Tárgy: Magyarország kerülendő diktatúra!

De amikor elbeszélgetek önökkel például a menekülttábortól pár száz méterre lévő Tesco előterében, ahol wifiznek, okostelefonjaikon csevegnek, dollárt váltanak át euróra vagy forintra, egészen más okokat említenek menekülésükre. Liberális jogvédőink erre nyilván azt mondanák, hogy hazudni emberi jog. Nem egyszer javasoltam ide zarándokolt honfitársaiknak, hogy készítsünk rögzített beszélgetést vándorlásuk igazi okairól, de ezt nem akarták, mert – mint mondták – az veszélyeztetné menekültstátuszukat.

Én sok mindent megértek azokból az okokból, amelyeket Nigéria elhagyásáról ide került polgártársaik nem hivatalosan nekem mondanak.

Csak a hivatalos helyeken előadott okokban kételkedem és abban, hogy fél Afrikán, veszélyes országokon kell átkelniük, hatalmas pénzeket embercsempészeknek fizetniük csak azért, hogy biztonságban tudhassák magukat, illetve családjukat.

Ami a nem hivatalos magyarázatot illeti, azzal semmi bajom: ki ne értené meg, hogy szívesebben telepednének le valamelyik nyugat-európai országban, ahol úgy érzik, nagy a jólét és abból részesülhetnek.

De itt most maradjunk a hivatalos indokoknál, ugyanis a nemzetközi közösség és benne az Európai Unió erre építi valamennyi intézkedését és építi ki a menekültek fogadásának rendszerét, illetőleg ellátásuk infrastruktúráját. Azaz fogadjuk el, hogy életük féltése miatt biztonságos országot keresnek, ahol menekültként jelentkeznek.

Csakhogy Magyarország az önök számára nem biztonságos, és ezt kizárólag nyugati megítélések alapján kívánom önöknek bizonyítani. Mint nyilván tudják, ezek a nyugati ítéletek megfellebbezhetetlenek. Kérdezzék meg bármelyik magyarországi emberjogi szervezetet, balliberális politikust vagy az e táborba tartozó véleményformálókat.

Magyarország olyannyira alkalmatlan önöknek, hogy forrón ajánlom messze elkerülését. Ugyanis Magyarország diktatúra. Nem véletlen, hogy Jean-Claude Juncker, az Európai Unió legfontosabb vezetője diktátornak nevezi a magyar miniszterelnököt. A külföldi sajtó váltakozva hasonlítja őt Putyinhoz, Nurszultán Nazarbajevhez, Mussolinihez, Sztálinhoz, Kádárhoz, Rákosihoz, hogy csak néhányat soroljak fel bizonyítékként arra nézve, hogy mire számíthatnak nálunk.

Itt, ahol egyetlen területen sincs szabadság, holott az önök szíve-vágya – mint a bennünket lediktátorozó, bírálhatatlan forrásokból tudjuk – egy szabad országban megállni a hosszú, fáradságos és életveszélyes út után.
Mi nem vagyunk szabadok. Cenzúrázzák a médiát (leírhatnám én szabadon, hogy hová kívánom önöket?). A kormány olyan nyomás alatt tartja a bíróságot, hogy az a tömeggyilkosságra parancsot adó veteránokat is egymás után menti fel. Nincs alkotmányunk csak – német mintára – „alaptörvényünk”, amely a nemzeti himnusz önöket etnikai alapon kirekesztő kezdő sorával indul. A választási rendszert az uralmon lévők a saját testükre szabták, hogy csak a legfontosabb szörnyűségeket említsem.

De ez még semmi.

Június 24-én jelent meg sajtónkban, hogy a New York-i Freedom House szerint – és ki meri megkérdőjelezni a globális rangsoroló intézmény ítéletét? – hivatalosan sem vagyunk egészen demokráciák, csupán „félig konszolidáltak”. „Kiraktak az elit klubból”, adta a térségünk változásban lévő demokráciáiról készült amerikai ítéletről szóló írása címéül a Népszabadság nevű napilap. Amely még történeti léptékben is bemutatta romlásunkat a Freedom House tükrében. Romlásunk a 2010-es jobboldali kormányváltás után indult meg rohamléptekkel. Akkor és előtte még minden téren rendben és demokratikusan álltunk.

És ha már távlatokban beszélünk, rettegjenek, hogy egy ilyen romlás mit jelenthet önökre nézve ma a konkrét valóságban: ha 2006 őszén, amikor a Freedom House szerint fényes demokráciában éltünk, a rendőrség kilőhette volna fél szemüket, ha rossz helyen sétálgatnak, elképzelhetik, hogy ma mindkét szemüket kilőnék. Sőt – egy Nazarbajev országában semmi nincs kizárva – a parlament előtt nyárson megsüthetik önöket.

Holott lenne önöknek egy igen egyszerű megoldás céljuk elérésére, amire még sem önök, sem az önök fogadásával és „beintegrálásával” foglalkozó, és ezekre milliárdos összegeket költő intézmények sem gondoltak.
Tegyük fel, hogy a nigériai-benini határtól nem messze fekvő 5 és fél milliós nagyvárosból, Lagoszból indulnak el szabad földre. Semmiképp ne vegyék útjukat észak felé! Elkaphatja és megölheti önöket a Boko Haram. Vagy rablók, banditák és egyéb bűnözők. Nem beszélve arról, hogy saját országuk után át kellene kelniük a hasonlóan hatalmas és veszélyes Nigeren, majd a szintén életveszélyes Líbiában kellene rengeteget gyalogolniuk, hogy a tengerpartra érhessenek.

Ne tegyék! Vegyék az irányt azonnal nyugati irányba. És csak 118 kilométert kell gyalogolniuk, hogy a másfél milliós, szintén a tengerparton fekvő benini Cotonou városba érjenek.

A Freedom House globális rangsorolása szerint Benin ugyanis a szabad országok kategóriájában van, a polgári és politikai jogok együttesére adott 2,0 pontos osztályzattal. Pontosan annyi, mint amennyit nemrégiben mi is kiérdemeltünk. Tehát Beninben önöket már nem fenyegeti semmi. De ez még nem feltétlenül a végállomás. Ha ugyanis egy picit tovább gyalogolnak, a Beninhez hasonlóan keskeny Togót átszelve, 200 kilométert bandukolva elérkeznek Ghánába, pontosabban annak védett lagúnás vidékének szívébe, Ketába. Ahol még Beninnél is nagyobb mértékű demokráciát élvezhetnek: hiszen Ghána demokráciaosztályzata a Freedom House értékelésében fél ponttal jobb Beninnél és a mi volt 2.0 pontunknál. Akkor, amikor még Beninnel együtt az „elitklubban” voltunk.

És mindehhez semmit nem kellene fizetniük lelkiismeretlen embercsempészeknek, akik önöket el is veszejthetik a tengeren, vagy képesek egy görög kikötőbe szállítani. Holott Görögország – kérem, ne nevessenek – hivatalosan (Európa szerint) „nem biztonságos ország”.

Ha hozzánk akarnak jönni, útjukat nemsokára még drótkerítés is akadályozni fogja. Nem beszélve arról, hogy a jövőben önöket a korábbinál nagyobb rendszerességgel fogom megkérni arra, hogy amikor a Tesco padjain ülnek, strandpapucsos lábukat ne a pad ülőkéjére tegyék. Ami miatt sem Beninben, sem Ghánában senki nem szólna önökre.

Lovas István

(Magyar Hírlap, 2015-06-26)