„Mindenkinek megadja, ami neki jár. A nagyságot értékeli. Az alávalót lenézi. A ribancot annak nevezi, ami. A tehetséget biztatja. Az államférfit tiszteli. A közösséghez pedig mindig úgy beszél, hogy »hajrá, magyarok!«.”

Az összefoglaló nem csak úgy, előzmények nélkül született, mintegy útmutatóként tudni vágyó és újságírónak készülő ifjak számára. Nem. Reakcióként született, egészen pontosan magyarázat gyanánt. Ugyanis G. Fodor Gábor hírportálja közzétett valamit, amit nem lett volna szabad közzé tennie.

Azt akarták megmagyarázni. De nem lehet megmagyarázni. És mert nem lehet megmagyarázni, hát akkor elmondjuk, hogy szerintünk mi a konzervatív újságírás.

A konzervatív újságírás a legbonyolultabb műfaj manapság. Hiszen naponta ki kell találni.

A konzervatív újságíró nem fél semmitől, leginkább nem fél szembe úszni az árral. S ha a konzervatív újságíró mégis fél valamitől, akkor a középszerűségtől és a bulvártól fél.

A konzervatív újságíró nem farizeus. Eo ipso nem lehet az.

A konzervatív újságíró hasgörcsöt kap egy Solymosi Frigyes publikációtól, és álmából felkeltve meg tud írni egy Mészáros Tamás opust.

A konzervatív újságíró soha nem írja le azt a szót, hogy mindazonáltal, továbbá azt sem, hogy másrészt.

A konzervatív újságíró nem attól lesz konzervatív, hogy bükkfanyelven ír vagy szól, és hogy retteg a csúnya szavaktól vagy a káromkodástól. (Mondtam már: Konzervatív újságíró nem lehet farizeus.)

A konzervatív újságíró látott már meztelen nőt, volt kocsmában, volt részeg is, sőt, fiatal is volt, s liberális, ismeri a görbe utakat, megesett, hogy több nője is volt egyszerre, és egyáltalán nem akar úgy tenni, mintha szentté lehetne avatni.

A konzervatív újságírónak éppen ezért van összehasonlítási alapja, s mert van, hát értékrendje is van.

A konzervatív újságíró nem tetszeleg abban a szerepben, hogy ő mindig helyesen cselekszik és cselekedett eddigi életében, és azt sem akarja elhitetni olvasóival, hogy pontosan ugyanazzal a világképpel és értékválasztással rendelkezett húsz éves korában, mint amivel rendelkezik negyven éves korában.

A konzervatív újságíró hisz a változásban, a fejlődésben, a szabadságban, ellenben nem rabja a fejlődésnek, és soha nem gondolja és hiszi azt a marhaságot, hogy a szabadság valami abszolútum, amit a maga teljességében soha nem lehet elérni, viszont életünk célja, hogy erre törekedjünk.

A konzervatív újságíró röhög ezen. Vagy b-vel, k-val és p-vel kezdődő szavakat ordibál, ha valakik túl agresszíven tolják a képébe ezt az elviselhetetlenséget.

A konzervatív újságíró gyűlöli azt az ideológiát, amely szerint az ember az isten. Gyűlöli a kollektivizmust éppúgy, mint az elmebeteg individualizmust. (Gyengébb pillanataiban kiegyezne a panteizmussal, de aztán inkább mégsem…)

A konzervatív újságíró valóban hisz a nemzetben és a családban, hisz a gyerekek mindenek feletti fontosságában és csodálatosságában, és hisz abban, hogy az ember több, mint amit megzabál, magába szúr, vagy amit összebulizott életében.

A konzervatív újságíró tudja, hogy majd meg kell halni. Éppen ezért tudja, hogy a „nem akarok meghalni” csak hiábavaló és felesleges vágy. Ám az „örökké akarok élni” a transzcendensbe vetett hit, egyszersmind a jelet hagyás kényszere.

Konzervatív újságíró hisz a múltban és féli a jövőt. (A jelen többnyire elborzasztja…)

A konzervatív újságíró kérlelhetetlen és könyörtelen – de csak néhány dologban és ügyben. Minden másban megbocsájtó és megértő.

A konzervatív újságíró Hamvas Béláért rajong egyebek mellett, mélyen megveti azokat, akik a Mestert „túlképzett raktárosnak” merészelik hívni, és pontosan tudja, hogy azok kicsodák. Azokat szagról megismeri.

Konzervatív újságíró nem hibázik, ha meg kell mondania, mit gondol a világról az, aki szociológia szakon végzett.

Konzervatív újságíró tudja, közöttük is akadnak kivételek. (Legfeljebb ő még nem futott össze velük…)

Konzervatív újságíró Pink Floydot, Hairt és Jesus Christ Superstart fordított kamaszkorában, és a Floydnál jobb zenét nem nagyon ismer azóta sem. (De ha összejön a régi banda, akkor Purple is, Zeppelin is szól, de ha táncolni támad kedvünk, akkor a Hungáriát sem szégyelljük, és imádjuk a Grease-t, hiszen éppen ezért imádjuk a Ponyvaregényt is.)

Egy szó, mint száz, konzervatív újságíró soha, de soha nem áll le ellenfelei családtagjairól csámcsogni, soha, de soha nem rángat elő húsz-harminc éves fényképeket lejáratás céljából, soha, de soha nem ribancozza le ellenfelei feleségét, mert például a konzervatív újságíró hallott már Mária Magdalénáról is. És konzervatív újságíró soha, de soha nem engedne magának olyasmit, hogy ellenfelei gyerekei kapcsán arról elmélkedjen, vajon „politikus lesz-e, vagy kurva”.

Aki ilyet tesz, az nem konzervatív újságíró, hanem csimasz. Pontosan olyan, akiktől konzervatív újságírónak kijön a gálája. Sajnálom.

Bayer Zsolt

Forrás: ]]>Bádog - Bayer Zsolt blogja]]>