Nem sokkal a berlini fal 1989. novemberi leomlása előtt a Szabad Európa Rádió magyar osztályán eligazítást tartottak azután, hogy az osztály igazgatója Washingtonban tárgyalt a külügyminisztérium illetékeseivel. Marad az „appeasement” („megbékélés”), szólt az instrukció, mert Washingtonban az a vélemény, hogy a Szovjetunió még akár száz évig is fennállhat. Amit örömmel hallgattak a SZER-nél néhány éve a langyosságot képviselő hangadók, mint Kasza Levente (művésznevén Kasza László), vagy a volt Konrád feleség Lángh Júlia, és nem örültek neki azok, akik inkább a Kádár-rendszerrel keményen konfrontálódó, ’56 után éveket a börtönben eltöltött Krassó György vonalának adtak volna nagyobb nyilvánosságot.

A két világrendszer másik oldalán Erich Honecker, volt NDK-s pártvezér hasonló véleményen volt. Ő 1989 januárjában azt jelentette ki, hogy a berlini fal az elkövetkező ötven-száz évben maradni fog. Ami mutatja, hogy egy földindulással felérő összeomlás igen nehezen jósolható meg.

A Szovjetunió és vele az egész kommunista világrendszer 1991 végén omlott össze. Ezt csak Zbigniew Brzezinski, Jimmy Carter elnök egykori nemzetbiztonsági főtanácsadója jósolta meg. Helene Carrere d’Encausse, a francia akadémia tagja is, de ő a széthullás okát a Szovjetunióba akaratuk ellenére bezárt nemzetek feszítő erejének tulajdonította.

A görögországi radikális bal/radikális jobboldali koalíció megjelenésével már megjelent az aggodalom az Európai Unió létének megszűnése miatt.

Jellemző, hogy mennyire a „vég szelleme” járja be Európát: a kapitalizmussal és a nyugati világgal szemben bírálóként, de soha nem rendszerkritikusként író Róna Péter közgazdász a Népszabadság csütörtöki számában Végállomás cím alatti cikkét ezzel fejezi be: „De mindenképpen úgy tűnik, valaminek a végén járunk.”

Az Európai Unión belül ezt különösen a görögök és a spanyolok gondolják így. Amint tudjuk, az előbbiek a múlt vasárnap ennek megfelelően voksoltak. A „rendszerkritikus” Szirizát választották meg, amely a többségi kormányzás érdekében azonnal koalíciót kötött a radikálisan jobboldali Független Görögök nevű párttal, amelynek vezetője, Panosz Kammenosz – és ezt nagyon szeretik elhallgatni nálunk is – olyan antiszemita kijelentéseiről ismert, amelyekért egy magyar miniszterelnököt és kormányát azonnal tartós diplomáciai karanténba helyeznének.

A Sziriza győzelméhez egy verbális atombomba is erősen hozzájárult, mégpedig a „fiskális fullasztás” kifejezés, amelyben a „fullasztás” („waterboarding”) a CIA egyik kínzási módszerére utal. Az évtized szóalkotását az új kormány pénzügyminisztere, Janisz Varufakisz professzor gondolta ki, és azzal lélektanilag is igen erősen javította a görögök tárgyalási pozícióját a németekkel és az unióval szemben.

Igen, Görögországot a trojka, sőt a „washingtoni konszenzus” teljes intézményrendszere a világválság óta fullasztja úgy, hogy majdnem ötven százalékkal nőtt az öngyilkosok száma, míg zuhantak a fizetések, Hellaszt megülte a nyomor, a nélkülözés és a reménytelenség. A 340 milliárd eurós, Görögországot végletesen eladósító infúzió mellett.

A Sziriza győzelme a rendszer elleni lázadást jelenti, és a felmérések szerint az év végén már Spanyolországban is bekövetkezhet a Sziriza testvérpártjának tekintett Podemos győzelme esetén. Cipraszról azt tartották, „belenő” miniszterelnöki székébe. Nem ez történt. A legnépszerűbb uniós online portál, az Eurobserver.com szerint Ciprasz már hivatalba lépése első napján „bombát” hajított az EU-ba, amikor kijelentette, az unió a nélkül hozott a Mariupol ukrán város elleni rakétatámadásért az oroszokat felelőssé tevő nyilatkozatot, hogy nem konzultáltak vele.

Kár, hogy az EU vezetése nem olvasta Ciprasznak az év elején Washingtonban, a Brookings Intézetben tett nyilatkozatát, amelyben kijelentette: „Lélektanilag felkészültünk az összecsapásra.” Így is lett: Cipraszék villámgyorsan tesznek eleget választói ígéreteiknek, a kikötők, vasutak, elektromos művek privatizációjának leállításától az elbocsátott köztisztviselők visszavételén át a minimálbér emeléséig. Vagyis a választói elvárásoknak megfelelően leépítik a bankárokat éltető megszorítások korszakát.

A magát balközép irányzatúnak nevező brit New Statesman hetilap online kiadásában egy csütörtökön megjelent írás már attól tart, hogy a Sziriza Európában a „fősodratú politika összeomlását” idézi majd elő. A kanadai The Star január 24-én ezt a címet adta a görög helyzetről írt elemzésének: Görögország miként döntheti romba az EU-t.

A jelek szerint tehát végül is ezt a feladatot nem a világszerte rettegett magyar jobbközép kormány teljesíti be Nyirő tananyaggá tételével, vagy a betiltott Magyar Gárda villámfelbukkanásaival, noha a világsajtó és az EU majd’ öt éve elemzi ezt a vészforgatókönyvet.

Az egyébként oroszbarát Sziriza magatartásától igen sok függ majd. A félelem már a brüsszeli NATO-központra is rátelepedett. Az EU-ban és ott is páni félelemmel azt latolgatják, hogy a spanyol dominó után mi jöhet? Nagy-Britannia kilépése az unióból? Dánia búcsúja? Az új portugál balradikális Tempo de Avancar megalakulása? ÖVP-győzelem nyugati szomszédunknál? A francia Nemzeti Front Marine Le Penjének 2017-es győzelme az elnökválasztáson? Az, hogy az unió polgárai alulról mondják ki hangosan, mit gondolnak a „sajtószabadság” „szent” értékeiről egy olyan EU-tag Franciaország példáját látva, ahol egy kilencéves gyerek politikailag nem korrekt locsogása rendőrségi ügy?

Netán az arra rádöbbenő magyarok tovább fokozódó unióellenessége, akik nem értik, hogy 1990-ben az egypárti kommunista zsarnoki rendszerben a Magyarországon elért életszínvonal miért lehetett közelebb az osztrákhoz, mint ma, noha huszonöt éve tombol nálunk a piaci rendszer, és már tíz és fél éve uniós tagok vagyunk? A Ciprasz-féle politikusokat az Udo Ulfkotte-i pórázon tartott és irányított nyugati sajtó eddig populistának nevezte. A korábban említett New Statesman-cikk végén ez áll: Ciprasz „egy olyan új megállapodás hordozója lehet, amely a populizmussal szembe populizmust állít úgy, hogy a hatalmi rend pártjai a történelem szemétdombjára kerülnek”.

Az Egyesült Államok legkitűnőbb elnöke, Ronald Reagan már 1982-ben ugyanezt a sorsot ígérte a Szovjetuniónak. Megmosolyogták. Korunkban a dolgok már felgyorsultak. Van ok optimizmusra.

Lovas István - magyarhirlap.hu