Igazi Richárdként jelentette be igényét másodszor is a főhatalomra, az MSZP jelenlegi vezetői és korifeusai meg döbbenten és némiképpen rémülten állnak mostan, és tanácstalanok.

Nem tudják, mi lesz.

Leginkább az április 25-i, számukra végzetes éjszaka óta nem tudják, és akkor még itt van a nyakukban III. Gyurcsány Richárd is.

Richárd király nem tétovázott sokat, megírta, amit meg akart írni. S abban, amit megírt, benne van az egész lénye.

Abban, amit megírt, egy vérig sértett pozőr dühöng, akitől elvették kedvenc játékát, a hatalmat. S dühében végigver mindenkit. Mindenkiben felfedezi a hibát, a mulasztást, a bűnt, a tétovaságot, a gyávaságot, az ostobaságot, a tehetetlenséget – igazi pletykás vénasszonyként végiglocsog negyven szűz oldalt, s csak önmagát nem veszi észre.

Hát persze. Hiszen Richárd.

Önmagát csak azért szidja meg kicsit, hogy annál egyértelműbb legyen: nincsen rajta kívül senki sem, akit megilletne a tisztelet s a hódolat.

Innét, kívülről nézve az ember persze őneki szurkol. Mert ha sikerül átvennie az MSZP-t, ha az Orbán-gyűlöletbe végképp belehülyült – mert belehülyített – emeszpés mezei hadak újra fellázadnak őérte, akkor a Fidesznek s az új kormánynak nyert ügye van. Illetve, pontosabban: lényegesen könnyebb lesz neki. Ugyanis Richárd királyt oly’ páratlanul utálja az országlakosok többsége, hogy hozzá képest mindenki más szerethetőnek tűnik majd. Ráadásul szegény Richárd a háborúban érdekelt, a kivéreztetett ország viszont békére vágyik. Ezért mondom, pusztán hatalomtechnikai szempontokat figyelembe véve, az új hatalom Richárd király párton belüli győzelmében érdekelt.

Az ország viszont nem. Nagyon nem. Az ország – mondom megint - a békében érdekelt, és valamiféle tisztességes baloldal létrejöttében is, persze. Az pedig III. Gyurcsány Richárddal lehetetlen, ugyanis a kettő fogalmilag kizárja egymást.

De ma nem tudhatja senki sem, hogyan dől el majd a játszma. Ezért olyan tanácstalanok és rémültek az MSZP vezetői. Mert érzik, az utolsó vezért kellene lemészárolniuk a túlélés érdekében, az utolsó vezért, aki a talpasokkal elhitette, hogy ő képes egyedül győzelemre vinni a pártot. Tényleg elég rémes ellentmondás.

De előbb-utóbb fel kell oldaniuk.

Előbb-utóbb ki kell majd mondaniuk, hogy Richárd kártékony, és őrült is. S hogy képtelen nem hazudni. (Lásd a negyvenoldalas önfelmentő korbácsolás legnyilvánvalóbb hazugságát: „Csak a választás után tudtam meg, milyen állapotban van az ország…”)

Ki kell mondaniuk, önérdekből és az ország érdekében. Be kell lássák, hogy III. Gyurcsány Richárddal nincsen út sehova sem.

Hogy is énekelte Cseh Tamás a Műcsarnok című lemezen Bereményi Géza zseniális szövegét?

„Valószerűtlen púpot a háton,
Valószerűvé tenni kell,
Méghozzá úgy, hogy világnak hátát
hajlítni kell egy púpig el…”

A mi szerencsétlen Richárd királyunk hátán nincsen púp. A helyzet sokkal rémesebb ennél. Őneki a lelkén van egy hatalmas púp, már a pápai hokedli óta.

Az összes többi pedig stimmel.

Mert nem a púp helye számít, csak a púp maga.

Úgyhogy bármennyire is jót tenne nekünk III. Gyurcsány Richárd visszatérése pártja élére, ki kell mondanunk nekünk is: inkább iktassák ki végre. Gyorsan és végérvényesen.