Most, hogy Gyurcsány Ferenc allergiáját olyan sikeresen kikezelték a detoxikálóban, akarom mondani, az allergológiai klinikán, fellélegezhetünk, mert a nemzet böszméje továbbra is velünk marad, és elszórakoztat bennünket kirohanásaival, feltéve, hogy az allergia elleni védőitalkészlet nem csappan meg végzetesen.

Rejtő Jenő, a kérdés nagy kutatója egy nyilvánvalóan teljesen más jelenségről így írt: „…déli egykor osztották ki az egyliteres adagot, és délután ötkor a kékszakállú Wagner úr kijózanodott! …Negyed hatkor bús arccal körüljárt, és bemutatkozott sorban mindenkinek. – Zaturek Manfréd vagyok…”

Úgyhogy ne is boncolgassuk tovább a lélek mélységeit, inkább gondolkodjunk el nem kevés szomorúsággal azon, hogy miképpen puhítja meg a sikerre és jómódra törekvő emberek gerincét az őrült és immár gátlástalan nyugati ideológiai terror.

Egy kiváló kapus mélyre hajol a kötelező politikai elmebaj előtt, mert tökéletesen tisztában van azzal, hogy kiemelkedő szakmai tudása mit sem ér, ha nem alázkodik meg a véleményterror urai előtt, akár azon az áron is, hogy megtagadja hazáját. Egy másik kiváló kapusedző pedig, megundorodván társa megalázkodásától, őszintén kimondja, amit abban a megrontott országban is a legtöbben gondolnak, hogy Európa szörnyű végzet felé rohan, ám ezért elbocsátják állásából.

És akkor jön a harmadik kiváló szakember, a nagyszerű és nagynevű labdarúgóedző, aki már nemegyszer bizonyította emberi és szakmai nagyságát, és keserű szájízzel elmondja, hogy: „Mindannyian profik vagyunk a klubban. Azt gondolom, hogy Petry Zsolt is profitált a Herthánál eltöltött időszakból, a legjobbját nyújtotta. Mondtam neki, gyere, mondd el a csapatnak, ami történt. Ő odaállt a csapat elé, elmondott mindent, és elbúcsúzott. A sport is üzlet, az egyik ember elmegy, s másik jön helyette. Az edzőknél is így megy. Furcsa érzés, nincs idő róla beszélni, reagálni sem rá. Nagyon keményen hangzik, de ez így van. Keressük az utódját, jó volt vele, de a játékosoknak új kapusedzőre van szükségük. Kemény, ami történt. Most én vagyok a gonosz, de én is így voltam ezzel, amikor az U16-hoz kerültem, majd visszajöttem. Az ember elmegy valahonnan, aztán másik helyre kerül, mindig az új feladat számít. Mindig megy tovább az élet a futballban, csak azt számít, ami következik.”

Kemény beszéd. Kár, hogy nem igaz. Még a nagyszerű Dárdai Pál sem engedheti meg magának az őszinteség és az együttérzés luxusát. Ez a legfájdalmasabb ebben a történetben. Petry Zsolt pedig talán hazatér, hiszen német klub most aligha merné foglalkoztatni. Jó volna, ha hazajönne, mert itt még biztonságban van, Magyarországon az őrület még nem jutott hatalomra, bár ami azt illeti, egyre nyilvánvalóbban arra tör. Azért is jó volna, mert Petry Zsoltra itthon nagy szükség van. Szakmai tudására is, emberi bátorságára is.

A mai naptól új sorozatot indítunk, amit tapasztalataink szerint akár a jövő tavaszi választásokig is folytathatunk, csak hogy megtudja mindenki, mire számítsunk, ha a Nyugatot már megfertőző elmebaj nálunk is diadalra jut. Azt szeretnénk, hogy a Demokrata olvasói lássák és tudják, hogyan zajlik az élet a liberális demokrácia nagy birodalmában, a mintául szolgáló Egyesült Államokban. Azt akarjuk, hogy ne érje készületlenül a jobboldali, hazaszerető, keresztény hitüket valló embereket a fenyegetés. A sorozat címe: Jelentés a bolondok birodalmából.

Bencsik András - ]]>www.demokrata.hu]]>