Ma 2024 december 20. Teofil napja van. Holnap Tamás napja lesz.
index00-660x330.jpg

Az Index csalija

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Bulvárlapokat megszégyenítő címmel operált Simicska médiája.

„Átlagosan ötször több ember olvassa el a címet, mint magát a szöveget” – mondta David Ogilvy, a „Reklámszakma Atyja”, ahhoz pedig nem kell reklámszakembernek lenni, hogy tudjuk: ez a meghatározás a 21. század lájkvadász médiumainál még inkább érvényt nyert.

A cél elérése érdekében mindenképpen szükséges egy ütős téma is, amire mindenki felkapja a fejét, vagy jelen esetben mindenki felhördül, és veszett szitkozódásba kezd.

Ezeknek megfelelően az Index előhúzta tarsolyából a választások óta még inkább aktuális aduászát, a kivándorlást, melyet – elismerésül szólva – keresztül-kasul körüljárt és kielemzett.

Persze Simicska médiájának klasszikus „kommunikációs elemei” is megtalálhatók jócskán az elemzésben: a kormány hazudik, Tállai András számokat blöfföl, 4-szer többen vállalnak munkát külföldön a választások óta, és társai.

Viszont a terjedelmes írásból az is kiderül, hogy nem eszik ám olyan forrón a kását, mint ahogy azt a cím sugallja, mely értelemszerűen a célközönség szándékos félrevezetésére és felháborítására hajaz.

- A cikkben kifejtik, hogy nem rendelkeznek a statisztikai hivatalok pontos, legfőképpen pedig friss adatokkal nem a kivándorlásról, ezért elég árnyalt a kép

- Beismerik, hogy a kormányoldalnak igaza van: az elvándorlás nem egy új keletű dolog, nem Orbán Viktorral kezdődött, és nem a Fidesz tehet róla

- Az eddig rendelkezésre álló adatból kiolvasható a kiáramlás lassulása és stagnálása

- A hasonló helyzetben lévő térségbeli országokhoz viszonyítva, a magyar érték nem kiugró

-A külföldön munkát vállaló magyarok fele visszatért Magyarországra

Csakhogy idáig az ellenzéki olvasók nagy része feltehetően el sem jutott, mert a megtévesztő cím, és egy ütős kép Orbán Viktorról már elérte a kívánt hatást.

Az elemzést a biztos felháborodás érdekében a következő vészjósló címmel tálalták: Úristen, kiürül az ország?

A üzenet célt ért. Az olvasók ráharaptak. 

Az Index ezúttal sem okozott csalódást. 

Elek Nikoletta

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Tereb (146) Történelem (18) Irodalmi kávéház (543) Egészség (50) Tv fotel (65) Gazdaság (723) Nagyvilág (1310) Mondom a magamét (8034) Titkok és talányok (12) Mozaik (83) Alámerült atlantiszom (142) Emberi kapcsolatok (36) Heti lámpás (342) Mozi világ (440) Autómánia (61) Belföld (11) Politika (1582) Életmód (1) Flag gondolja (38) Vetítő (30) Nézőpont (1) Gasztronómia (539) Jobbegyenes (2898) Kultúra (9) Szépségápolás (15) Sport (729) Rejtőzködő magyarország (168)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>