Ma 2024 december 22. Zénó napja van. Holnap Viktória napja lesz.
lovas-istvan.jpg

Lovas István: Elhallgatott hírek 56. / Nemzetközi sajtószemle

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)

Hillary Clinton tömeggyilkos (Russia Today – Seymour Hersh tényfeltárása); Merkel: lezárni Európa határait, mert ha nem, visszajön a nacionalizmus! (Euractiv), stb.

]]>RUSSIA TODAY]]>

„Tényfeltárás: Hillary Clinton a felelős a szaringáz titkos hadműveletért és ezernél több szíriai haláláért” címmel a globális orosz televízió német nyelvű portálja arról számol be, hogy a nemzetközi hírű, több újságírói díjjal kitüntetett Seymour Hersh tényfeltáró újságíró beható kutatási munkája alapján kijelentette: az amerikai elnökségre pályázó Hillary Clinton felel azért a 2012-ben megkezdett  titkos hadműveletért, amelyben a líbiai mérgesgáz állományból a CIA segítségével Szíriába csempésztek szarin gázt, és ott azt az iszlamista lázadók vetették be. Később a gáztámadásal az Asszad-rezsimet vádolták és annak az Egyesült Államok katonai beavatkozásának ürügyéül kellett volna szolgálnia. A támadást a Szaúd-Arábia, Katar és Törökország által támogatott Al-Nuszra Front – az al-Kaida utódszervezete – hajtotta végre 2013. augusztus 21-én a szíriai Guta városa ellen. 1200 szíriai, köztük gyerek és nő, halt meg iszonyatos kínok között. Az amerikai és európai neokon háborús körök azonnal azon örvendeztek, hogy Asszad szíriai elnök átlépte az Obama elnök által meghúzott, úgynevezett vörös vonalat és hogy jöhet a katonai beavatkozás.

]]>EURACTIV]]>

Angela Merkel tegnap Rómában sürgette az európai vezetőket, védjék meg az uniós határokat, máskülönben „visszajön a nacionalizmus”, idézi őt az uniós ügyekre szakosodott portál. Merkel Matteo Renzi olasz miniszterelnökkel és vezető uniós tisztségviselőkkel kezdte meg ma befejeződő tárgyalásait. Azt mondta, Európának meg kell védenie határait „a Földközi-tengertől az Északi sarkig”, mert különben el kell szenvedniük a migránsválság politikai következményeit.

x             x             x

Az ]]>Európai Unió három]]> fő intézményének elnöke tegnap vitát folytatott Európa jövőjéről abban a teremben, ahol 1957-ben e napon a mai Unió alapjait lerakó Római Szerződést írták alá. Mindhárman pesszimistán nyilatkoztak az EU-ról, kiemelve, hogy „a 28 országot tömörítő blokknak nincs vezetése és kisstílű, nacionalista politikába süllyedt”. Juncker bizottsági elnök kijelentette: „Teljesidős európaiak vannak, amikor el kell venni, és részidős európaiak, amikor adni kell”, hozzátéve, hogy a „részidős” európaiak gyakran azok, akik a legtöbbet kapták az uniós alapokból. Ez egyértelmű utalás az új keleti tagállamokra, írja a beszámoló. Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke úgy nyilatkozott a tagállamok válságok sorát kezelni próbáló vezetőiről, hogy „van egy csomó ügynökünk az Európai Tanácsban, és csak néhány államfőnk”. Donald Tusk, a tagországok vezetői közötti egyetértés elérésével munkálkodó Európai Tanács elnöke azt mondta: „Az egységes EU-állam, az egységes jövőkép gondolata…illúzió volt”, amikor migránsok százezreinek érkezése „sokkhullámot okoz a merev és konzervatív kontinensen”. A nagyon levertnek ható Juncker még azt is felpanaszolta, hogy „korábban együtt dolgoztunk… ennek mára vége” és megjegyezte, az EU polgárai nem értik, hogy mit akar az Unió, hozzátéve: „ez termékeny talaj a populistáknak”.

]]>FREIE WELT]]>

Az AfD (Alternativa Németországért) radikális jobboldali párt szövetségi szinten most először áll 15 százalékon  egy friss felmérés szerint és már csak öt százalék választja el a második legtöbb rokonszenvválaszt kapott párttól, az SPD-től. A szocialisták most 20 százalékon, a CDU/CSU 33 százalékon áll. A zöldek 13 százalékon, a Die Linke (Baloldal) 8 százalékon.

]]>ALTERNET]]>

„Miért került Szaúd-Arábia hirtelen súlyos bajba?” címen a népszerű amerikai alternatív portál arról ír, hogy az olajkirályság súlyos bajba jutott. „A Binladin Csoport, a királyság második legnagyobb építővállalata ötvenezer külföldi alkalmazottat bocsájtott el. Kiutazási vízumot kaptak, de nem mennek. Addig, ameddig nem kapják meg az elmaradt bérüket. Az alkalmazóikra dühös munkások a vállalat hét buszát gyújtották fel”, kezdődik a cikk. Az ország irányítását tavaly átvevő Szalman király súlyos pénzügyi helyzetben lévő országot örökölt. A lakosság nem fizet adót, és a jövedelem 90 %-a  kőolajeladásból származik. A kőolaj ára a hordónkénti 100 dollárról 30 dollár árra esett. A lakosság 86 %-a akarja, hogy továbbra is csaknem ingyen jusson vízhez és villamos áramhoz. A nyugtalanság egyre nő az országban, miközben a királyság 1991 óta először már kölcsön felvételére szorul.

]]>THE DAILY TELEGRAPH]]>

Donald Trump, idézi őt a brit lap, támogatja azt, hogy Nagy-Britannia elhagyja az Európai Uniót. Trump kijelentette: „a migráció szörnyű dolog Európának”, és ezért az Egyesült Királyságnak távoznia kell az Unióból. Obama elnök e lapban, emlékeztet a cikk, állt ki Nagy-Britannia EU tagsága megtartása mellett. Trump korábban azt mondta, nem akar állást foglalni a „Brexit-vitában”.

x             x             x

]]>Jeremy Corbyn továbbra]]> sem hajlandó elhatárolódni terrorista „barátaitól”, a Hamasztól és a Hezbollahtól, noha erre felszólították. Szóvivője kijelentette, az elnök „régóta a palesztinok jogainak és a közel-keleti béke és igazságosság támogatója párbeszéd és tárgyalások révén. Hozzátette, Corbyn hisz benne, hogy olyan emberekkel tárgyalni kell, akikkel nézeteltérések vannak és főként akkor, amikor vagy nagyfokú támogatottságnak örvendenek vagy demokratikus úton tettek szert mandátumukra. Corbyn korábban a Hamaszt és a Hezbollahot is „barátainak” nevezte, noha az EU és az USA őket terrorszervezetnek tekinti.

]]>THE NEW YORK TIMES]]>

„Donald Trump ’elutasítja’ David Duke-nak a ’zsidó szélsőségességről’ tett megjegyzését” címen a vezető amerikai lap arról ír, hogy az amerikai Rágalmazás Elleni Liga felhívására Trump „elutasítja” David Duke, a korábbi Ku Klux Klan vezetőnek a Trump elnökjelöltségét ellenző „zsidó szélsőségesekre” vonatkozó kijelentéseit. Duke már többször dicsérte Trumpot. Duke most azt mondta, hogy „a zsidó hücpének /pofátlanságnak/ nincs határa”. Támadta az „Állítsátok meg Trumpot!” mozgalom egyes tagjait, mint Paul Singert milliárdos bankárt, aki számára Izrael biztonsága az első számú tényező annak eldöntésében, hogy támogat-e egy elnöki kandidátust. Duke hozzátette, hogy e mozgalom mind többeket ébreszt rá arra, hogy a neokonok jelentik a problémát; hogy ezek a zsidó felsőbbrendűség hívők tartják kezükben az országot; ők jelentik az igazi problémát és ő miattuk van, hogy Amerika nem nagy ország. Trump tegnap kijelentette, teljes mértékben elhatárolódik Duke kijelentéseitől és hogy „az antiszemitizmusnak nincs helye társadalmunkban”. A lap hozzáteszi, Trump maga nyíltan rasszista szövegekkel igyekezett minél több fehér, munkásosztálybeli hívet szerezni magának.

]]>ELECTRONIC INTIFADA]]>

„A boszorkányüldözés puszta irracionalitásának” nevezi a palesztinok jogaiért küzdő portál azt, hogy Jeremy Corbyn, a brit Munkáspárt elnöke immár a zsidó származású Jackie Walker párttagságát is felfüggesztette, amiért facebookján februárban  azt írta (mint olyan vegyes felmenőjű ember, akinek „része volt” a holokausztban és a rabszolgakereskedelemben is),  hogy „több millió afrikait öltek meg az afrikai holokausztban”, vagyis a rabszolgakereskedelmet minősítette holokausztnak.

]]>THE TIMES OF ISRAEL]]>

Ken Livingstone, a brit Munkáspárt volt londoni főpolgármestere egy arab tévének adott interjújában Izraelt vádolta az Iszlám Állam európai merényleteiért és a zsidóknak az arab világból való tömeges elkergetéséért. Kijelentette, Izrael létrehozása hatalmas katasztrófa volt azon a helyen, ahol már kétezer éve éltek a palesztinok, és a zsidó állam léte egy napon atomháborúhoz vezethet. Livingstone-nak, írja az izraeli angol nyelvű lap, a múlt héten függesztették fel pártbeli tagságát, amiért azt mondta, Hitler támogatta a cionizmust. Ezt a kijelentését most megismételte.

SPUTNIK

]]>http://de.sputniknews.com/politik/20160504/309630173/schliesst-ttip-leseraum-berlin.html]]>

A berlini rendőrség bezáratta a Greenpeace-nek a brandenburgi kapunál teherautón elhelyezett, csupa üveg olvasószobáját, ahol a környezetvédő szervezet által nyilvánosságra hozott TTIP-dokumentumokat olvashatóak, jelneti az orosz hírügynökség német nyelvű portálja. A Greenpeace számított a bezárásra, mert nem kért engedélyt az olvasószoba oda helyezésére, de, mint nyilatkozta, örömmel tudatja, hogy interneten mindenki rendelkezésére állnak a dokumentumok e linken: ]]>https://www.ttip-leaks.org/]]>

]]>www.lovasistvan.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Alámerült atlantiszom (142) Nagyvilág (1310) Szépségápolás (15) Tv fotel (65) Mozaik (83) Nézőpont (1) Flag gondolja (38) Mozi világ (440) Egészség (50) Autómánia (61) Vetítő (30) Mondom a magamét (8038) Sport (729) Emberi kapcsolatok (36) Politika (1582) Történelem (18) Kultúra (9) Heti lámpás (342) Tereb (146) Rejtőzködő magyarország (168) Jobbegyenes (2898) Belföld (11) Irodalmi kávéház (543) Életmód (1) Titkok és talányok (12) Gasztronómia (539) Gazdaság (724)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>