Ma 2024 december 20. Teofil napja van. Holnap Tamás napja lesz.
danielpeter.jpg

Mi kérünk elnézést, Péter!

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Dániel Péter igazi csalódást okozhat azoknak, akik mindenféle szabadkőműves/zsidó-világösszeesküvések elszánt hívei.

Ha Dániel egy az illumiátus-szabadkőműves-echelontanúk közül, akkor világuralmi törekvéseik megragadnak annál, amit egy legóvár mellett meg lehet álmodni.

Dániel Péter egy lelkileg sérült, frusztrált ember. Sok lelkileg sérült, frusztrált ember egyet is ért vele. Nekünk az a feladatunk a felnőtt társadalom tagjaiként, hogy segítsük visszakapaszkodni Dániel Pétert a lecsúszásból. Igen, rossz lehetett felnőni barátok nélkül, és még egy kis Dánielnek is kijárt volna egy cimbi Trevoron, a békán kívül.Sajnáljuk Péter, hogy ez mindörökre kimaradt az életedből, elnézést kérünk, hogy nem figyeltünk rád oda és elnézést, hogy nem vettük észre, milyen kétségbeesetten keresed Gyuriferiben a gyermekkori legjobb barátot, miközben csak fejbe vertek egy kamerával.

Elnézést kérünk Péter tőled azért is, mert nincs nőd, illetve ha van, olyan, mintha nem is lenne. Pedig sok nő akad a világon, akik mindenféle perverzióra hajlamosok, sőt jól is érzik magukat, például ha a párjuk kutyának öltözik vagy négy éves kislánynak vagy bárányfelhőnek. A többségi társadalomnak a hibája, hogy nem akadt egy olyan nő, aki azt mondja neked, a hájas hasadon és a petyhüdt, szőrös tokádon kívül azért szeret a legjobban, ahogyan gyűlölködöl. És hangosan felsikolt az ágyban, amikor a magyarokat sárban fetrengő disznónak hívod, hogy „Elmentem, Peti! Megin’ elmentem!”.

Az amerikai filmek azt ígérik, egyszer mindenkire rámosolyog az igaz szerelem, és ha továbbra is ilyen szorgosan posztolod szerelmi felhívásaidat,előbb utóbb biztos ír neked valaki az Amerikai Népszavától, feltéve, hogy azt az oldalt is nem te üzemelteted. Igazából Wittner Máriának kellene minden érettebb korú hölgy nevében tőled bocsánatot kérnie, aki valaha is visszautasította a közeledésedet.

Elnézést kérünk tőled Péter, hogy el kellett hagynod azt az országot, ahol felnőttél. Igazán nem mondta senki, hogy menj, de ha úgy érezted volna, hogy ezt sugalljuk feléd, hát csak félreértésről lehetett szó. Hazajöhetsz, ha gondolod. A 168óra még munkát is tud adni neked, ha már festő-mázolóként nem sikerült leraknod életed fundamentumát.

Elnézést, hogy problémáidra mindezidáig sem az orvos-, sem a lélektudomány nem talált megoldást, és hogy sokan félreértenek a társadalom kevésbé megértő tagjai közül, akik nem tudják a helyén kezelni gyűlöletnek álcázott segélykiáltásaidat. Sajnáljuk, hogy sokan a gyűlöletedre nem öleléssel és megértéssel, hanem gyűlölettel válaszolnak, és emiatt egész nap a gép előtt kell üljél, hogy töröld a más véleményű hozzászólásokat, illetve följelentéseket kell fogalmaznod. Reméljük, lesz végre egy szabad napod, amikor kikapcsolhatsz és élvezheted az életet.

Végtelenül szomorúak vagyunk, hogy felnőtt korodra egyetlen állat sem volt képes melléd szegődni, vagy kitartani melletted. Pedig tudjuk, hogy egy kutya odaadására és hálájára nagy szüksége lenne ezer sebből vérző, meggyötört szívednek és a magánytornádó sújtotta lelkednek. Küldenénk neked egy aranyhalat, vagy egy még biztonságosabb teknőst, ha szeretnéd, vagy egy piros lufit, engesztelésünk jeleként. És kapnál perecet, vagy vattacukrot az állatkertben, ha ez törte volna ketté az életedet.

Bárcsak tudnánk Peti, hol rontottuk el! Mindent helyre szeretnénk hozni, de ehhez neked is akarnod kell! Fogjunk össze Peti, hidd el törődünk veled, és fogjuk a kezed! Tizenöt millió magyar, a futballválogatott és szurkolók tömegei aggódnak érted, Peti!

]]>www.tutiblog.com]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Nézőpont (1) Tereb (146) Autómánia (61) Nagyvilág (1310) Egészség (50) Flag gondolja (38) Sport (729) Szépségápolás (15) Irodalmi kávéház (543) Titkok és talányok (12) Gazdaság (723) Vetítő (30) Rejtőzködő magyarország (168) Életmód (1) Tv fotel (65) Politika (1582) Mozi világ (440) Mozaik (83) Alámerült atlantiszom (142) Heti lámpás (342) Mondom a magamét (8034) Kultúra (9) Gasztronómia (539) Történelem (18) Emberi kapcsolatok (36) Belföld (11) Jobbegyenes (2898)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>