„Próbálom magamban megfejteni, vajon a szabályozást kezdeményezőket a múltbeli gyarmattartói lelkiismeret vagy a migráció burkolt és ismételt megerősítése vezérelte-e? Valószínű, hogy egyszerre mindkettő. De az sem hagy nyugodni, miért volt szükségük az utolsó napjaikat töltő képviselőknek, hogy a parlament ezt a határozatot még a finis előtt megalkossa? Kézenfekvőnek tűnik a válasz: kampánycélokat szolgált. Érdekes lenne azt is megnézni, hogyan szerepeltek a határozat benyújtói az EP-választáson.

A határozat rögzíti, hogy Európában mintegy tizenötmillió – másfél magyarországnyi – afrikai származású ember él. Megjegyzi továbbá, hogy az adatgyűjtés gyakran figyelmen kívül hagyja a migránsleszármazottakat.

Beszédes ez a dokumentum, mert egy fontos összehasonlítás révén mérhetetlen különbség tűnik ki belőle. Nem az a baj, hogy az afrikaiakról ily módon is gondoskodnak az uniós intézményrendszerek. Az a baj, hogy ezzel ellentétben az őshonos nemzeti kisebbségben élő európaiak iránt viszont kevesebb érdeklődést tanúsítanak. Figyelemre se méltatják ennek a több mint ötvenmilliós, kisebbségben élő közösségnek a problémáit, pedig e kisebbség csupán létszámát tekintve is csaknem négyszerese a kedvezményezett afrikaiaknak. Arra azonban sosem vették a fáradságot, hogy rájuk vonatkozó hasonló szabályegyüttest alkossanak. Pedig – noha a mi térségünkben nincsenek nagy számban kedvezményezett afrikaiak – jó lenne, ha az Európai Parlament képviselői a kelet- és a kelet-közép-európai kisebbségi problémákkal kapcsolatban is hasonló érzékenységet tanúsítanának!”

Az eredeti, teljes írást ]]>itt olvashatja el]]>.

]]>www.mandiner.hu]]>