Ma 2024 december 22. Zénó napja van. Holnap Viktória napja lesz.
Tenyésztőasszony, szülészügyi miniszter, ellési minimum: a sátán ballikos hiénái

Tenyésztőasszony, szülészügyi miniszter, ellési minimum: a sátán ballikos hiénái

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Mutatjuk a Jobbik gyalázatos lelkét. Olvassák el!

Novák Katalin, Orbán Viktor „tenyésztőasszonya” arról beszélt, hogy „a nőnek azért mégiscsak inkább teljesítenie kéne azt a bizonyos ellési minimumot, amit Kövér László és Kovács Ákos már évekkel ezelőtt követelt” – olvasható a Ballik szennyportálján. Ugyanezen pöcegödör egy másik „cikke” szerint „Orbán Viktor szülészügyi minisztere megint világossá tette, hol szeretné látni Magyarország kormánya a magyar nőket: leginkább a konyhában és a szülőszobán”.

A súlyos mentális sérülésről tanúskodó fröcsögések szerző megjelölése nélkül jelentek meg, vagyis szerkesztőségi álláspontnak tekinthetők.

És a magyargyűlölő szélsőbaloldali prolipárt álláspontjának. Íme tehát, ezt gondolja a krumplival hadonászó operett-Szamuely vezette csőcselék a nőkről, a gyermekáldásról, az életről, az életadásról. A fekáliától habzó kanális ugyanis elválaszthatatlan magától a párttól, hiszen a szennyportál kiadójának igazgatója, Béres Ferenc Attila egyben a Ballik kommunikációs igazgatója, vagyis a hivatalos megszólalások felelőse. Mindez persze nem menti fel az úgynevezett főszerkesztőt, bizonyos Szanyi Ágnest, aki neve alapján nő. De persze ezt majd ő eldönti, ez amúgy is divat a prolipárt szövetségeseinek körében.

Nem újdonság ez a hangvétel a szélsőbaloldali, nemzetellenes alakulattól. Amióta dezertáltak a magyar zászlót fölemelő oldalról a hazaárulók táborába, és a Gyurcsány vezette, idegen érdekeket képviselő hazafiatlan népfront jakobinus frakciójává züllöttek, töppedésüket, a gyalázatos árulással való szembesítéssel viaskodó, a küzdelemben alulmaradt és elporladt lelkiismeretüket egyre mocskosabb átkozódásokkal ellentételezik. A legszélsőségesebb SZDSZ-es liberálbolsevik szennypropaganda ömlik belőlük.

Nevezett szennyportál korábban gátlás nélkül megtámadta Osztie Zoltán atyát, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnökét, mert buzizászlónak nevezte a középületekre szélsőbaloldali provokátorok által kiaggatott szivárványos rongyokat. A prolipárt véresszájú agitátorai a gyermekvállalás mellett és a magzati élet védelmében aktívan kiálló, a szennyportál tipikus SZDSZ-es interpretációja szerint „a magyar nők szülőcsatornájában turkáló” Budaházy Eddába is belemartak, elítélve azon álláspontját, hogy ne öljék halomra a magzatgyerekeket; utóbbi szót a női nevű személy által főszerkesztett pöcegödör idézőjelbe tette, az olvasó értésére adva, hogy nem tartják élő gyermeknek a magzatokat.

A Ballik és orkjai mára megérkeztek az életellenes szélsőbaloldal legszélső baloldalára. A George Sorosnak az Országgyűlés üléstermében nemrég hűségesküt tevő fröccsöntött Korvin Ottó vezette hazaáruló alakulathoz becsületes ember gázálarcban, vegyvédelmi öltözetben sem közelít, mert infernális mérges gázok párolognak belőle. Jó, ha tudjuk: mi, magyar hazafiak nem politikai ellenfelekkel, hanem a vicsorgó-hörgő sátáni gyűlölettel állunk szemben.

Ágoston Balázs

A szerző újságíró

]]>www.magyarnemzet.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Kultúra (9) Irodalmi kávéház (543) Nézőpont (1) Nagyvilág (1310) Gazdaság (724) Mondom a magamét (8038) Heti lámpás (342) Történelem (18) Belföld (11) Vetítő (30) Flag gondolja (38) Életmód (1) Alámerült atlantiszom (142) Rejtőzködő magyarország (168) Tv fotel (65) Titkok és talányok (12) Emberi kapcsolatok (36) Egészség (50) Mozi világ (440) Tereb (146) Gasztronómia (539) Autómánia (61) Sport (729) Politika (1582) Jobbegyenes (2898) Szépségápolás (15) Mozaik (83)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>