Ma 2024 december 21. Tamás napja van. Holnap Zénó napja lesz.
Dobrev újabb gaz támadást indított

Dobrev újabb gaz támadást indított

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve
Gyurcsány sötét árnyéka bosszúra éhes!

A Demokratikus Koalíció EP-listavezetője arra szólította fel a Nemzeti Választási Irodát (NVI), tegye lehetővé minden párt számára, hogy egy-egy informatikai szakembere a kampány alatt és a választás napján is folyamatosan ellenőrizhesse a választási szoftvert.

Dobrev Klára hétfői budapesti sajtótájékoztatóján egyúttal arra kérte az „európai magyarokat, a demokratákat”, hogy aki teheti, az jelentkezzen szavazóköri biztosnak. Indoklásként azt mondta, minden szavazókörben ott kell lenniük, hogy ne ismétlődhessen meg az a „tömegével előforduló csalás, ami április 8-án”.

Végül arra szólította fel a szavazókat, hogy az ajánlási időszak lezárulta után kérjék ki adataikat az NVI-től és tudják meg, szerepel-e a nevük olyan pártlistán, amelyet nem támogattak.

A politikus arra hivatkozott, hogy Gáva Krisztián, a Nemzeti Választási Iroda elnökhelyettese a Népszavának adott interjújában azt mondta, a választási irodáknak sem kapacitásuk, sem felhatalmazásuk nincs arra, hogy az ajánlóíveken szereplő aláírások hitelességét ellenőrizzék. Arra is emlékeztetett, az elnökhelyettes elismerte, nem látnak bele a külföldi lakcímjegyzékekbe, ezért például arról sincs információjuk, hogy szerepelnek-e halottak a névjegyzékekben.

Kérdésre válaszolva megismételte a DK korábbi álláspontját, hogy visszavonnák a határon túli magyarok szavazati jogát.

A sajtótájékoztatón részt vett a párt szóvivője, Rónai Sándor is, akit a Magyar Nemzet hétfőn publikált információiról kérdeztek. A lap azt írja, hogy a DK pécsi szervezetének vezetői szerint még saját baloldali identitásukat is takargatniuk kell a választók előtt, ha jól akarnak szerepelni az őszi önkormányzati választáson.

Rónai Sándor azt felelte: az a céljuk, hogy az ellenzék erős egységet alkotva, a falvakban és a városokban is legyőzze a Fideszt ősszel.

]]>MAGYARORSZÁG]]> / 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Nézőpont (1) Gazdaság (724) Egészség (50) Autómánia (61) Titkok és talányok (12) Nagyvilág (1310) Rejtőzködő magyarország (168) Heti lámpás (342) Jobbegyenes (2898) Mondom a magamét (8038) Alámerült atlantiszom (142) Emberi kapcsolatok (36) Mozi világ (440) Történelem (18) Szépségápolás (15) Sport (729) Gasztronómia (539) Tereb (146) Irodalmi kávéház (543) Vetítő (30) Belföld (11) Kultúra (9) Politika (1582) Mozaik (83) Tv fotel (65) Flag gondolja (38) Életmód (1)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>