Ma 2024 december 22. Zénó napja van. Holnap Viktória napja lesz.
Nevetségesek vagytok, gyerekek!

Nevetségesek vagytok, gyerekek!

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Hazudnak, ferdítenek, áskálódnak...

Jó, ha nap mint nap szembesülünk vele, hogy az erős és saját jogán sikeres Magyarország leg­ádázabb ellenfelei nem Brüsszelben vagy Washingtonban ülnek, hanem Budapesten. Történt nemrég, hogy Varga Judit igazságügyi miniszter egy közösségi oldalas bejegyzésében leírta, hogy a Momentum és a DK ötlete élesben is megbukott a Facebook megregulázását illetően, hiszen Ausztráliában azzal próbálkozott a kormány, amit a magyarországi ellenzék pártolt, ám elkerülve a kilátásba helyezett bírságot, a Facebook inkább ab ovo megtiltotta az ausztrál felhasználóknak a politikai hírek közzétételét. Ezért – folytatva az érvelést – a magyar utat kell követni ebben is, például a reklámadó befizetésére kötelezni bármilyen technikai óriáscéget. Így tett idehaza a Facebook is, ami persze nem a végcél, csak egy, a nem kevés elvárás közül, de legalábbis nem rossz kezdet.

Abban persze senkivel sem lenne vitám – és ezt korábban e hasábokon is leírtam –, hogy a mostaninál sokkal komolyabb, szigorúbb, hathatósan betartatott törvényi szabályozás kell, mert ennek hiányában a közösségi oldalak ugyanazt fogják tenni a magyar, jobboldali gondolattal, mint amit az Egyesült Államokban tettek. Egyszerre csak eltűnnek az oldalaink, és még csak meg sem kérdezhetjük, mert jogunk sem lesz hozzá, hogy mégis milyen alapon?

Idáig a történet még viszonylag szép fénytörésben látszott, ám megidézett balsejtelemként érkezett Varga Judit posztja alá Donáth Anna és elénk szórta a megszokott, unos-untalan ismételgetett balos propagandát és kommunikációs paneleket a diktatúráról, ellehetetlenítésről és egyebekről. Az embernek időnként az az érzése, nem igaz, hogy ezeket a jelzőket tényleg nem véletlenszerűen húzzák elő egy kübliből, annyira random módon nevetséges az egész. Hadd meséljek el egy igazán rövid és friss sztorit, ami egyszerre mutatja meg, mennyire túltolják a biciklit a heccsajtóban, miközben egyetlen képzeletbeli olvasószerkesztő sem szól oda, hogy állj, ez azért már egy kicsit tényleg túl sok, ne csináljuk.

Nemrég olvastam, hogy számos olaszországi maffiakönyv szerzője, az olasz maffia avatott szakértője, aki nyilvánvalóan maga is olyan elszánt Klubrádió-hallgató, mint Joe Biden, vagy amilyen lelkes Ódry-színpad-látogató Eva ­Green vagy Cate Blanchett, arról értekezett közösségi felületén, hogy ami a Klubrádióval történt, az egy szabályszerű kivégzés, amihez hasonlót nyilvánvalóan csak a Camorrában lehet látni.

Két lábbal a földön állnak ezúttal is, nem igaz? Következőre majd egy Adolf Hitler-életrajzíró szólal meg, hogy Magyarország szabályszerű diktatúra, aztán Kim Dzsong Un egykori testőre vall arról, hogy Magyarországon szabályszerűen elnyomják a sajtószabadságot. Nevetségesek vagytok, gyerekek!

No de vissza Donáth Anna reakciójához! A Momentum EP-képviselője szerint Varga Judit azt pártolja, hogy a Facebook egy világjárvány közepén letilthassa a járvánnyal kapcsolatos információkat, a kormány a techcégek és nem az emberek mellett áll, valamint a Fidesz–KDNP valójában csak rá akarja tenni a kezét a magyarok Facebook-falára, ezzel is elnyomva a véleménynyilvánítási szabadságot!

Már rögtön az elején megbicsaklik ez a gondolatmenet, mármint ha nagyon konzervatív módon megpróbáljuk logikai eszközökkel értelmezni, hiszen miért állna érdekében egy jobboldali kormánynak, hogy a közösségi oldalak oldalára álljon, amikor ezek az oldalak a világ minden pontján – feltéve persze, ha nyugati befolyás alatt állnak – mást sem tesznek, csak megszüntetni próbálják a nemzeti hangot? Olyan piszlicsáré eszközökkel is, amiről legutóbb írtam a téma kapcsán, hogy a közösségi oldalak mögött álló, személyes profilokat tiltják el a posztolástól, ezzel megúszva azt a problémát, hogy konkrét szabálysértésre kelljen rámutatniuk, egészen odáig, hogy Amerika elnökét végérvényesen száműzik bizonyos felületekről.

Szóval még egyszer, mi lenne ebben üzlet a konzervatív vezetésnek? Hol van ebben a mesterterv, Donáth képviselő asszony?
Aztán a momentumos arról is beszél, hogy a független magyar sajtó utolsó ­maradványait a kormány tüntette el, amivel azontúl, hogy hazugság, csak annyi a probléma, hogy elég könnyen ellentételként felhozható az a rengeteg ellenzéki lap, ami az online vagy offline térben működik. A képviselő asszony például megnézhetné a top 10 leglátogatottabb oldalt, ahol sajnálatos, de kétségkívül igaz módon szembesülhetne vele, hogy naponta mindösszesen milliók olvasnak baloldali médiumokat, amelyek igen jelentős része napjainkban ­egyszerűen a heccsajtó szerepét tölti be. Ezek hogyan illenek ebbe a szabadságharcos képzetbe? Vagy tán megint a Klubrádió körül pörgünk, amely sorozatos törvénysértések miatt csak azt a jogot veszítette el, hogy automatikusan meghosszabbodjon a frekvenciához való joga és továbbra is egyedüli pályázó maradjon arra? Képviselő asszonyt miért nem látjuk hasonló vehemenciával küzdeni Erzsébetvárosban, ahol a Heti TV ezekben a hetekben lehetetlenül el?

Ennyire kell a jutalomsüti az újonnan országos cimborákká váló jobbikosoknak? Megkérdezhetné a témában a szintén Brüsszelben dolgozó Gyöngyösi Mártont, ő bízvást mélyebb áttekintést tud adni erről a mentalitásról!

A helyzet valójában nagyon egyszerű, és ezzel vissza is utalok a kezdőmondatomra: az erős és saját jogán sikeres Magyarország leg­ádázabb ellenfelei nem Brüsszelben vagy Washingtonban ülnek, hanem Budapesten. A Momentumnak, a DK-nak és csatolt részeiknek valójában egyáltalán nem érdekük, hogy a magyar kormány bármiben, bárhogyan is szabályozza a közösségi oldalakat – éppen ezért támadják máris fals, hazug érvekkel az ötletet –, hiszen nekik a mostani helyzet a megfelelő. Az az állapot, amit Amerikában is sikerült előállítani. Az a történelmi helyzet, amiben a Time szerzője büszkén írja meg, hogy egy titkos összeesküvés mentette meg az amerikai demokráciát, amit a BLM-felforgatók, a szociális média korifeusai, lobbisták és óriás­vállaltok szerveztek, természetesen a társadalom érdekében!

Ezért jelentek meg a sokunk által látott, úgynevezett független tényellenőrök a Facebookon, ezért tiltottak le véleményformálókat és politikusokat, ezért vált minden eddiginél nyilvánvalóbbá, hogy a digitális diktatúra immár a pőre valóság, nem zavaros, elméleti elgondolás.

Újfent mondom, a magyarországi, ellenzéki szereplőknek ezzel a világon semmi gondjuk sincs, hiszen ez vezette győzelemre az amerikai baloldalt is – némi csalás mellett. Mit gondolnak, miért most kezdett el erősködni az Euró­pai Bizottság azzal a civil törvénnyel kapcsolatban, ami gyakorlatilag alig különbözik valamiben az osztrák példától? Azzal hogyhogy nincs probléma? Mert Magyarországon 2022-re készülve a politikai pártokon kívül az NGO-kal akarják befolyásolni a közhangulatot, azokkal a legendás civil szervezetekkel, amelyek nyilvánvalóan csak a javunkat akarnák. Én ezúttal sem adnám nekik oda.

Ezeknek a szervezeteknek hazai terep a Face­book, a Twitter és minden egyéb, nyugat-euró­pai vagy amerikai kézben lévő közösségi felület. Nyilvánvalóan ijedtek amiatt, és ezért vagdalkoznak, hogy a magyar kormány szeretné átláthatóbb keretek közé ültetni az oldalak működését. Ugyanis mi simán elviseljük az eltérő véleményeket – ha káros, persze, azt hadd álljon jogunkban hangoztatni –, a Facebook és világnézeti partnerei azok, amelyek mindenfajta sötét, ki nem fejtett szabályra hivatkozva tennék tönkre azokat az oldalakat és platformokat, amelyek nem állnak be a progresszív kórusba. Így juthat a tiltás sorsára percek alatt egy, a genderideológiát megkérdőjelező videó – lásd Rákay Philip kisfilmjét – vagy bármilyen, valóban jobboldali, hathatósan kifejtett gondolat.

Elég csak hozzá pár házmester, nyugdíjas munkásőr vagy unatkozó, mamahoteles momentumos klikkelése.

Lebegjen szemünk előtt a tény: Donáth Annának és társainak a digitális diktatúra kiteljesedése a céljuk. Ettől igazán nevetséges, amikor sajtószabadságról, elnyomásról és túlkapásokról írnak. Az ellenzék politikai ideológiáját ugyanis pontosan azt tartja életben, hogy hazudhatnak, ferdíthetnek, áskálódhatnak. Egy demokráciában sajnos ezt is lehet. Mindez a szabadság a Magyarországon működő Facebookról egyáltalán nem mondható el.

Trombitás Kristóf

A szerző újságíró, műsorvezető

]]>www.magyarnemzet.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Nagyvilág (1310) Nézőpont (1) Szépségápolás (15) Flag gondolja (38) Gazdaság (724) Titkok és talányok (12) Történelem (18) Kultúra (9) Jobbegyenes (2898) Mondom a magamét (8038) Mozi világ (440) Alámerült atlantiszom (142) Emberi kapcsolatok (36) Rejtőzködő magyarország (168) Sport (729) Politika (1582) Tereb (146) Gasztronómia (539) Autómánia (61) Irodalmi kávéház (543) Heti lámpás (342) Belföld (11) Mozaik (83) Tv fotel (65) Vetítő (30) Egészség (50) Életmód (1)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>