Nyögve, csikorogva, vért verítékezve, de fejlődött a magyarországi sajtó. Egy talpalatnyit közelebb lépett az igazmondás felé. A rablót továbbra sem nevezi bűnözőnek a média, de „fiatalembernek” már csak akkor, ha más lehetőségeket kimerített.

„91 éves asszonyt rabolt ki a huszonéves.”

Érződik az izzadságszag ebben a címadásban, melyet a fősodor egyik orgánuma gyakorolt. Noha bizonyos szembeállítás, ellentétpár is felszínre jön, s ezt lehet érdekességkeltésnek is minősíteni. A 91 és a 21 között jelentős különbség van.

Huszonéves bűnöző.

Így pontosabb lenne a cím, és nem terjesztené ki a rablás szokását az összes huszonévesre. Nem sugallná azt, hogy az összes huszonéves rabló. Nem keltene gyanú általánosságban a huszonévesek ellen a társadalomban.

A huszonévesek jó hírnévhez való jogát ne sértsük.

„Elfogták a rablót, aki a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Halmajon egy idős nőnek életveszélyes koponyatörést okozott.” Ez a mondat kifogástalan és üdítő. Ez utóbbi azért, mert rablónak nevei a rablót. Nem fiúnak vagy fiatalembernek.

Normális térségekben ez természetes lenne.

Abban a sajtóban azonban, amelyet a szélsőséges ideológia, a liberalizmus évtizedeken át züllesztett, ezt a szókimondást oázisnak kell tekinteni. Nem fiú, tinédzser, tizenéves, fiatalember vagy huszonéves, hanem rabló.

Bűnöző – ennek kimondása tettenérés esetén nem vétek.

„A nyomozás adatai szerint pénteken délelőtt a férfi bement a 91 éves asszony lakásába…” Itt „férfi” lett a rablóból, kiterjesztve a rablás árnyékát az összes férfira. A bűnöző, bűnelkövető szó továbbra is tabu.

Itt azonban már felbukkan a „fiatalember”…

„A tulajdonos észrevette és kérdőre vonta a fiatalembert, aki ellökte az idős nőt.” Igen, a liberális média egyik legkártékonyabb hazugsága: „fiatalembernek” nevezi a bűnözőt. Mint a szélsőséges politikus, aki a bűnözést „megélhetésinek” hazudta.

Ám a „fiatalemberes” mondatban egy másik hazugság is van.

„Ellökte” – választott finom igét a cikkíró. Már a beszámoló elején kiderült, hogy az áldozat „életveszélyes koponyasérülést” szenvedett. Ehhez képest az „ellökte” szó szimpla és pitiáner hazugság: hazudott az újságíró.

Az ellökés védekező mozdulat is lehet.

Rabolt ugyan, bűncselekményt követett el, de ezután menekülni akart… A meneküléshez nem szükséges akkora lökés, hogy az áldozat koponyatörést szenvedjen. Itt másfajta „ellökésről” volt szó, és ezt tudta a hazug újságíró is.

Hazugságával az alvilág mellé állt.

A bornírt fogalmazás azonban folytatódik: „rablás és gondatlanságból elkövetett, életveszélyt okozó súlyos testi sértés megalapozott gyanúja” miatt indult eljárás a rabló ellen. Itt már nem a sajtó hazudik.

A hatóság is ferdít.

Figyeljük csak: „gondatlanságból elkövetett, életveszélyt okozó súlyos testi sértés…” Eszerint a rabló nem „gondosan lökte el” a 91 éves asszonyt. Rablás után ugyanis „gondosan kell ellökni” az áldozatot.

Ez a hazug magatartás vezetett a bűnözés tömegessé válásához.

Ám ugyanennek a bűncselekménynek a leírása más sajtótermékekben már szinte súrolja a bűnözés határait. Címadásokban már a „fiatal férfi” is megjelenik, igaz, a „gondatlanságot” ők is idézőjelbe teszik.

Mikroszkóp alatt vizsgálva: alaptörvénysértés is megállapítható.

Egy rablás ténye ugyanis közérdekű adat. Erről világosan kell tájékoztatni a társadalmat. A rablót „huszonévesnek” a bűnözőt „fiatal férfinak” nevezni, a súlyos következményű bántalmazást „gondatlanságnak” hazudni – ködösítés.

Akadályozza a közérdekű adat megértését.

Valószínűleg törvénybe kell iktatni a bűnpártoló eufemizmus tiltását. Ez ugyanis az alvilágot bátorítja, s korlátozza a jogállamiság érvényesülését.

Ne váljon az alvilág cinkosává a sajtó.