A me too nem lázad például a többnejűség, a kislányok, nők eladása, megcsonkítása ellen.

Nehezen szántam volna rá magam az írásra e tárgyban, ha nem lepnek meg minap az újságok azzal, hogy immáron Plácido Domingót is a „vádlottak padjára” ültetik a me too, magyarul én is, engem is nevű mozgalom inkvizítorai. Akik éppen két évvel ezelőtt tűntek fel a nyilvánosságban, miután kampányt indítottak szomorú sorsukról az Amerikai Egyesült Államokban. Szomorú sorsuk azért volt nekik, mert életük során egyszer vagy többször olyan helyzetbe kerültek, hogy szexuális zaklatás érte őket munkahelyükön.

El is kezdődött egy világméretű vita a női nemnek ezen rettenetes és kiszolgáltatott helyzetéről, amelybe villámgyorsan Európa és hazánk is bekapcsolódott. Így aztán igen hamar kiderült, hogy a nők többségének bizony voltak ilyen tapasztalatai.

Az esetek részleteibe amúgy túlságosan is beavattak bennünket, a bulvár újságírás ugyanis azonnal „rárepült” a témára. Napokig tárgyalgatták például S. L. szomorú esetét a híres emberrel, minden olyan epizódot is nyilvánosságra hozva, ami semmiképpen nem tartozhat az érintetteken kívül másokra. S láss csodát, szaporodni kezdtek a szexuális zaklatásról szóló történetek. „Én is, engem is” kiabálták tele az étert az állítólagos érintettek, én meg azon merengtem, vajon miért pont azt az esztendőt választották ki szegény áldozatok arra, hogy elindítsák máig terebélyesedő mozgalmukat a gaz férfiak ellen. Nem igazán találtam meg a választ.

Mindenekelőtt sietek kijelenteni, én nem, engem bizony nem! Magyarán soha semmi olyan inzultus nem ért ebben a témában, amit ne tudtam volna elhárítani. Mint ahogy azt is leszögezném, ki nem állhatom az „új bátrakat”. Azokat, akik a mozgalomra rátelepedve bátorodtak fel hirtelen, mert korábban ahhoz sem volt merszük, hogy férjüket, barátjukat, vagy csak egy „tekintélyes” külsejű sporttársat megkérjenek arra, hogy ugyan már ijesszen rá a zaklatóra egy kicsit. Persze az sem jutott eszükbe jó sokáig, hogy egy ügyvédtől kérjenek jogi segítséget. Vajon miért? Az erőszakot a törvény bünteti? Vagy nem?

Arra is gondoltam, valami nagy baj lehet a jogrenddel odaát Amerikában, ha ennyi sérelem gyűlt fel az évek során a zaklatástól szenvedő hölgyekben, s mégsem merték jogi útra terelni a munkahelyükön megtörtént ügyeiket. Netán mégsem volt erőszak az erőszak? Akkor meg már végképp összezavarodtam, amikor hazánk egyik uniós képviselőnője kürtölte világgá, hogy őt is bizony inzultus érte saját szállodai szobájában a művelt Európa fővárosában. Ugyanis az illető – termetéből adódóan – könnyen úrrá lehetett volna a helyzeten, például úgy, hogy lekever a zaklatónak egy méretes pofont, avagy kihajítja az ajtón, mint egy tollpihét a légyottra kiszemelt kanapéról.

Mivel nem akarom elviccelni a dolgot, a félreértések elkerülése végett leszögezem, nem a többnyire tragédiával végződő csoportos erőszakot elkövető bandákról van szó, sem a ritkán napvilágra kerülő, a gyengébb nemet érintő családi tragédiákról, s még csak nem is a pozíciójukkal visszaélő főnökökről, sem pedig a Weinstein-féle, kiskorúakat meggyalázó hálózatműködtető gazemberekről. Ezek valóban tragikus esetek. Én erről a hirtelen előkerült „mozgalomról” beszélek, amely azért vált gyanússá, mert kevés a bizonyíték és sok a szöveg.

Valamennyien ismerjük a jó külsejű, karrierista hölgyek módszereit, akik szolgáltatásuk révén a szereposztó dívány segítségével nyertek el ilyen-olyan pozíciókat. Lehet mondani, hogy ilyen a világ, mert kétségtelenül ilyen is. Ám élni csak bátorsággal érdemes. Lármázni meg akkor kell, amikor a sérelem megtörténik. Nem ám évtized múltán, beállva a fedezékbe!

Alighanem ez történt most Plácido Domingo esetében is. Aki többször volt olyan pozícióban, amikor hatalma volt karriereket egyengetni. Tisztelettel kérdem, miért most háborognak és hőbörögnek a hölgyek? Amikor az állítólagos inzultus érte őket, hol volt a bátorságuk? Miért éppen most találták meg, amikor kockázat nélkül lehet a birkanyájhoz csapódni? Me too? Érintve vagy? Miért nem akkor verted félre a harangokat?

Az operarajongók tudják, nemrégiben pedig a televízióban bárki láthatta is Domingót a Zefirelli rendezte csodálatos Traviatában. Nagyon szép volt fiatalkorában. Aligha hinném, hogy szüksége volt zaklatni bárkit is. Fordítva inkább el tudom képzelni. Mármint, hogy őt zaklatták egyesek. Az AP hírügynökség jelentése szerint „az énekes évtizedeken át nem megfelelően viselkedett” a nőkkel szemben. Az állítólagos zaklatások pedig a nyolcvanas években történtek. Ejha, ez bizony nem szép dolog! Ám hogy mindezt miképpen lehet majd bizonyítani, annak megjóslásához kevés a fantáziám. Ahhoz meg végképp, hogy kitaláljam, miért csaknem negyven év múltán került e téma napirendre. Cui prodest? Kinek az érdeke? Seneca Medea című drámájában a teljes mondat így hangzik el: „No és kinek áll ez érdekében? Akinek jól jött ez a vétek, no éppen az követte el.” Vajon ki lehet az? Megtudjuk valaha is?

Ide kívánkozik, hogy van még néhány érdekessége a me too világmozgalomnak. Nem lázad például az ellen a különös szokás ellen, amit az Európát és Észak-Amerikát is elözönlő muszlim áradat hoz magával. A többnejűséget, a férfi megfellebbezhetetlen uralmát, a kislányok, nők eladását, megcsonkítását, alárendeltségét, s még sorolhatnánk. Hol van ez esetben a mozgalmi bátorság?

A társadalomtudósok egy része úgy vélekedik, a me too mozgalom, de minden más mozgalom is akkor lehet sikeres, ha megmozgatja a társadalom azon tagjait is, akiknek hatalmi pozíciójuk megőrzése miatt nem közvetlen érdekük a változás. Szabad a gazda! Megmozgatta? Nem tudnék rá válaszolni. Azt viszont tudom, hogy bizonyíték nélkül vádolni valakit nem tisztességes dolog. Bűnösnek kikiáltani a fér­fiakat pedig anélkül, hogy a kikiáltók magukba néznének, egyszerűen ostobaság.

Mindenesetre Szeged és a rendezvény szervezői szeretettel várják Plácido Domingót a Classics Fesztiválra, ahol augusztus 28-án lesz a világhírű tenorista koncertje. Remélem, sokan mondják, hogy me too. Azaz én is ott leszek.

Kondor Katalin - ]]>www.magyarhirlap.hu]]>