„A megvetés, az undor, a felháborodás tarajos hullámai csapkodnak Magyarország körül. A gyűlölet drótsövénye zárja el Magyarországot az egész világtól. Minden erkölcsös és a tisztaságra valamit adó ember befogja az orrát, ha a magyar nevet hallja. Annak a trágyadombnak dögletes bűze, amelyet keresztény kurzusnak neveznek Magyarországon, az európai erkölcsi és politikai köztisztaságnak égető problémájává lett, és mindenki, nem csak szocialisták, egyetért abban, hogy ezt a szemétdombot el kell hordani és ki kell füstölni azt az országot, ahol a rendfenntartók és a hatalom birtokosai ilyet művelnek.”

Kérem, vallják be, legalább önmaguknak: fentieket olvasva nem tudják azonnal eldönteni, hogy egy friss 444-es vezércikket, egy Juszt- vagy Hadházy-féle Facebook-bejegyzést, esetleg egy jobban sikerült Cseh vagy Donáth EP-felszólalást, netán egy Szabó Tímea napirend előttit van szerencséjük ízlelgetni?

Segítek: fentieket a már emlegetett Kunfi Zsigmond írta a Világosság 1920. június 29-i számában.

Csak hát semmi nem változott azon a térfélen az elmúlt száz esztendőben. Figyeljenek csak, mert nagyon fontos! Mályusz Elemér így foglalja össze mindezt A vörös emigráció című művében: „A nyugati közvélemény csak a vörös emigráció torzító tükrében látja a magyar eseményeket. Senki nem beszél az oroszországi terrorról, senki nem emlékszik már a magyarországi vörös terrorra, mindenki csak a fehér terrorról hall. Az emigráció sikere volt ez. Büszke is volt rá. Kunfi megelégedetten állapította meg évek múlva, hogy bár »a finn fehér terror vérengzőbb és kíméletlenebb, szörnyűbb volt, mint a Horthy-terror«, erről az utóbbiról mégis hasonlíthatatlanul többet hallott a világ, éppen az ő propagandájuk következtében.” (Kunfi Zsigmond írása Az Ember 1922/18. számában)

Persze az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a „Nyugat” sem sokat változott az elmúlt száz év alatt.

A proletárdiktatúra legnagyobb bűnösei – nevezzük néven őket: tömeggyilkosok! – tehát Ausztriába emigrálnak. Ott, a „művelt Nyugaton” pedig fölöttébb vendégszerető bánásmódban van részük. Idézzük Mályuszt: „A legexponáltabb népbiztosok és családtagjaik egyelőre nem Bécsben telepednek le, mert ott testi épségük sem volna biztonságban. A polgári lakosság gyűlöli őket, éppen mert az ő bőrére akarták az osztrák fővárost a bolsevizmusba belekergetni, de éppen így jó okuk van óvakodni a kiábrándult és koldusbotra juttatott magyar munkásoktól is. Lakóhelyükül az udvarias, megértő osztrák kormány Graf van der Straatennak, az alsó-ausztriai Karlstein faluban, nagy park közepén álló tágas kastélyát jelöli ki. A falu és a környék lakossága gyűlölettől eltelve, görbe szemmel nézi az »előkelő idegeneket«, akik panaszkodnak is eleget, hogy a bántalmazásoktól félve nem mernek a kastélyon kívül mutatkozni. Az osztrák kormány azonban vigyáz álmukra; állandó őrséget tart a kastély környékén, hogy a bolsevikellenes parasztok és a bosszútól fűtve odasiető magyarok támadásaival szemben megvédelmezze őket. […] Kun Béla maga bevallotta, hogy sehol és soha életében nem fejthetett ki nyugodtabban működést, mint éppen Karlsteinben. Állandó összeköttetésben volt kurírok útján Béccsel, Prágával, Berlinnel, Moszkvával, ahonnan agitációjához megkapta a szükséges pénzt s ahová tanulmányait, beszámolóit küldte az ottani Vörös Újság részére. Az osztrák kommunisták vezére, Toman személyesen járt kint nála »Kasparek« álnéven, vele együtt tett ott látogatást Milánónak akkori szélső szocialista polgármestere is. Lenin szikratávirata Kunhoz, Danneberg és más szocialista vezérek látogatásai már az osztrák nemzeti tanácsban is annyira feltűntek, hogy interpellációra és annak a vádnak a hangoztatására adtak alkalmat, hogy a magyar népbiztosoknak ez a nagy pártfogása tulajdonképpen bujkáló bolsevizmus, leplezett tanácsköztársaság.”

Így élnek tehát a tömeggyilkosok, tolvajok, kommunista gazemberek a fényességes Nyugaton, és fejtik ki egészen elképesztő propagandájukat Magyarország ellen. S persze készülnek visszatérni a hatalomba, elemzik a helyzetet, vagyis azt, miért gyűlölik őket ennyire még a munkások is. Kun Béla meg is fejti ennek okát, amikor ezt írja (többes szám harmadik személyben értekezve önmagukról!): „Mindenkor, szinte doktrinárius módon úgy fogták fel a forradalmat, mint a nemzetközi proletárforradalom egy részét, és szempontjaik sohasem voltak valami magyar szempontok, hanem mindenkor a nemzetközi proletárforradalom szempontjai.”

Igen. Mi ma pontosan látjuk és tapasztaljuk, hogy ezeket soha sem bántották a „valami magyar szempontok”. S azt is tudjuk, hogy a hazai rendszerváltás egyik Nyugatról sugalmazott és követelt feltétele volt, miszerint a kommunista (szocialista) rendszer fenntartói­nak, működtetőinek – beleértve az 1956-os megtorlások és gyilkosságok legnagyobb és legocsmányabb tetteseit is! – nem eshet semmilyen bántódása.

Így aztán „ágyban, párnák közt” pusztult el Biszku Béla, Apró Antal, de még Péter Gábor is! Mai lelki-szellemi örököseik (vagy éppen a szó legszorosabb értelmében vett örököseik és ivadékaik: Dobrev) pedig megtorlásokkal, soha nem látott monstre perekkel, börtönnel és foglalkozástól eltiltással fenyegetik a polgári kormány tagjait, a polgári sajtó munkatársait, de akár a szavazóit is!

És igen: akkor, száz évvel ezelőtt egy világháborúban megkínzott, Trianon sújtotta, gyakorlatilag halálra ítélt ország vezetői, túl egy tanácsköztársaságnak becézgetett patkánylázadáson és tömeggyilkosság-sorozaton, nekiláttak megmenteni az országot. Hozzáfogtak a lehetetlenhez – és valami elképesztő és megmagyarázhatatlan sikert arattak. Az úgynevezett „bethleni konszolidáció” egészen egyszerűen: páratlan csoda!

Bethlen István demokráciát teremt – a kor viszonyaiban tökéleteset. (És betiltják a kommunista pártot, amit vádként szoktak felhozni a Bethlen-kormány és a Horthy-rendszer ellen, holott mindenhol és mindig ezt kellene tenni!)

Nagyatádi-Szabó István végrehajtja a földreformot – kétmillió paraszt jut földhöz! A kötelező betegség- és baleset-biztosítás révén a városi munkásság nyolcvan százaléka biztosított lesz. Bevezetik az öregségi, rokkantsági, özvegyi és árvasági segélyt, továbbá a táppénzt is. A konszolidáció egyik eredménye, hogy a pengő erősebb valuta lesz a francia franknál!

A trianoni békeszerződés megfosztotta az országot az összes ásványkincsétől és erdeitől, nemesfém- és sóbányáitól. Senki sem hihette, hogy ebből a helyzetből talpra lehet állítani a gazdaságot. Ehhez képest létrehozták a Magyar Nemzeti Bankot, amely megkapta a pénzkibocsátás jogát. Sikerült népszövetségi kölcsönt felvenni, amelyből soha nem látott ipari-gazdasági fejlesztések kezdődtek. Csak néhány „márkanév”, amely ebben a korban született: Csepel, Orion, Tungsram, villanymozdony; mindezek eredményeképpen pedig gyakorlatilag felszámolták a munkanélküliséget.

Klebelsberg Kunó pedig olyan iskola- és oktatási reformot vitt véghez, amelynek a szó legszorosabb értelmében csodájára járt egész Európa, s amely többek között azt is lehetővé tette, hogy egy bizonyos József Attila, József Áron szappanfőző munkás és Pőcze Borbála mosónő félárván, felfoghatatlan külvárosi nyomorban, majd nevelőszülőknél felnövő gyermeke a szegedi Ferenc József Tudományegyetem, majd a párizsi Sorbonne hallgatója legyen, s megnyíljon előtte a középosztályi lét vonzó perspektívája. Ja, hogy József Attila kijelentette, miszerint őneki nincsen se apja, se anyja, se istene, se hazája, s ezért kirúgták? Igen. És ez több mint érthető…

Ami a lényeg: ezt az országot nevezik odakintről, a fényességes Nyugatról „bűzlő trágyadombnak” a vörös emigráció tömeggyilkos tagjai, és ezt az országot próbálják teljes elszigeteltségbe taszítani, blokád alá vonni, ennek az országnak a kormányát és kormányzóját gyalázzák reggeltől estig a velejéig rothadt lelkű és szellemű kommunista gazemberek – a fényességes Nyugat nagy egyetértésével.

Hát nem ismerős? Hát változott itt valami az elmúlt száz évben? Nos, hogy mennyire nem, álljon itt még egy adalék. A németek és az osztrákok következetességéről és elvszerűségéről…

(Folytatjuk)

A cikksorozat első része ]]>ide kattintva]]>, a második része ]]>ide kattintva]]>, a harmadik része ]]>ide kattintva]]> és a negyedik része ]]>ide kattintva]]> olvasható.

Bayer Zsolt - ]]>www.magyarnemzet.hu]]>