Egy negyvennyolc éves, négygyerekes apa hajtott az ima végeztével mecsetjüket elhagyó muszlimok közé Londonban. Egy ember meghalt, sok a sebesült.

Az esetről beszámoló lapok és hírportálok kivétel nélkül azzal kezdték, hogy „az elkövető fehér ember” vagy „fehér férfi”. Jó tudni: minden más esetben szigorúan tilos nyilvánosságra hozni az elkövető etnikai hovatartozását. Lehetetlen olyasmit olvasni ezekben a lapokban, hogy „az elkövető cigány” vagy „fekete”, vagy „arab” – kizárólag a fehér embert éri az a megtiszteltetés, hogy bűncselekmény elkövetése esetén mindjárt fontossá válik etnikai hovatartozása, bőrszíne. De ez valójában mellékszál, apró adalék nevezett média tisztességének, becsületének árnyalásához.

A lényeg a cselekmény maga. És sajnos azt kell mondjuk, tudtuk ezt is. Az immáron heti rendszerességgel, arab és/vagy fekete muszlimok által, leginkább keresztény fehérek ellen elkövetett terrortámadások után várható volt, hogy valahol valakinél előbb-utóbb elszakad a cérna, és valahol valaki bosszút akar majd állni.

Megtörtént. Egy négygyerekes fehér férfi úgy érezte, nem bírja tovább elviselni, ami városával, országával, kontinensével történik. Úgy érezte, az ő védelmére hivatott hatóságok, az ő érdekeinek képviseletével megbízott politikusok nem védik meg, sőt rá és családjára szabadítják a potenciális terroristák százezreit, millióit, a szörnyűségek elkövetőit mentegetik, és azt akarják vele elhitetni, mindez természetes, jó és hasznos folyamat, ettől lesz az ő élete szebb, színesebb, érdekesebb, ha pedig mindezt nem látja be, nem hajlandó alárendelni magát a „haladásnak” és az „elkerülhetetlen folyamatoknak”, akkor bizony rághatja szégyenében az ökleit, hiszen ő csak egy elmaradott, rasszista barbár. Egy fasiszta. Egy náci.

Egy négygyermekes, fehér londoni férfi nem bírta tovább, és elkövette a legirracionálisabbat, legkártékonyabbat, legelfogadhatatlanabbat: ugyanazt a tettet hajtotta végre, amit az európai civilizációt és kultúrát megsemmisíteni szándékozó iszlamista állatok hajtanak végre ellenünk hetente.

Mentség nincs erre, még ha értjük is az indítékot.

Hír: a Chatham House kérdezte meg az EU polgárait és „elitjét”, hogy mit is gondolnak valójában az unióról és napjaink legégetőbb problémáiról. Idézzük szó szerint a felmérés egyik megállapítását: „Az elit szerint a bevándorlás, azaz a külföldiek munkavállalása inkább jó az országnak, a bevándorlók gazdagítják az ország kulturális életét, nem rontják a bűnügyi helyzetet, és nem terhelik meg a jóléti rendszereket. A teljes népesség körében ezt teljesen ellenkezően látják. […] Míg az elitnek csak 14 százaléka köt negatív nézeteket a menekültekhez, a teljes népességnél ez az arány 34 százalék. Az elit többsége szerint a muszlim országokból nem kellene megállítani a menekültek befogadását, illetve a muszlim hit és kultúra összeegyeztethető az európaival, míg a teljes lakosságban már megfordulnak az arányok.” És még egy mondat a felmérésből: az újságírók adnának legkevesebb hatalmat a tagállamoknak – vagyis a médiamunkások az Európai Egyesült Államok legelszántabb hívei.

Igen. Ezért van az, hogy az európai ember sehol nem talál rá arra a világra, amit ő látni szeretne, viszont mindenáron rá akarnak erőltetni egy világot, amitől rosszul van.
Ennek beláthatatlan következményei lesznek. Ez a kétségbeesett londoni akció csak a kezdet. Ha pedig el akarjuk kerülni a polgárháborút, ki kell mondanunk: teljesen mindegy, hogy mit akarnak az európai „elitek”, az idióta politikusok meg a mainstream, gazember sajtóhiénák.

Nélkülük ugyanis van Európa. Az európai keresztény fehér ember nélkül viszont nincs.

Tessék választani.

Bayer Zsolt - ]]>www.magyaridok.hu]]>