Szávay (néppártosodott) István elhíresült mondataival talán már minden hírfogyasztó találkozott. A balliberális és jobbikos médiát figyelemmel követők a hírről ugyan csak nyolc-tíz órával később szerezhettek tudomást, mint a „lakájsajtót” olvasgatók, no de ilyen az a fránya sajtószabadság liberális kollégáinknál.

És, tegyük hozzá sietve, tulajdonképpen egy árva szavunk sem lehet, hiszen a jegyzőkönyv kedvéért azt is fontos megjegyeznünk, hogy a választási kampány hajrájában a haladó újságírók az objektivitás hegycsúcsának olyan magas fokára hágtak, hogy Havas Henrik zaklatási ügyéről és Juhász Péter dulakodásáról nem órákon, hanem napokon keresztül hallgattak.

Tehát egy egészen picinyke tüske sem lehet bennünk, hiszen az ellenzéki kollégák mindössze fél napocskát csúsztak Szávay István hangfelvételének közzétételével. Ami ugye sehol nincs a többnapos kussoláshoz képest.

De az igazságtalanság bűnébe sem lenne tanácsos beleesnünk, hiszen a szabad sajtó képviselői az elmúlt napokban rendkívüli terhelésnek voltak kitéve. Lényegében nem kelt fel úgy a nap, hogy valamelyik kiváló kollégájuk ne lett volna kénytelen átvenni valamilyen fontos és meghatározó, a sajtó kategóriájában osztogatott díjat.

Szóval nyilván nem volt idejük Szávay úr elfogadó és a legvérmesebb ultrafeminista aktivistákat is megszégyenítő mondataival foglalkozni a magukat elnyomottaknak képzelőknek, hiszen valószínűleg a végsőkig kifacsarta őket a díjátadókra taxizgatás, pezsgőzgetés és lazaczabálás.

Manapság Magyarországon egyáltalán nem leányálom balliberális újságírónak lenni. Ennek a kis félnapos csúszásnak a felhánytorgatása is a tolerancia hiányát, a közbeszéd romló állapotát és a legsötétebb vészkorszakot idézi.

Meg hogy nem tudunk örülni egymás sikereinek. Szávay István mentegetése és mindenféle szenvedélyt nélkülöző, alig hallható elítélése is minden bizonnyal a díjátadókon való részvételből fakadó kimerültség számlájára írható. Csak és kizárólag.

Ha ugyanis egy fideszes politikusról neszelnek meg bármilyen olyan mondatot vagy cselekedetet, amely az egyre kisebb mozgásteret biztosító politikai korrektség karanténján kívül esik, akkor azonnal és egyszerre élesednek azok a bizonyos bombasztikus és dörgedelmes cikkek az Indexen, a Magyar Narancsban, a 24.hu-n, a Hvg.hu-n, a 444-en, a ­Mérce.hu-n vagy az Élet és Irodalomban. Nem úgy, mint most.

Az összeesküvés-elméletekben hívő embereknek akár az is megfordulhat a fejében, hogy a liberális főszerkesztők a különböző titkos és zárt Facebook-csoportokban való egyeztetést követően kezdik meg tök egyszerre az igazságért vívott ­hősies küzdelmüket.

Bármilyen közvetett vagy közvetlen bizonyíték nélkül kezdenek pirosan villogni a „Rendkívüli hírek”-ről szóló feliratok a hírportálok címlapjain, liberális ismerőseink pedig forradalmi hevülettel vágnak bele az említett irományok megosztásába, miközben az ártatlanság vélelmét tökéletesen figyelmen kívül hagyják, mintha nem lenne holnap.

A teljes ellenzéki összefogásért kampányoló megélhetési aláírók és rettegők, azaz a mi drága petíciózó, csoma­goló liberális barátaink persze most ismeretlen helyeken tartózkodnak.

Pedig milyen gyönyörű, történelmi pillanat is volt, amikor a választás után a néppártosodott jobbikos tüntetők megérkeztek a Kossuth térre, és ujjongva üdvözölték például a fasizmustól életvitelszerűen rettegő Hernádi Juditot!

Akkoriban se Hernádi, se a többi rettegő nem viszolygott az árpádsávos zászlókkal megérkező jobbikos tömeg láttán, sőt. Csillogó szemmel örültek a lobogók alatt masírozóknak. Mert tényleg bármi jöhet, csak Orbán menjen. Csak takarodjon végre.

Hernádi szónokolt annak a Gyöngyösi Mártonnak, aki listázni akarta a parlamentben helyet foglaló zsidó származású képviselőket.

De biztos nem is úgy gondolta, mert már azóta néppártosodott, megjavult, Kálmán Olga is megmondta legutóbb, milyen édes cicákat simogatott, és mert Orbánéknál mindenki jobb. Ott sétált Gyöngyösi mellett az a Szávay István is, akiről a napokban derült ki – ő maga mondta –, hogy leütött „egy büdös zsidót, egy kampós orrú rohadékot”.

Mi agymosott, megvásárolt bérfideszesek, mi, a gyűlölet karmesterei persze hiába mondtuk a magunk igazát. Csak kinevettek minket. Pedig a rakparti cipőkbe köpködőből, a „lemondanék, ha zsidó volnék”-féle pártelnökből, a zsidókat összeírni akaróból, a büdös zsidózó, kampósorrú-rohadékozó kutyából soha nem lesz balliberális szalonna.

Még akkor sem, ha ennek a képtelenségnek az elhitetésére Simicska Lajos annak idején milliárdokat különített el és újságírók tucatjait vásárolta fel.
Várjuk Heller Ágnes, Hernádi Judit, Schilling Árpád és Rangos Katalin bocsánatkérését.

Várjuk annak a liberális értelmiségnek a bocsánatkérését, amely a kampány alatt a Jobbikra rányomta a kóserpecsétet.

Várhatjuk ítéletidőkig.

Apáti Bence - ]]>www.magyaridok.hu]]>