Ma 2024 december 21. Tamás napja van. Holnap Zénó napja lesz.
f30a6ea56d135a46cdd5314474fdbde4.jpg

Baloldali casting 5.0 – Tóth Bertalan Lindával támad

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Mostanában bármit találnak ki a komcsik – azt kivétel nélkül körberöhögik! Számításaink szerint most írták ki ötödször „a legvállalhatóbb ellenzéki arc” pályázatukat.

Habár – szokás szerint bárki jelentkezhet – most úgy tűnik, hogy annyira kikoptak az egykori tülekedők, hogy egy teljesen ismeretlen politikus kerülhet a szocik élére, mint miniszterelnök-jelölt.

Tóth Bertalan Pécsről… Most kezdjük megérteni Horn Gyufa klasszikus kijelentését: „egyedül vagyunk Tibor!”. Bizony, nagyon egyedül!

Boris Vian

A vezetői válság Gyurcsány Ferenc szégyenletes bukásával-lemondásával, még 2009-ben kezdődött. Jobb híján a térdünket csapkodtuk, ahogy egymás után röpködtek a nevek, mint valami falunapos tombolán a traktor mellől. Senki sem akarta igazán vállalni a miniszterelnöki posztot, elpucolni a Gyuriferi által itt hagyott szarkupacot. Aztán – kb. a hatodik jelölt – Bajnai bevállalta. Azóta is bánja…

Másodszor, a 2014-es választásokat megelőző összefogás egymásra zsarolás által teremtett zagyvalék szövetség sokáig kereste az első számú vezérét. Bajnai, Gyurcsány, vagy Mesterházy? Az utóbbi nyert, hogy aztán veszítsen. Azóta ő is bánja…

Sorban a harmadik szereplőválogatást, a szocik jövőjét jelentő elnöki pozícióért folyó marakodást, a Botka, Hiller, Újhelyi, Lendvai, Kovács Laci bácsi fogatot orrhosszal megelőzve Tóbiás József nyerte meg 2014-ben. Nagy reményekkel indult is el az újjáépítés útján. De úgy tűnik, hogy Sebaj Tóbi is csődöt mondott. Hisz eltelt majd másfél év, s nem hogy előre, de inkább még inkább hátrafelé léptek egyet a szocik. Azóta ő is bánhatja…

A negyedik nagy casting a 2014-es budapesti főpolgármester-jelöltségért folyt. S mivel a felek nem tudtak megállapodni, választottak egy „kívülállót”. Talán a nevére sem emlékeznénk, ha nem önti magát fejen egy vödör vízzel. Mert azt a jelentet nem lehet már senkinek a fejéből kiégetni, mikor egy síró gyermek, egy háttérben egykedvűen zabáló ló között megpróbál elmondani másfél értelmes mondatot, majd zúdít. Zokniban és papucsban. Valószínűleg Falus is bánja.

Sebaj Tóbi kudarca abból látszódik igazán, hogy az ]]>Index értesülései szerint]]> elindult a párton belül a leendő miniszterelnök-jelölt keresése. A jövőbeni Orbán-kihívó. A hírportál szerint volt is egy népszerűséget mérő kutatás ebben az ügyben, amiben jó helyezést ért el Kunhalmi Ági is, ami egyszerre mutat rá módszertani problémákra és a szocialisták korlátozott lehetőségeire. De a kutatás – meglepő módon – Tóth Bertalan nevét dobta ki, mint a legalkalmasabb, könnyen felépíthető politikust.

Habár a kutatás tényét cáfolták, az mindenképpen beszédes, hogy egyáltalán a választások előtt három évvel megkérdőjeleződik az a hagyomány, hogy a pártvezető legyen a kihívó.

Ismerjük meg Tóth Bertalant!

Az átlag polgár még nem igen ismeri, mivel csak az elmúlt hónapokban kezdett csak országos ügyekkel foglalkozni. (Ez is erősíti azt a gyanút, hogy tényleg ő lesz a „kiválasztott”) Egyébként pécsi jogász, aki 2006-tól 2010-ig országgyűlési képviselő (nem sok maradandó alkotással a háta mögött), majd Pécs önkormányzati képviselője, illetve alpolgármestere (még kevesebb eredménnyel a háta mögött). 2014 óta pedig, a „fiatalítás programjának” köszönhetően, a párt elnökségi tagja és listáról bejutva ismét országgyűlési képviselő. Egyébként elég volt Questor-ügyben folyamatosan támadni a Fityeszt az elmúlt hónapokban és máris az országos csúcsra tört… Az Index szerint el is kezdték felállítani azt a marketing-csapatot, aki közismerté és népszerűvé farigcsálja.

]]>ATV pedig már azt is tudni véli]]>, hogy e marketing-csapat egyik oszlopos tagja Gát György, tévés producer lesz. Ismerik, ugye? Ő jegyzi a felejthetetlen Linda és a Família Kft. című sorozatokat. Szóval rettegj Orbán, jön majd a fekete öves Linda a sárga Babettáján és kirugdos majd szépen a miniszterelnöki székből!

]]>www.tutiblog.com]]>

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

]]>www.flagmagazin.hu]]>]]>
]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Vetítő (30) Nagyvilág (1310) Titkok és talányok (12) Szépségápolás (15) Kultúra (9) Történelem (18) Belföld (11) Gazdaság (724) Mozaik (83) Mondom a magamét (8038) Tv fotel (65) Életmód (1) Politika (1582) Heti lámpás (342) Sport (729) Flag gondolja (38) Irodalmi kávéház (543) Emberi kapcsolatok (36) Alámerült atlantiszom (142) Jobbegyenes (2898) Mozi világ (440) Tereb (146) Egészség (50) Rejtőzködő magyarország (168) Nézőpont (1) Gasztronómia (539) Autómánia (61)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>