A történet pedig a következő: miután több mint kétharmaddal megnyertük a választást, ünnepelni hívott az ő falujába Kovács Sanyi barátom, Géberjén polgármestere. Géberjén Szatmárban van. Kedves falu, gyönyörű vidék, Holt-Szamos partja – s úgy egyáltalán, csupa-csupa öreg, igazi magyar múlt s jelen. Hát oda hívtak, ők hívtak. Géberjénbe, s aztán Tyukodba („Te vagy a legény, Tyukodi pajtás…” – ha rémlik még a kuruc nóta). Tyukod polgármestere is régi, jó barát, Nagy Miki. Ősfideszes barátok ők. Ők hívtak, ott voltak, mindannyian. Polgármesterek, a dokik, fideszes aktivisták, kampányfőnökök, talpasok. Barátok. Olyanok, akikkel elmennék háborúba. Olyanok, akik kitartottak mindvégig, s tették a dolgukat.

Mulattunk. S jó ővelük mulatni. Igazából itt kellene véget érjen a történet, de nem tud itt véget érni, mert történt valami.

Az történt, hogy a nagyecsedi polgármester, bizonyos Kovács Lajos úgy döntött, tovább írja a történetet.

Kovács Lajos nem ősfideszes, s nem fideszes. Kovács Lajos leginkább semmilyen, vagy hogy közérthetőbb legyek: afféle „aktuális” ember. Ez idáig a szocik hátsójából lógott ki, de amikor még márciusban Fülöp Istvánnak kampányoltam Mátészalkán, már megjelent a vacsorán, már odaült az asztal végére, már… Igen. Kovács Lajos, a „már”. Mindig idejében érkezik. S nincsenek erkölcsi skrupulusai.

S történt, hogy a kétnapos géberjéni, tyukodi ünneplés után nevezett Kovács Lajos felhívott némely velem, velünk ünneplő helyi embert, s közölte velük, hogy – idézem: „Nem tesz nekik jót, ha olyan buliban vannak, ahol jelen van a Bayer Zsolt is.”

No, véreim, akkor tehát még egyszer, hogy világos legyen: miután kétharmaddal megnyertük a választást, egy szatmári seggnyaló, egy semmi ember, egy szocibérenc velem fenyegeti az ősfideszeseket.

A dolog innentől közügy. Úgyhogy nagyon figyelj most, Kovács Lajos! Mint mondottam volt, ilyenféle alakokkal tele voltunk 1998 és 2002 között is már. De most nem leszünk tele. S te már most, a legelején jó, ha tudod, mostantól fogva a legszemélyesebb magánügyem, hogy veled leszámoljak. Ezt a kis cikket vedd selyemzsinórnak. Mert az. S nem érdekel, kivel vadászgatsz – semmi nem érdekel. Csak az érdekel, hogy a kétharmados győzelmünk után te vetted a bátorságot, hogy velem, az ötös számú párttagkönyv tulajdonosával fenyegesd, riogasd a helybéli ősfideszeseket. Egyáltalán: te vetted a bátorságot, hogy megfenyegesd az ősfideszeseket.

Kár volt, Kovács Lajos.

Hiba volt, Kovács Lajos.

Ha meghúzod magad, ha kussolsz, ha csöndben végzed a dolgod, ellavírozhattál volna akármeddig. De te azt hitted, minden úgy lesz, ahogy eddig volt. Azt hitted, majd megint te, ti, a tifélétek fognak fenyegetőzni, s ti fogjátok megmondani, mi hogyan lesz.

Súlyosan tévedsz, Kovács Lajos.

Súlyosan másképpen lesz.

S mondom neked, még egyszer, hogy megértsd: immáron személyes ügyem, hogy te ne legyél köztünk. Ez a mi kis magánügyünk, Kovács Lajos. S a mi kis magánügyünk végkifejlete, mint lakmuszpapír fogja megmutatni, mi is a helyzet valójában. S ettől, ezért lesz belőle közügy.

A géberjénieknek, tyukodiaknak pedig üzenem: nemsokára megyek megint. S legyenek ott mindannyian – mert ez immáron a barátság próbája is egyben. S Fülöp Pistának is üzenem, tőle, a helyi fideszes képviselőtől elvárom a támogatást. Csak azért, mert ez már szintúgy nem kettőnkről szól. Hanem arról, hogy ki merészel itten üzengetni, és kinek.