Végül aztán hat öreg és köztiszteletnek örvendő calais-i polgár vezeklőként, ingben és mezítláb kijött a városból, és Edward elé járult. Arra kérték a királyt, hogy az ő életükért cserébe kímélje meg a várost, és át is adták neki Calais kulcsait. Edward felesége, az egyébként francia Filippa királyné pedig rávette urát, hogy a hat öreg életét is kímélje meg.

E hat önfeláldozó EURÓPAI öregembernek állít emléket Rodin csodálatos szoborcsoportja, a Calais-i polgárok.

Nézem az esti hírekben a calais-i beszámolókat. Idegenek ezrei rajzanak – igenis! rajzanak! – a csatornaalagút körül. Berohannak az alagútba, felkapaszkodnak a kamionokra, autó­sokat vegzálnak. Áll miattuk minden. A nyaralni készülődő brit polgárok azon töprengnek, miképpen jussanak át a kontinensre úgy, hogy kikerüljék ezt a rajzást.

A rajzó hordával szemben olykor feltűnik egy-egy rendőr. Vagy egy egész rendőrsorfal. Hiába. A horda rajzik tovább. Egyre agresszívebbek, egyre bátrabbak, egyre pofátlanabbak.

Ekkor a britek miniszterelnöke bejelenti, hogy elég volt a rajzásból. S hogy első intézkedésként még egy két kilométer hosszú kerítést fognak építeni Calais-nál, továbbá bevetik a hadsereget is, hogy kiszorítsák a hordát a város környékéről.

Cameron jól beszél.

Hazája 1346-tól 1558-ig birtokolta Calais városát – hát most sem hagyhatja magára. Cameront kötelezi a calais-i polgárok önfeláldozása éppúgy, mint Rodin műve. És Cameron tudja: ha a horda egyszer elég nagy létszámú lesz, akkor Rodin szobrából sem marad semmi. Akkor EURÓPÁBÓL nem marad semmi.

Kerítést épít hát és beveti a had­sereget.

A magyarországi kártékonyak, akik Orbán vérét vennék a szerb határon épülő kerítés miatt is, mélyen hallgatnak. A hadsereg bevetését sem kommentálják. Cameron otthoni ellenzéke meg azért hisztizik, mert a miniszterelnök a „rajzás” kifejezést használta a hordára, pedig azt jellemzően rovarokra szokás használni. És hogy ez embertelen és rasszista és xenofób.

Nagyon nehéz hirtelen eldönteni, hogy mitől lesz nehezebb és mitől kell hamarabb megszabadulni: ezektől az önsorsrontó idiótáktól vagy a beözönlő, rajzó idegenektől.

De a mérges gyümölcs beérett.

Évtizedek óta hallgatja Európa, hogy az idegen szép, a multi­kulturalizmus csodálatos és egészséges, és hogy csak a sokszínű, sokkultúrájú országok sikeresek és erősek.

Évtizedek óta hallgatja ezt Európa, és évtizedek óta nem gondolt bele a hallottak igazságtartalmába.

És most eljutottunk idáig.

A szomorú tény pedig, hogy a történelmi tapasztalatok éppen ennek a tételnek az ellenkezőjét igazolják.

Monokulturális volt majd minden sikeres államalakulat és birodalom a históriában. Babilontól Egyiptomon át Rómáig. Hammurápi nem hagyta fiára az idegenek tiszteletének és befogadásának parancsát. S hogy akkor ezt is tegyük tisztába egyszer, már csak azért is, mert nagyon rémesen fest, amikor a Kétfarkú Kutya Párt Szent Istvánra hivatkozik. (Őket amúgy onnan lehet megismerni, hogy a második farkuk a nyakukon nőtt ki, a fej helyén.) Tehát: István király a keresztény magyar királyság megmaradásának érdekében rendelte Imrének, hogy fogadja be és gyámolítsa a bevándorlókat. Akik alatt legfőképpen a német lovagokat és hospeseket kellett érteni. S ha akadt még néhány keresztény olasz is, hát istenem, belefért.

De amikor aztán megérkeztek a tatárok, IV. Béla nem vette elő Szent István intelmeit, és nem kezdte megérteni őket, világos? Miképpen már Szent László, a lovagkirály is pontosította a Szent István-i örökséget, amikor a szabolcsi zsinaton tör­vénykezett.

„9. Ha az izmaelitáknak nevezett kereskedők közül valaki a kereszténység után körülmetéléssel visszatér a maga régi törvényéhez, távolítsák el lakóhelyétől és más faluba telepítsék. Akiket pedig ítélettel ártatlannak találnak, maradjanak meg lakóhelyükön vagy házukban. - 10. Ha zsidók a keresztények közül vennének feleséget, vagy egy keresztény nőt szolgálóleányként tartanának maguknál, az kapja vissza a szabadságát, s aki őt eladta, attól vegyék el a vételárat és adják a püspöknek. (…) 15. Ha valaki vasárnap vagy a nagyobb ünnepeken elkerülve a templomot kereskedne, veszítse el a lovát. - 16. Ha valaki vasárnap kereskedő-sátrat állít, a szent zsinat megparancsolja, hogy ahogyan építette, úgy bontsa le. Ha pedig megtagadja, 55 pénzt fizessen (…) 26. Ha vasárnap vagy más nagyobb ünnepeken a zsidók közül valakit dolgozni találnának, nehogy a kereszténység megbotránkozzon, a szerszámokat, melyekkel dolgozott, veszítse el.”

És mielőtt bárki megbotránkozna a zsidókkal szembeni „hátrányos megkülönböztetésen”, siessünk leszögezni, hogy a zsinat más népektől is megkövetelte a hozzánk való alkalmazkodást. Például így: „31. Azok a latinok (olaszok), akik nem akarják követni a magyarok törvényes szokását, tudniillik akik miután a magyarok a húst elhagyták, ők hétfőn és kedden is húst esznek [hamvazószerda előtt], ha nem akarnak egyetérteni a mi jobb szokásunkkal, menjenek, amerre látnak. A pénzt azonban, amit itt szereztek, hagyják itt, kivéve, ha észhez térnek és velünk együtt elhagyják a húst.” No, hát így. Szent László törvényeit is kiplakátolhatná a kétfarkúak serege országszerte. Vannak annyira időszerűek, mint Szent István intelmei. Sőt…

Igen, a sikeres államok és birodalmak monokulturálisak voltak. És akkor kezdtek el szétrothadni, amikor ezt a monokultúrát felváltotta a multikultúra (lásd legfőképpen Rómát!).

Az Egyesült Államokat szokták persze ellenpéldaként emlegetni – helytelenül. Az Egyesült Államok a hetvenes évekig volt a csúcson. Addig pedig monokulturális birodalom volt, minden látszat ellenére. Addig az Egyesült Államok a white, anglo-saxon, protestant (WASP) „egyeduralom” alatt állt. Addig még a katolikus Kennedyt is nehezen viselték, mert katolikus. És addig a „fekák” még nem magyarázták el a fehéreknek reppelve, hogy hol is lakik az Úristen…

De John Lukacs időben figyelmeztetett: „Ismerjük el, hogy a tömeges bevándorlás áradata a jellegzetesen amerikai nemzeti karakter kikristályosodását megakasztotta ugyan, de a nemzeti egység fennmaradását (…) nem sodorta veszélybe. Hogy hová vezet mindez, azt a jövő rejti el előlünk, kivált azok után, hogy a mostani kormányzatok meggondolatlanul szélesre tárják a kapukat a trópusi délről bezúduló bevándorlók óriási tömegei előtt. Tán még abban a kijelentésben sincs túlzás, hogy a fő veszélyt az Egyesült Államok szemszögéből nem a Szovjetunió jelenti, hanem az úgynevezett harmadik világ. Ennek vad beözönlése egyre nagyobb mértékig, egyre nyilvánvalóbban van jelen az Egyesült Államokban.”

Íme hát, már a jövő sem rejt el semmit. A vad beözönlés megtette a magáét Amerikában is, talán nem csoda, hogy felépült az a sok száz kilométeres kerítés a mexikói határon. S még azt is kénytelenek vagyunk megjegyezni, hogy az Egyesült Államokba történő „beözönlés” legalább egy hithű, erkölcsös katolikus beözönlés, már ami a hispánokat illeti. Úgyhogy közel sem kell olyan kultúrsokkal szembenézniük, mint az iszlámtól fenyegetett, bárgyú és tehetetlen Európának.

S ez a bárgyú és tehetetlen Európa, amelyet nem csak az iszlám fenyeget, és a beözönlő idegenség, de legalább ennyire fenyegeti saját idióta és/vagy gazember liberális „értelmisége” és médiája. Amelyik elhitette, hogy csak a multikulturális, sokszínű társadalom sikeres.

Hát persze.

Vessünk csak egy pillantást a kínai, a japán, a szingapúri vagy éppen az orosz társadalomra.

Mind sikeres, és mind mono­kulturális. Csak hogy ne kelljen annyira visszamenni az időben.

(Folytatjuk)

Bayer Zsolt - ]]>www.magyarhirlap.hu]]>