Múlt vasárnap a kormány száguldó autója karambolozott a választók véleményével. Ennyi.

De van még valami a felszín alatt, amit érdemes felfejteni. Ez pedig a „polgári Magyarország” ideájának leértékelődése, amire G. Fodor Gábor minapi nyilatkozata irányította a reflektorokat. A Századvég politikai gondolkodója azt állította, hogy a „polgári Magyarország” hívószó politikai termék volt csupán. Amelynek értelmiségi felemlegetése, örökös számon kérése szimpla nyavalygás. És tény, hogy az új fogalmat a kilencvenes évek hiánygazdálkodása hívta életre, szoros együttműködésben a Fidesz vezérkarával és Wermer András kommunikációs szakemberrel.

A meghirdetett új világ olyan otthonként tűnt fel, amelynek lakói karakterükben jelentősen különböztek a szocializmus embertípusától, és tapasztalhatóan nemcsak megjelenésükkel vagy gondolkodásukkal tértek el az addig megszokottól, de ideáikkal új irányt is szabtak. A „polgári Magyarországba” mindenki polgárként láthatta bele önmagát, saját fontosságát, tudásának, teljesítményének, véleményének a tiszteletét. Ezért is fordulhatott elő, hogy 2002-re a támogatók köre olyannyira megnövekedett, hogy kis híján győzni tudtak az országgyűlési választásokon.

Kis híján. Merthogy a „polgári Magyarország” 2002-ben kisebbségben maradt. Akkor a Fidesz vezérkara arra a következtetésre jutott, hogy a csekély polgári hagyományú Magyarországon ez a hívószó belátható időn belül nem jut többséghez. Megszólították hát azokat is, akik valamiféle távoli idea felé sosem menetelnének, mert létük nagyon is jelen idejű problémáktól terhelt. Szélesítették a bázist. Születtek új és új üzenetek, új és új politikai termékek.

G. Fodor Gábor igazat mond, mégis téved, amikor a „polgári Magyarországot” éppolyan egyszer használatos eszközként említi, akárcsak a rezsicsökkentést. A „polgári Magyarország” ugyanis túlnőve politikai termék természetén önálló életre kelt. Vággyá, hitté, értelmezési keretté vált. A hatalom ígéretéből a választó elvárásává. A kormányon lévőknek ugyanis mindig képviselniük kell valamit. Nemcsak aktuálisan, de tendenciaszerűen is.

Mi más lenne tőle számonkérhető?

A fideszes múlt és jelen csatájában sok minden eltűnik. Súlyos veszteség lenne, ha a „polgári Magyarországot” is kiselejteznék. A maradandó értékeket és a nyilvánvaló teljesítményeket a nagy fel- és leszámolások közepette is meg kellene őrizni, függetlenül attól, hogy azok a múlthoz vagy a jelenhez köthetőek.

Nyugodtak nem lehetünk. Amikor a veszprémi időközi választás után az hallatszik ki tanulságként a Fidesz belső köreiből, hogy „nem szabad hátradőlni”, a „munkát el kell végezni”, olyan érzésünk támad, mintha a pártból hiányozna a hallás képessége, a fogadókészség a választói figyelmeztetésre. Mert az elmúlt fél évben nem az látszott bajnak, hogy a kormányzati alkotó megpihent. Dehogy. Nagyon is zakatolt. Csak kevéssé keresve a választók kegyeit, és alig igényelve mások tudását, tapasztalatát.

Az országgyűlési választások óta az anyagi körülmények kicsit sem romlottak az országban. A Fidesz-szavazók fele mégis eltűnt.

Valami a lelkekben változott meg.

Valami elveszett.

Meglehet, mindez nem független a „polgári Magyarország” szem elől tévesztésétől.

Ahhoz kellene visszatalálni.

Borókai Gábor, főszerkesztő - Heti Válasz - ]]>www.valasz.hu]]>