Biztosan ismerik az érzést, amikor majd belebolondulnak abba, hogy nem jut eszükbe valami. Így voltam napok óta a Jobbik legutóbbi plakátjaival. Ezekkel a „Magyar szívvel, józan ésszel, tiszta kézzel”-féle hirdetményekkel, amelyek – utolsó fejezetként – ellepték az utcákat. Napok óta gondolkodom, honnan olyan ismerős ez a semmitmondás. És végre rájöttem. „Hideg fej, tiszta kéz, forró szív.” Hát ez volna az! Ez pedig a Dzerzsinszkij-féle Cseka jelszava volt.

Nem, most nem az fog következni, hogy a Jobbik a Cseka, Vona meg a Dzerzsinszkij (csak szeretne legalább olyan elszánt s legalább a megátalkodott bűnben olyan tehetséges lenni), jaj dehogy, ez az egész sokkal sekélyesebb és sokkal mélyebb ennél! Sekélyes, mint maga ez a párt, és annak vezetője. Sekélyesség, üresség, bágyadt közhelyek, és a pislogásmentes küldetéstudat szánalmassága. Beteg és rettenetes korok szükségszerű velejárója mindez, de – mondom újra – Dzerzsinszkij legalább többször megszökött Szibériából, és beteg küldetéstudata valamely grandiózus társadalomformáláshoz, a világ grandiózus átalakításának lázálmához láncolta azt a szerencsétlen, nyomorult embert. Vona beteg küldetéstudata a kutyakennelekhez köti őt, és csúcsteljesítménye ez a „magyar szívvel, józan ésszel, tiszta kézzel” plakátfelirat, plakátüzenet, semmitmondó ostobaságban ázó plakátmagány (bocs, Pilinszky, bocs Mauriac). Mindenki a maga tehetsége szerint hülye, a maga tehetsége szerint gazember. Kiből Dzerzsinszkij lesz, kiből a Jobbik elnöke. Kinek magyar szív, józan ész, tiszta kéz, kinek meg ugyanez, csak hideggel meg forróval. Nincs új a nap alatt.

S persze, mélyebb is ez az egész, mert nagy és erős szimbólumok reszketnek benne. Valamit elmond a hitről is. Tudom, ebben az összefüggésben már-már blaszfémia bármiféle hitről beszélni, hiszen – ismétlem – esetünkben nincs grandiózus világmegváltás és grandiózus bűn sincsen. Hol vannak már Camus sorai a végjáték idején bunkerbe bújó és ott orgiákat rendező nácikról, akik képesek lettek volna az egész világot magukkal rántani a halálba? Ugyan már… Autóval a bozótba egy gyors légyottra, meg sunyi köpés az áldozatokat jelképező cipőkbe, no és persze egynéhány kiskorú leányka – ennyi maradt orgiából is, bűnből is. S persze, hol vannak már a nácik? Nincsenek sehol sem, mert nem is voltak soha. Azon a térfélen mindig is csak afféle operettnácik lézengtek, akik attól hitték el önmagukat, hogy fekete ruhában meg bakancsban végigmasíroztak a cigánysoron, és az éj leple alatt belevizelték a porba, hogy „Heil Hitler”, s ettől azt hitték, ők jogfolytonosak a Panzerlied hátborzongató, rettenetes, de mégiscsak heroikus világával. Ennyi volt ezeknek a szánalmas kis nyomorultaknak a nácizmusa. A bűn akarása és merése, a bátorság, no és persze a hit is hiányzott mögüle. De leginkább a hit. Mert a hit mégiscsak lélek. S ezekről a kis nyomorultakról mindössze annyit tudhatunk bizonyosan, hogy Vona adta a lelküket, és ő is vette el. S eleve képzeljük el, miféle lélek lehet az, amit Vona tudott adni, és miféle „tömeg” volt az, amely azt a lelket akarta befogadni. Aztán még azt is elvették tőle. Úgyhogy ott maradt, lélek és hit nélkül.

Chesterton mondja egy helyütt, hogy „amikor az emberek már nem hisznek Istenben, akkor nem semmiben hisznek, hanem bármiben”. Valami ilyesmi történt ővelük is. És most ott állnak, a maradék, és már hisznek bármiben. Hanukai üdvözlőlapocskában, Sorosban, Simicskában, CEU-ban, „civilekben”, EU-ban, az üveggyöngyökért megvett erdélyi magyarokban, Vonában és persze abban, hogy „magyar szívvel, józan ésszel, tiszta kézzel”.

Úgy szeptember környékén fogják visszahívni a pártba Szegedi Csanádot. S Vona közben egyfolytában a jövőről beszél. Hát persze! Mert szintúgy Chesterton mondta: „Bemenekülünk a jövőbe, mert nem tudunk versenyezni a nagyapáinkkal.”

Szomorú ez. És persze érthető.

Bayer Zsolt - ]]>www.magyaridok.hu]]>