Ma 2024 augusztus 19. Huba napja van. Holnap István napja lesz.
620211038aee9f7855cffaf3eced407b.jpg

Antidogma - Planetáris dhimmitude

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam önjelölt emírje történelmet csinált: lefejezések, vérengzések és műemlékrombolások révén akkora ijedelmet keltett világszerte, hogy az iszlám vált a kormányok legfőbb aggodalmává.

Egymást túllicitálva igyekeznek tehát a kedvében járni és a kegyeit keresni, kezdve a világ legkeresztényibb demokráciájával, az Egyesült Államokkal, ahol a vele szembeni behódoló, megalkuvó, sőt kollaboráns magatartás (dhimmitude, ejtsd: dimitüd) iskolapéldáját Bill de Blasio, New York polgármestere nyújtja, aki legutóbb iskolaszüneti nappá nyilvánította két legszentebb ünnepét. (Az Aid el-Fitr a böjt megtörésével a ramadán végét jelzi, az Aid al-Adha pedig arra emlékeztet, hogy Ábrahám hajlandó lett volna feláldozni a saját fiát Istennek.) A muszlim felmenőkkel dicsekedő Barack Husszein Obama szívesen kiterjesztené ezt az intézkedést az összes amerikai diákra, mert – a globális politikai korrektség negédes és sekélyes nyelvezetét használva – szerinte „ez a nemzetünk gazdagságához hozzáadott változatosság és a benne foglalt jellegzetesség elismerése lenne”.

Ennél már csak 2009 júniusában vetette el jobban a sulykot, amikor a kairói al-Azhar Egyetemen a Muzulmán Testvériség jelenlétében elmondott beszédében lényegében az iszlámnak tulajdonította az emberiség történelmének csaknem minden jelentős felfedezését, egészen odáig fokozva a hollywoodi pátoszt, hogy az USA-t „nagy muzulmán országnak” minősítette, holott az amerikaiak körében Mohamed híveinek aránya az egy százalékot sem éri el.

Mindezen kijelentések – valójában a posztkeresztény Nyugatnak címzett megannyi casus belli – a közel-keleti status quo átrendezésését célzó amerikai geostratégiai terv szerves elemei, amelynek keretében a jelenlegi arab államokat többé-kevésbé etnikai és vallási alapon újjászervezett entitásokra szednék szét az USA és még inkább Izrael érdekében. A nemzetközi kapcsolatoknak ez a Pentagon neokonjai és izraeli éceszgébereik által kifundált doktrínája táplálja a nyugat-európai kormányok iszlám térhódítással szembeni puhányságát, amelyek az EU határainak 30 évvel ezelőtti felelőtlen megnyitásával beindított iszlamizáció cinkosaiként készek vörös (ima)szőnyeget teríteni a minden tapasztalat dacára továbbra is „mérsékeltnek” nyilvánított muzulmán bevándorlók lába elé, tökéletesen figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy éppen ők alkotják az Európa elleni dzsihád ötödik hadoszlopát.

Az iszlám olajfoltként terjed világszerte, a tömeges és ellenőrizetlen bevándorlás következtében Európában is, és ez egy egyre türelmetlenebb és egyre arrogánsabb iszlám, hiszen a túlzásainak féken tartására hivatott intézkedéseknek kevés a foganatjuk. Az eredmény önmagáért beszél: földrészünkön is egyre növekszik a lefátyolozott nők, a halal élelmiszerek, a demonstratív és gyakran nyílt utcán végzett muzulmán vallási megnyilvánulások, a bezárt vagy nemek szerint szegregált uszodák száma. Európa hívatlan vendégei egyre inkább megszállókként viselkednek a befogadó országokban. Franciaországban például az idén is a hagyományos módon ünnepelték meg a július 14-i nemzeti ünnepet, tudniillik buszmegállók megrongálásával, személygépkocsik felgyújtásával, iskolák és középületek kifosztásával. A rendfenntartó erőkkel szembeni markáns ellenérzésüket rendőrautók „megkövezésével” juttatták kifejezésre, és hogy e tekintetben a legcsekélyebb kételyre se adjanak okot, ráadásul aknavetővel lőtték, majd mintegy száz fő részvételével megostromolták az egyik rendőrőrsöt. Az ünnepnap hivatalos mérlege: több, mint 700 felgyújtott autó, több mint 600 őrizetbe vétel, több mint 20 százalékos bűnözésnövekedés. Semmi rendkívüli, csak az ilyenkor szokásos rutin – a politikai osztály és a fősodrú média zavart, ám annál beszédesebb hallgatásától övezve.

Földrészünket súlyos gazdasági, társadalmi és erkölcsi válság sújtja, politikailag az Európai Unió egy antidemokratikus törpe, a vezetői azonban – a ritka kivételtől eltekintve – azon ügyködnek, hogy Európát az emberiség történelmében sohasem látott mértékű lakosságcserés gyarmatosítás színterévé tegyék. Csődöt mondott az integráció? Nem működik a multikulti? Napról napra növekszik az iszlamista terrorveszély? Oda se neki. A migráció ügyében tovább folytatódik a több évtizedes struccpolitika, amelynek szellemében július 16-án az EU illetékes bizottsága megszavazott egy „sürgősségi mechanizmust”, első lépésként mintegy 40 ezer Olaszországban és Görögországban tartózkodó illegális bevándorló áttelepítésére a tagállamok közötti „szolidaritására” és „felelősségmegosztására” apellálva.

Görögország esetében nyoma sem volt valódi szolidaritásnak, amikor azonban az új honfoglalók ajnározásáról van szó, mindenkinek csatarendbe kell állnia. A dhimmitude élgárdáját maguk az EP-képviselők alkotják, amint azt az europa.eu honlap is ékesen demonstrálja: „A képviselők azt javasolják, hogy a menedékkérőknek legyen lehetőségük az áttelepítésük előtt kedvükre válogatni a tagországok közül olyan kritériumok alapján, mint a családi, társadalmi és kulturális kötelékek, például a nyelvismeret, a korábbi tartózkodás, tanulmányi vagy munkatapasztalat egy adott országban.” Rövidesen talán majd azt is meg kell kérdezni tőlük, hogy a libamájat vagy a kaviárt szeretik-e jobban?

Mindezt akkor, amikor – Franciaország példájánál maradva – már több, mint tízmillió muszlim bevándorló vagy honosított „francia” él a 60 milliós országban, ahová legálisan vagy illegálisan továbbra is özönlenek az arab-afrikai honfoglalók, akiknek az asszonyai ráadásul háromszor termékenyebbek, mint az őshonosok, és ahol 6,2 millió embernek nincs munkája, több millióan nélkülözik a társadalombiztosítást, több százezren pedig hajléktalanok, de mindenkinek a polkor. mantrát kell szajkóznia, miszerint „nem, a bevándorlók nem árasztanak el bennünket, nem eszik el a kenyerünket, nem veszik el a munkánkat, nem fosztják ki a forrásainkat”. Akárcsak Batsányi idejében, célszerű lesz vigyázó szemünket ismét Párizsra vetnünk. Ez alkalommal azonban nem követendő, hanem elrettentő példa gyanánt. O tempora, o mores!

]]>www.demokrata.hu]]> - Gazdag István

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

]]>www.flagmagazin.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Politika (1582) Tereb (146) Szépségápolás (15) Vetítő (30) Tv fotel (65) Gasztronómia (539) Kultúra (9) Történelem (18) Titkok és talányok (12) Életmód (1) Egészség (50) Autómánia (61) Nagyvilág (1310) Belföld (11) Mondom a magamét (7774) Alámerült atlantiszom (142) Emberi kapcsolatok (36) Mozaik (83) Nézőpont (1) Gazdaság (714) Jobbegyenes (2833) Sport (729) Rejtőzködő magyarország (168) Mozi világ (440) Irodalmi kávéház (537) Heti lámpás (323) Flag gondolja (36)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>