Ma 2024 december 22. Zénó napja van. Holnap Viktória napja lesz.
lovasistvanpubli.jpg

Lovas István: Levél Szanyi Tibor EP-képviselőnek

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)

Az OLAF-nak angolul rosszul írt levele ügyében.

Képviselő Úr!

Ön az MTI Országos Sajtószolgálatát (MTI OS) azzal terhelte, hogy angolul és magyar fordításban is kiadja  levelét az OLAF-nak a 4-es metró ügyében e szervezet által kiadott gigakorrupciós jelentéséről.

Mondja, úgy általában, nem unja már önmagát többi társával együtt, akikkel naponta jelentik fel saját hazájukat valamilyen formában? Ezzel egyedül állnak az Európai Unió jelenleg még 28 tagországa európai parlamenti képviselői között.

Ha tévednék, nyugodtan elküldheti igaza bizonyítására például az olasz vagy görög képviselők ilyen irányú „termését”, ahogyan akár a romániai vagy szlovákiai magyar képviselők saját országuk ellen az EU valamelyik intézményének írt panaszát azért, mert országukban a magyar nyelv használatának jogát súlyosan megsértik.

Nem fog sikerülni.

Amit önök tesznek, az egyfajta SZDSZ-es kultúra, amely sajátos, a világon egyedülálló Hungaricum. Már  bocsánat az egyetlen mondatban betett két contradictio in adiecto mián.

E kultúrájuk is hozzájárul ahhoz, hogy e szagos életben önök nem fogják tudni megkaparintani a hatalmat. Azért, mert a jó érzésű emberek óriási többsége öklendezik az undortól, ahogyan látják önöket, beleértve az olyan figurákat, mint Niedermüller Péter vagy Jávor Benedek, saját országukat naponta mószerolni.

Az is jó pofa, hogy most az OLAF, a csalás elleni szervezetet bírálják, hiszen önök következetesen minden esetben a nemzetek fölötti instanciákat imádják, főként ha azok és Magyarország között konfliktus van.

Most pedig csak azért, mert e szervezet önöket (az „önöket”  politikai értelemben értem) a rendszerváltás óta legsúlyosabb korrupcióval vádolják, hirtelen ők lettek a rossz fiúk.

Tudja, ez egy kicsit olyan, mint a Handó Tünde-féle magyar bíróságok ítéletei. Amikor 100 ítéletből 98 esetben olyat hoznak, amely önöknek jó, e bíróságokat és a „még független magyar igazságszolgáltatást” dicsérik. Amikor pedig az említett százból azt a kettő pert elveszítik, akkor „az Orbán diktatúra szolgai bíróságának az ítéletéről” beszélnek.

De térjünk vissza magára a pimf levelére.

Tegnapi (már elmúlt éjfél) hét részes MTI OS hírlevelének első részét Tarlós István főpolgármesterhez intézi, azt két pontba szedve.

Az első pontja ez az arcátlan kérdés: „Képes-e vállalható megértési szinten elolvasni angol nyelvű dokumentumokat?”

A második: „A 4-es metróról szóló OLAF-jelentés kapcsán az OLAF főigazgatójának szóló és alább mellékelt levelem állításaival egyetért-e?”

Majd hozzáteszi?  „Biztos, ami biztos alapon az eredetileg angol nyelven írott levelemet magyar fordításban is csatolom.”

Ez egy visszataszítóan kekeckedő levél.

Hogy miért?

Azért, mert ön azt akarja éreztetni, hogy Tarlós István nem érti az ön levele angol részét, aminek arcpirítás céljából odabiggyesztése ostobaság,  hiszen ön azt írta, annak csatolta magyar fordítását is. Amiben kételkedem, de erről később.

Ezt az önnel túlzottan udvarias főpolgármester szintén az MTI OS-en keresztül nyilvánosságra hozott levelében el is mondta. Azt írja: „Azon kevesek közé tartozom, akik tudják, hogy Szanyi Tibor jól beszél angolul. Nyelvi korrepetálásra azonban nem is volt szükségem, hiszen arra és annyira reagáltam, ami és amennyi a magyar nyelv írt tudósításban megjelent.”

Nos, ha már ön ekkora dolognak tartja, hogy reklámozza, ön tud angolul írni, és a magyar nyilvánosságot teljesen feleslegesen, csupán öndicséret szándékával traktálta az OLAF-nek írt levele magyar „fordításával”, az angol „eredeti” mellett, akkor most jöjjön egy kis szövegkritika.

Nekem nehéz elhinni, hogy ön az eredetit nem magyarul fogalmazta és azt vagy önmaga, vagy egyik asszisztensével ne fordította volna le angolra.

Miért?

Nézzük rögtön a megszólítást.

A magyar „fordításban” ez áll: „Tisztelt Főigazgató Úr!”, míg az angol „eredetiben” ez: Dear Director-General Kessler”.

Ha ön levelét angolul írta volna, nyilván odaírja a levél bal felső sarkába a címzettet így:

Mr. Giovanni Kessler
Director General
OLAF

És akkor így kezdi:

’Dear Mr. Kessler,”

Mint ahogyan egy nagykövetnek írt levelet sem írunk úgy, hogy odaírjuk a címzett nevét, sarzsiját, majd így kezdjük:

„Dear Mr. Ambassador Kessler”

Ez sületlenség.

Hanem így szólítjuk meg: „Dear Mr. Ambassador”, vagy Your Excellency.”

Nem beszélve arról, hogy a Director-General rossz. Nem kell a kötőjel a Director és a General közé.

Akkor kezdjük most a az izzadságszagtól kifejezetten büdös levéltest nyelvi elemzését.

Idézem: „Please allow me to draw kind attention to certain aspects of OLAF’s investigation and report on the Budapest Metro-4 project, requesting your kind support to further clarify its findings, in order to avoid further political controversy in my country.”

Ez szörnyű.

Nem „Please allow me to draw kind attention…”, hanem „Allow me to draw your kind attention…” De ha ragaszkodik a „please”-hez, akkor így kell: „Allow me, please, to draw your kind attention…”

És ha ön tényleg mondókáját angolból fordította magyarra, akkor pontos fordítása nem úgy hangzott volna, hogy „Engedje meg, hogy felhívjam figyelmét az OLAF…”, hanem így:

„Engedje meg, hogy felhívjam kedves figyelmet…”

A mondat többi része is borzalmas.

Akár leve egésze, de annak végigelemzése oldalakat venne igénybe a hemzsegő hibák miatt.

Így csak a legutolsó mondatának legutolsó sorát idézem: „…or additional information with regard to this this particular report”.

Amelynek korrekt fordítása nem „az illetve további információkat, korrekciókat e konkrét jelentés kapcsán”,  hanem „vagy további információt ezen ezen különös jelentés kapcsán”.

Mert ön még dadogott is egyet az “eredeti” levél végén.

Mint látja, éjfél után írom ezt a levelet csak azért, hogy mint adófizető – aki önt 500 millió uniós polgártársával együtt eltartja úgy, hogy arról fogalma nincs azon alulinformált magyar polgároknak, akik azt hiszik, az önök zsebében havonta pusztán mintegy 7 ezer euró marad – megkérjem, máskor nyugodtan küldje el magyarul fogalmazott levelét az EU bármely intézményének, hiszen a magyar az unió egyik hivatalos nyelve.

És ez esetben az mások által is érthető formában érkezik meg a címzettnek, ami önt mellékesen tehermentesíti, és az így megtakarított idejében még kétszer feljelentheti hazáját.

Na, akkor goodbáj.

Lovas István

]]>www.lovasistvan.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Heti lámpás (342) Gazdaság (724) Nézőpont (1) Kultúra (9) Autómánia (61) Jobbegyenes (2898) Rejtőzködő magyarország (168) Flag gondolja (38) Szépségápolás (15) Mozi világ (440) Emberi kapcsolatok (36) Nagyvilág (1310) Mozaik (83) Mondom a magamét (8038) Titkok és talányok (12) Tereb (146) Történelem (18) Alámerült atlantiszom (142) Tv fotel (65) Gasztronómia (539) Egészség (50) Sport (729) Életmód (1) Irodalmi kávéház (543) Vetítő (30) Politika (1582) Belföld (11)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>