„Ha a huszadik században az intelligens európai elutazik és idegen ország határára érkezik, az útlevél- és vámvizsgálat után odamegy valakihez, és így szól:

- Ebben az országban idegen vagyok, legyen olyan szíves, kérem, mondja meg, mi az, amit önök itt most hazudnak!

A bennszülött erre azt feleli:

- Arrobori.

- Mit jelent ez a szó?

- Pontosan senki sem tudja.

- Hatása észrevehető?

- Hatása észrevehetően nagy. Régebben paota-ban éltünk, de az megbukott. Azóta egész életünk az arrobori jegyében áll, és az országban arroboriális virágzás tapasztalható. A közállapotok…

Az idegen bólint.

- Köszönöm, uram, ne fáradjon, a többit már tudom.”

Hamvas Béla keserű szürrealizmusa az Óda a huszadik századhoz című esszéjéből már régen nem szürrealizmus. Különben is: már Ionescu megmondta, hogy a szürreális megszűnt létezni, mert a szürreális lett a reális.

Ezt a szomorú igazságot tapasztalhatjuk meg ismét.

Az Egyesült Államok hangosan védi az Európai Uniót, és látványosan szolgálja annak érdekeit. De az Egyesült Államok valójában az Európai Unió ellehetetlenítésére törekszik.

Az Egyesült Államok vádlón rámutat Oroszországra, és ellentmondást nem tűrő hangon kijelenti, hogy az Európai Uniót Oroszország fenyegeti.

Valójában Oroszország nem fenyegeti az Európai Uniót. Az Egyesült Államok fenyegeti. És az Egyesült Államok célja eléréséhez – nevezetesen, hogy felbomlassza az uniót – most éppen Magyarországot használja eszközként. Mert ha sikerül Magyarországot térdre kényszerítenie, az elég érthető és alapos lecke lesz a többi közép-európai, kelet-közép-európai országnak, amelyek amúgy többek között Németország szövetségesei lehetnének a közeljövőben.

Az Egyesült Államok most éppen az arrobori jegyében áll. Az Egyesült Államokban arroboriális virágzás tapasztalható.

A tőkés világot megrengette az Egyesült Államokból kiindult válság. És mindenki jobban belerokkant, mint a válság okozói. Például azért, mert a válság okozói önmaguknak vindikálják azt a jogot, hogy jegybankjuk annyi pénzt nyomjon, amennyit csak akar (amennyi éppen kell), míg az egész világnak megtiltják ugyanezt.

Az arroboriális virágzás kezdetére érkezett Egyesült Államok úgy döntött, megszabadul egyik legfőbb – és jelen pillanatban legsebezhetőbb - vetélytársától, az Európai Uniótól. Elsősorban azért, mert nincs szüksége a dollár mellé egy másik lehetséges „világpénzre”, az euróra. S még számos dologra nincs szüksége, számosra pedig van.

Szüksége van mindenekelőtt piacra. A piacszerzést szolgálja a tervezett amerikai–uniós szabad kereskedelmi egyezmény. Ennek keretében az Egyesült Államok elérné például azt, hogy agrártermékei szabadon beáramolhassanak Európába.

A Kettős Mérce tavaly februárban felhívta a megállapodás veszélyeire a figyelmet: „…Már több mint egy éve folynak a tárgyalások az EU és az USA közötti szabadkereskedelmi megállapodásról, mely gyakorlatilag egy egységes szabadpiaci egységgé tenné a világ két legnagyobb gazdaságát. Az egyezmény viszont számos veszélyt is magában rejt, könnyen lehet, hogy az egyezményt követően kötelező lesz a GMO-kat és az évek óta betiltott rákkeltő vegyszereket beengednünk Magyarországra.

Nem véletlen, hogy a civil szervezetek kongatják már a vészharangot. Egyrészt, mert a tárgyalások a lakosok, civilek számára titkosak, viszont a multinacionális cégek azt jelentősen befolyásolják… Ami talán még ezeknél is nagyobb kockázat, hogy a szabadkereskedelmi megállapodás nem csak az egymás közötti vámokat, importkvótákat szüntetné meg, hanem ebben a szabadkereskedelmi övezetben a termékekre, gyártásukra vonatkozó törvényi előírásokat is harmonizálná a gyakorlatban. Ráadásul, ahogy a Guardian november 4-i cikkében is hangsúlyozzák, ezáltal a cégek bármikor beperelhetnék azon országokat, melyek – mint pl. Magyarország a GMO-k esetén, a skandináv országok egészségkárosító vegyi anyagoknál – védik a saját állampolgáraik egészségét a bizonytalan kereskedelmi szabályozásokkal szemben. A szabadkereskedelmi megállapodás esetén könnyen lehet, hogy a világcégek rafinált ügyvédei ránk kényszeríthetik génmanipulált termékeiket és mérgező vegyszereiket… Multicégek már sokszor végeztek környezetet és emberi egészséget pusztító tevékenységet a nemzetközi joggal takarózva, így kijátszva, semlegesítve a helyi értékeket, érdekeket védő szabályozásokat. A Guardian cikke példaként mutatja be, hogy mikor az ausztrál döntéshozók úgy határoztak, hogy a cigarettákat csak márka jel nélküli csomagolásban lehet forgalmazni, a Philip Morris az ausztrál–Hong Kong-i szabadkereskedelmi egyezmény alapján beperelte az ausztrál kormányt és egészségvédelmi intézkedését.

Még számos példát lehetne felsorolni, amikor világcégek sokszor az állampolgárokat védeni hivatott jogszabályokat használják fel saját gazdasági érdekükben. Az EU és az USA által szép csendben megkötni készülő szerződés is könnyen hasonló helyzet hozhat. Nyilván sok részlete az egyezménynek még nem tisztázott és nem végleges, de könnyen előállhat olyan helyzet, mikor egy nemzetközi bíróságon egy-egy amerikai multi elsöpri a magyar GMO-mentességet, vagy felülírja egy-egy korábban kivont rákkeltő anyag tilalmát.

A demokráciára oly érzékeny EU-ban sem merült fel valamiért, hogy például népszavazást írjunk ki a kérdésben. Pedig a GMO-kon túl az Egyesült Államokban például hormonkészítményekkel folyik az állattenyésztés, amitől gigantikus mellizmokat termelnek napok alatt a szerencsétlen pulykák. Az USA-ban elterjedt, de Európában, így Magyarországon is régóta tiltott növekedési hormonokat például összefüggésbe hozzák számos egészségügyi károsodással. Ezek európai korlátozását bírósági úton szüntethetnék meg például amerikai cégek, egy rossz megállapodás esetén.” (Simon Gergely: GMO-kat és betiltott rákkeltő anyagokat hoz az EU–USA szabad kereskedelmi egyezmény?, Kettős Mérce, 2013. november 19.)

A másik tényezőre a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportjának tagja, Glattfelder Béla hívta fel a figyelmet: „Miután az Amerikai Egyesült Államok nyilvánvalóvá tette, hogy nem hajlandó az agrártámogatások csökkentésére, az agrárkereskedelem további liberalizálása csakis az európai mezőgazdasági támogatási rendszer egyoldalú leépítésével érhető el. A magyar néppárti delegációnak eddig is az volt az álláspontja, hogy az Európai Unió nem áldozhatja fel az európai mezőgazdaság érdekeit annak érdekében, hogy a WTO-tárgyalásokon megállapodás szülessen.”

Ilyen feltételek mellett Glattfelder szerint nyilvánvalóan nincs értelme, hogy az unió folytassa a tárgyalásokat. Ugyanis az amerikai törvényhozás nemrégen elsöprő többséggel fogadta el a jelenlegi agrártámogatási rendszerének további életben tartását… Ezzel szinte teljesen biztossá vált, hogy ellentétben az európai termelőkével, a következő időszakban nem fog csökkeni az amerikai gazdák támogatása. Glattfelder kiemeli: a kongresszus döntése újabb ok arra, hogy az Európai Bizottság leállítsa a Közös Agrárpolitika (KAP) állapotfelmérését és az agrártámogatások további csökkentését. Az Egyesült Államok ugyanis a világ legnagyobb agrárexportőre, és számos piacon az unió versenytársa. Megengedhetetlen, hogy miközben az amerikai termelők támogatásai változatlanok maradnak, az unió csökkentse a támogatásokat, és ezzel tovább növelje az európai gazdák versenyhátrányát…

Bebizonyosodott az is, hogy nincs igazuk azoknak, akik szerint a KAP reformja és a támogatások csökkentése elkerülhetetlen, hiszen az amerikai törvényhozás dönthetett úgy, hogy nem kér a reformokból, és változatlanul hagyja agrárpolitikáját. Az Európai Uniónak is egyszerűen csak ugyanezt kellene tennie. Így megőrizhető az európai mezőgazdaság versenyképessége és az élelmiszer-biztonság. A jelenlegi magas élelmiszerárak és nagy áringadozások mellett az európai fogyasztók érdeke is, hogy az unió élelmiszerből önellátó maradjon, és ne legyen kiszolgáltatva az importnak.

Az arroboriális virágzás kezdetén az Egyesült Államok pontosan így képzeli el a szabad versenyt és a piacgazdaságot: az amerikai farmerek hatalmas állami támogatással a hátuk mögött és Európában betiltott módszerekkel előállított tömegáruikkal betörnek az állami támogatásoktól megfosztott, szigorú körülmények és előírások között termelő európai gazdák piacára. Nem véletlenül mondta Adam Smith, a szabad piac és szabad verseny apostola, hogy a „láthatatlan kéz”, a szabad piac csak akkor működik, ha valamennyi szereplője maradéktalanul tisztességes és becsületes.

Az Egyesült Államok nem az. (Más sem nagyon, és főleg nem mindig, de amire Amerika képes, arra mások nem nagyon…)

folytatjuk…

Bayer Zsolt – magyarhirlap.hu