- 0
„A Párbeszéd politikusa nyílt levélben javasolja az Eurojackpot nyertesének, hogy a nyereményét fordítsa az Orbán-rendszer lebontására
Szombaton derült ki, hogy a játék fennállása óta először magyar ember nyerte az Eurojackpot nevű európai lottó főnyereményét, ezzel közel 7 milliárd forintnyi euró tulajdonosa lett. Tordai Bence, a Párbeszéd politikusa azonban nem sokáig hagyta, hogy szerencsétlen nyertes maga gondolkodjon, mire költené a nyereményét, hanem a Facebookon posztolt nyílt levélben írta le a tanácsait.
Tordai szerint a nagy vagyonnal nagy felelősség is jár, azért lényegében azt javasolja, hogy a nyertes a nyereményét fordítsa a magyar ellenzék támogatására, hiszen az ellenzék úgyis olyan kevés támogatást kap.
„Gondold át alaposan, és dönts felelősséggel: ha úgy határozol, nemcsak a te családod élhet kényelmesen nemzedékeken keresztül, de milliók sorsát fordíthatod jobbra” - javasolja a politikus.
Végül is, hol máshol lehetne jobb helyen a pénz?” (444)
Nézzük meg az eredeti levélkét is, érdemes:
„Nyílt levél az Eurojackpot magyar nyerteséhez
Kedves honfitársam!
Gratulálok, szerencsés nap volt számodra a tegnapi! Nyertél 7 milliárd forintot, ezzel egy csapásra Magyarország egyik leggazdagabb embere lettél. A nagy nyereménnyel azonban nemcsak öröm, hanem felelősség is jár.
Nyilvánvalóan elsősorban magadért és családodért vagy felelős, de ekkora vagyonnal annyi lehetőség jár együtt, hogy felelőssé váltál tágabb közösségedért, a magyar népért is. Nézz szembe vele: hirtelen képessé váltál arra, hogy egy nemzet sorsát érdemben befolyásold!
Mint a magyarok többsége, te is minden bizonnyal úgy gondolod, hogy rossz irányba megy az ország; hogy Orbánt és bűntársait el kell távolítani a hatalomból. Ehhez most komolyan hozzájárulhatsz!
Összehasonlításképp: frissen nyert vagyonod kétszer akkora, mint amennyit az összes ellenzéki párt 4 év alatt elkölthet. Ha akarod, a választásig minden hónapban, vagy akár minden héten küldhetsz egy újságot minden postaládába, hogy eljusson az emberekhez az igazság is, és ne csak a Fidesz propaganda-álvalósága. Ha akarod, eszközt adhatsz a független média vagy a kormányváltásért, egy szabad és igazságos országért küzdő társadalmi szervezetek kezébe. Akarod?
Gondold át alaposan, és dönts felelősséggel: ha úgy határozol, nemcsak a te családod élhet kényelmesen nemzedékeken keresztül, de milliók sorsát fordíthatod jobbra.
Bölcs döntést és sok boldogságot kívánok!”
Kicsit szorongok, mi van akkor, ha a nyertes kormánypárti szavazó? (Aminek jelenlegi tudásunk alapján még mindig lényegesen nagyobb az esélye, mint az ellenkezőjének, már ha a legutóbbi közvéleménykutatási eredményekből indulunk ki – lásd Medián…)
De hagyjuk is ezt a feltételezést, ne zavarjuk össze Tordai Bencét, épp elég megerőltető volt számára e levélke megírása. Koncentráljunk inkább a dologban rejlő pompás lehetőségekre! Hiszen az ellenzéki pártok egy egész mozgalmat indíthatnának erre a csodálatos ötletre alapozva. Felváltva, hetenkénti bontásban elkérhetnék az ötös és hatos lottó nyertesétől a pénzt. Egy külön bizottságba tömörülve szólíthatnák fel a Kenó nyerteseket nyereményük átadására. Azt is ki lehetne dolgozni valamilyen algoritmus mentén, hogy lelkes ellenzéki aktivisták lepjék el a lottózókat, és az éppen fogadni készülő polgárok bizonyos részétől vegyék el a játékra szánt pénzüket. Azért nem mindenkitől, mert meg kell hagyni az esélyt a főnyeremény megnyerésére, mert annak elkunyerálásával sokkal többet lehet kaszálni. Ha már eddig eljutottak az ellenzéki pártok, akár aláírást is gyűjthetnek, miszerint a népek támogassák a szerencsejátékokon nyert pénzek egészének vagy bizonyos percentjének kötelező befizetését az ellenzéki pártok kasszájába. Ügyes kommunikációval elérhető lenne a támogatás, elég lenne ugyanis felébreszteni a féktelen irigységet és gyűlöletet a nyertesek (és a potenciális nyertesek) irányába, itt például ki lehet hangsúlyozni, hogy a játékra szánt pénzből mennyi lélegeztető készüléket lehetne vásárolni éves szinten, nem is beszélve a nyereményekből! Továbbá azt, hogy sokkal hatékonyabb, ha nem egyből lélegeztető gépeket vesznek a polgárok ebből a pénzből, hanem odaadják inkább az ellenzéki pártoknak meg a Tordai Bencének.
Na ugye…
Bayer Zsolt
Forrás: Bádog - Bayer Zsolt blogja