Ma 2024 december 22. Zénó napja van. Holnap Viktória napja lesz.
a46a35e26589f464fee882c4a6183013.jpg

A máriavölgyi kegytemplom

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Magyar Nemzet szombati magazinjának egyik legérdekesebb sorozatát közöljük le folytatásokban, melyben a remek Ludwig Emil megmutatja nekünk a rejtőzködő Magyarország eldugott kincseit, melyek mellett sokszor figyelmetlenül elhaladunk a mindennapi rohanó életünk során. Vigyázzunk ezekre a páratlan kincsekre, hiszen ezek a kincsek alappillérei szeretett Hazánknak.

Pozsony északi határában, a Morva folyó lapályára ereszkedő Kis-Kárpátok lábánál, kies erdővidéken található a híres Máriavölgy. A szlovákul Mariankának nevezett községnek ezer állandó lakosa van, de az utóbbi időben egyre többen költöznek ki az üdítő helyre a zajos fővárosból.
Az udvari erdőbirtokot, amelyet akkor Thalnak (Völgynek) neveztek, 1377-ben adományozta Nagy Lajos király kedvelt szerzeteseinek, a pálosoknak. Donációja szerint: „Mi, Lajos (…) a tisztelet és remény érzetében, melyet ápolunk a boldogságos és dicsőséges Szent Szűz, valamint a szentpáli remetetestvérek társulata iránt, azon igyekezetben, hogy e szerzetesek létszámát és kolostoraikat országunkban gyarapítsuk, örök tulajdonul adományozzuk Thal földjét, amely eddig Porusthia (Borostyánkő, Bernstein, ma Pajstún) várának tartozéka volt, de most kivesszük a várispánság joghatósága alól.”


A helyet – ahol már korábban, állítólag a tatárjárás előtt is tartózkodtak remeték – tehát Szűz Mária tiszteletére Máriavölgynek (Mariathalnak) keresztelték, s egyúttal a börzsönyi Márianosztra rendházának fennhatósága alá helyezték. Bár még Lajos uralkodásának hátralévő részében (1382 előtt) megépült a fehér barátok első temploma és részben a gótikus klastrom, Máriavölgy a középkorban mégsem vált igazán jelentőssé. Szerepe csak akkor nőtt kimagaslóvá a rend és az ország életében, amikor a törökök Mohács utáni előnyomulása miatt evakuálni kellett a pálos rend budaszentlőrinci anyakolostorát – Remete Szent Pál ereklyéivel együtt. A hódoltsági területtől és a reformáció frontvonalától biztonságos távolságra lévő helyen, a katolikus központok (Pozsony, Bécs, Nagyszombat) közelében békésen meghúzódtak és építkeztek a szerzetesek, majd ide kerültek a XVI–XVII. században sorra elnéptelenedő pálos kolostorok ingóságai, kegytárgyaik, okirataik, könyvtáraik.
A templom barokk köntösbe öltöztetett, alapjában és szerkezetében gótikus épület. Teljes belső hossza 18, szélessége 9,5 méter. Négyszakaszos hajóját késő gótikus hálóboltozat (1471), a háromszakaszos hajót még az eredeti, Nagy Lajos korabeli bordás keresztboltozat fedi. Ez utóbbi, valamint a sokszögzáródású apszis részletei – a boltvállakat tartó gyámok, zárókövek stb. – közeli rokonságot mutatnak a szintén ekkor épült nosztrai és a dunántúli csatkai és a tüskevári pálos kolostortemplomokkal. Külön említést érdemelnek a máriavölgyi szentély bonyolult szerkesztésű, mérműves ablakai.
A templom barokk stílusú renoválásai az ellenreformáció magyarországi fénykorára esnek. 1642 és 1666 között, a buzgó Mária-tisztelő Lippay György esztergomi érsek hivatali idejében indultak a hatalmas búcsújárások a máriavölgyi kegyhelyre. A bőkezű adományok jókora munkálatokat fedeztek. Thököly Imre 1687. évi dúlása után történt a legnagyobb szabású átépítés, 1694-ben szentelték fel az új kegyoltárt, és ekkor készültek a szent forráskutak kápolnái.
Máriavölgy évi fő búcsúi: pünkösd és Kisasszony napja (szeptember 8.), ám a mostani hétvégén is várhatóan sokezernyi zarándok látogat el a Nagyboldogasszony-ünnepre.

Ludwig Emil, mno.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Tv fotel (65) Flag gondolja (38) Tereb (146) Titkok és talányok (12) Sport (729) Egészség (50) Mozi világ (440) Kultúra (9) Szépségápolás (15) Mozaik (83) Történelem (18) Politika (1582) Alámerült atlantiszom (142) Gazdaság (724) Autómánia (61) Heti lámpás (342) Emberi kapcsolatok (36) Nagyvilág (1310) Vetítő (30) Rejtőzködő magyarország (168) Irodalmi kávéház (543) Mondom a magamét (8038) Belföld (11) Nézőpont (1) Gasztronómia (539) Jobbegyenes (2898) Életmód (1)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>