Ma 2024 július 13. Jenő napja van. Holnap Örs, Stella napja lesz.
fd6fd7c16b03a7e61b2c6f0480a5069e.jpg

Szerintem - Csizmadia Csaba Fradi naplója II.

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Egy nagyon fontos mérkőzésen vagyunk túl és úgy érzem megérdemelt győzelmet arattunk. Végig mi domináltunk, mi irányítottuk a játékot. Sikerült megszereznünk a  három bajnoki pontot, s ezzel visszavágtunk a Honvédnak az őszi hazai vereségért is.

Végig éreztem, hogy meglehet a győzelem. A Honvédnak kidolgozott helyzete nem is volt a találkozón, talán egy-két lepattanó labdából adódott mindössze lehetőségük. A második félidőben az ellenfelünk nem rúgta ki a labdát Tóth Bence lekönyöklése után, ez okozott némi nézetkülönbséget a két csapat játékosai között, de szerintem nem volt parázs hangulatú a találkozó. 

 
fotó: Németh Ferenc

Belülről úgy éreztem, hogy magabiztosak vagyunk. Küzdelmes mérkőzés volt ugyan, de ami a legfontosabb, sikerült begyűjtenünk a három bajnoki pontot. Tavasszal ez volt a második bajnoki győzelmünk, s így ott vagyunk a Videoton mögött hat ponttal a dobogó második fokán. Ez a pontkülönbség most már ledolgozható, hiszen szombaton ők érkeznek hozzánk, s akár három pontra csökkenthetjük a hátrányunkat. Igazi szuperrangadó lesz! Az éllovas csap össze a második helyezettel, biztos vagyok benne, hogy nagyon sokan fognak minket buzdítani a lelátóról.

 
fotó:pepsifoci.hu

Nagy a tét, hiszen ha győzünk, a fennmaradó három pontos előny, még behozható a bajnokság végéig. Minden mérkőzést győzelemmel szeretnénk zárni, s akkor talán merészebb álmaink is lehetnek, mint az amúgy nagyon értékes dobogós helyezés.

Hajrá Fradi!

Csizmadia Csaba

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Vetítő (30) Autómánia (61) Flag gondolja (36) Rejtőzködő magyarország (168) Történelem (18) Tereb (146) Mozaik (83) Heti lámpás (322) Tv fotel (65) Alámerült atlantiszom (142) Nagyvilág (1310) Kultúra (9) Emberi kapcsolatok (36) Jobbegyenes (2823) Irodalmi kávéház (537) Mondom a magamét (7708) Életmód (1) Mozi világ (440) Szépségápolás (15) Belföld (11) Nézőpont (1) Sport (729) Politika (1582) Gazdaság (713) Egészség (50) Gasztronómia (539) Titkok és talányok (12)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>