A szociológia vonzó tudomány. Ráadásul egy filozófus találta ki a fogalmát. Ám nem minden szociológia, ami fénylik. Előfordul, hogy e műfaji megjelölés csak tudományos bevonata egy olyan könyvnek, amelyben a szerzőt ordas indulatok, identitásproblémáinak kényszerei vagy ideológiai ráolvasások vezetik. Emmanuel Todd legújabb, néhány hete Párizsban megjelent könyve is ilyen, hiába viseli az Egy vallási válság szociológiája alcímet. Pedig a szerző nem akárki: több tudományt művel, magyarra is fordítottak már könyveiből. Georges Pompidou miniszterelnök nem hiába nevezte sarlatánságnak azt, amit szociológia címszó alatt a népszerűséget hajhászó egyetemi tanárok és a felheccelt ifjúság némely vezérei műveltek, mielőtt tüntetésekre adták volna a fejüket.

Todd, francia történész-demográfus a Ki Charlie? című könyvével puskaporos hordót gurított – tekegolyó helyett – a fősodratú média által felállított bábukra, amikor nekiment a „Charlie vagyok!” jelszóval felvonuló tüntetőknek. Kihasználta az előnyös helyzetet: a januári sajnálatos történésekről alig lehetett kritikus elemzést olvasni az írott sajtóban, hiszen a forró hangulatban sokat kockáztatott, aki rákérdezett a vallásgyalázással, blaszfémiával kapcsolatos évek óta tartó újságírói gyakorlatra. Aki erkölcsöt, jó ízlést emlegetett, azt meg hátsó gondolatok ápolásával vádolták, pedig a hívő ember gondja nem is az, hogy a vallásában megalázzák, hanem a kettős mérce: el kell tűrnie, hogy hite jelképeit szexuális pózokban ábrázolják, de amikor – esetleg válaszul – a politikailag korrekt tilalomfákat, azaz a kisebbségek jogait sokallja, rögvest beperelik és meghurcolják az amerikanizált európai médiában.

Todd úr ugyan elismeri, hogy január 11-én a tolerancia védelmének jelszavával vonult a tiltakozó tömeg, de hátsó szándékokat feltételez a felvonulók tudatában. Többségük – úgymond − a dominanciáját, a társadalmi hatalmát fejezte ki. A „szociológia” kimunkált kategóriájával a szerző nemes egyszerűséggel „katolikus zombiknak” nevezi a vallásos gyökerű felvonulókat. Irigylésre méltó azon röntgensugarakat überelő képessége, ahogy belelát mások lelki világába, illetve a tudatukban zajló folyamatokra. Tehát a felvonulók többsége pitiáner, idegengyűlölő, burkoltan iszlámellenes és rasszista. Vonul, de nem tudja, milyen irányba, és mást mond, mint amit gondol: védi a szabadságot, hogy jobban támadja az egyenlőséget, a francia baloldal parancsolatát.

„Szociológusunk” érvelését komolyan kell venni, mert talán Franciaországban a leghangosabb az a megmondó elit, amely kiválasztatott arra, hogy Európa összes nemzetének a nemzet meghaladásának szükségességét hirdesse – egész addig, míg be nem olvad egy fogyasztói masszába. Olyan ez, mint Marx szerint a filozófia: csak úgy tud beteljesedni, ha megszűnik. Todd a baloldal értékeit vallja, haladáspárti, és hisz abban, hogy minden egyén megszabadulhat a genetikai öröksége, születési helye, neveltetése és környezete általi meghatározottságtól. A Charlie-ügy felkérődzése arra jó neki, hogy védelmébe vegye az iszlámot mint olyat. A köztársaságnak, korunk szent tehenének, alkalmazkodnia kell hozzá. A többség feladata, különösen, ha keresztény, a békés kérődzés a baloldali villanypásztorok által bekerített területen. Todd még a szellemi vitát is kerülné az iszlámmal, csakhogy béke legyen – minden áron. Így a francia baloldal hagyományosan hamis pacifizmusát folytatja, amely egyszer már kiszolgáltatta hazáját a hitleri agressziónak.

Négy évvel ezelőtt a Pázmány-egyetem piliscsabai campusán előadó Todd ars politicája napjainkban: „Meg kell adni az iszlámnak azt, amit megadtunk a katolicizmusnak.” Óhaja, érvelése duplán szemforgató. Egyrészt: a francia köztársaság ellenséges, esetenként brutálisan kegyetlen volt a katolikus egyházzal. (Lásd a forradalom alatti terrort és − helyszűke miatt − a XX. század eleji kartotékvezetést a katolikus tisztekről a francia hadseregben.) Másrészt: a katolikus vallás kovácsolta nemzetté a franciákat, és nem a médiafölényben sütkérező baloldal untig ismételt forradalma. A nemzet, amelynek szuverenitását Franciaország 1789-ben a világ arcába vágta, nem megnyilvánuló identitást, hanem polgárokat jelentett. Todd nem vesz tudomást arról – érvel találóan Eric Zemmour a Le Figaróban megjelent minapi cikkében –, hogy a kisebbségi felekezetek (zsidók, protestánsok) annak idején elfogadták a katolikus vallás elsőbbségét. Erre viszont nem hajlandó a más kontinensekről idevándorolt iszlám hívő, miközben hittársai odahaza tűzzel-vassal üldözik a keresztényeket.
Todd a szélsőbaltól búcsúzva az iszlamo-baloldal zászlóbontója kíván lenni. És milyen ismerős az új csomagolású régi áruja: a ma muzulmánjai, a tegnapi zsidók. Itt van a bibi: a még mindig többségi – az utcára vonuló – „mély” franciák rassziz­musa, iszlámfóbiája mögött titkolt zsidóellenesség feszeng. Még akkor is, ha elképzelhetetlen, hogy egy keresztény hívő vagy keresztény értékrenddel azonosuló európai kalasnyikovval szaladjon be a pornót vallással mixelő hírhedt szerkesztőségbe. Már csak a recept hiányzik Todd könyvéből, de azt olvasóinak megadja helyette Houellebecq a Behódolás című regényében. Ennek hőse a kereszténységből, majd az ateizmusból kiábrándulva iszlám hitre tér át.

Hej, de vonzó a gondmentes szakmai előmenetel 2022-ben az iszlám hitű francia elnök országában – mint nálunk a káderek előléptetése a kommunizmusban! Hát még a rafinált kéjekkel kecsegtető többnejűség!

S. Király Béla

A szerző politológus