- 2
Miért retteg a demokráciától?
Tisztelt Rektor Úr!
A múlt csütörtökön Rüll Ildikó médiafelelősüktől (fotó mellékelve) kértem interjút Öntől a Magyar Hírlap számára. Az Ön-féle liberális demokratákat ismerve, lapom főszerkesztőjétől meg sem kérdeztem, kívánja-e az interjút, hiszen előre tudtam riadt hallgatását.
A „demokráciát” azért említem itt, mert az Ön fősodratú média támogatói annak hiányáról naponta panaszkodnak sírós hangon, ha ők nem kapnak interjút valakitől. Mint Bolgár György eszmetársa a Klubrádióban azt naponta teszi, miközben annyi fideszes politikus tesz sietve eleget kérésének, hogy utána a betelefonáló hallgatók elmondhassák, micsoda „mocskokkal” készít interjút e rétegrádió. Amelyet természetesen éppen annyira fenyeget a bezárás réme, mint az Önök egyetemét.
Miután Rüll Ildiktól választ nem kaptam, tegnap felhívtam őt. Azt mondta, még nem tudott Önnel beszélni. Javasoltam, tegyen úgy, mintha például a La Stampa hívná fel egy interjúkérésre, mert az igen vagy nem válasz öt másodperc. Természetesen az Ön „igen” válaszával mindenkinek és minden olyan médiumnak, azaz a világ fősodratú sajtója bármely tagjának, melyről előre tudja, nem tesz fel Önnek kínos kérdéseket, ellentmondásait bemutatva, nem pedig propaganda szócsőként szolgálva teljes alázattal.
Minta a BBC, a Guardian, vagy a tegnapi Le Monde, amelynek hasonlóan beszélt, mint a globális nyilvánosság egyéb szócsöveinek. Halálra rémülten intézménye sorsa miatt, amelyet valójában semmi nem fenyeget.
Rüll tegnap a gyors választ megígérte. Hogy Önöknél az ígéret megtartása mit jelent, közismert jobb(oldali) körökben.
Azért sem adott interjút, mert tudta, megemlítettem volna azt, hogy Önök egyetemük honlapján 17 pontban foglalják össze a jelentkező diákok megnyugtatását. Vagyis, hogy a jelenlegi törvényhozási változások az égadta világon semmilyen hatást nem gyakorolnak egyetemükre.
A BBC etikai kódexén a csalók leleplezésére vonatkozó szabályok keretein bőségesen belül maradva hívtam fel „Izlandból” egyetemüket, aggódó apát játszva, hogy megkérdezzem a felvételért felelős kollégájukat, mehet-e Önökhöz „lányom” tanulni, mert az izlandi sajtóban aggasztó híreket olvastam a CEU megmaradásáról, legalábbis Budapesten. Gyöngyözően megnyugtató hang közölte az igen választ.
Amit rögzítettem.
Vagyis Ön itteni liberális barátai fogalmi rendszerével mérve Ön nem csak illiberális antidemokrata, hanem egy utolsó szélhámos is, aki Magyarország rosszhírét kelti.
Ami nem csak arra lenne indok, hogy a budapesti kanadai nagykövetség a CEU ügyében a jövőben egy hangot ne merészeljen hallatni, de arra is, hogy Ön ezek után azonnal vegye kalapját és egy valódi juharszirupos üveggel a kezében, az Oh Canadát énekelve a reptérre hajtson.
Netán megelőzve azt, hogy az Önt támogató „Szar Ádert” kiabálók mintájára emberek ezrei gyűljenek össze a Nádor utcában „Gyáva szar Ignatieff” táblákkal.
Annyiban biztos vagyok, hogy e levelemmel a kért interjú megadásának esélyét semmivel nem rontottam.
Lovas István
Hozzászólások