe kerül!

Vagy ne csodálkozzunk, ha orvos nélkül maradunk. És akkor majd még betegebbek leszünk.

Bayer Zsolt, magyarhirlap.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Kultúra (9) Tv fotel (65) Életmód (1) Mozaik (83) Szépségápolás (15) Jobbegyenes (2823) Flag gondolja (36) Gasztronómia (539) Vetítő (30) Egészség (50) Alámerült atlantiszom (142) Autómánia (61) Emberi kapcsolatok (36) Tereb (146) Gazdaság (713) Mondom a magamét (7699) Nézőpont (1) Politika (1582) Történelem (18) Titkok és talányok (12) Rejtőzködő magyarország (168) Mozi világ (440) Sport (729) Heti lámpás (322) Nagyvilág (1310) Belföld (11) Irodalmi kávéház (537)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>