Ma 2020 február 22. Gerzson napja van. Holnap Alfréd napja lesz.
lovasistvanpubli.jpg

Lovas István: Elhallgatott hírek 226. / Nemzetközi sajtószemle

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)

A „Fekete Életek Számítanak” vezetőnője: „A fehérek nem emberek”

]]>THE TORONTO SUN]]>

Yusra Khogali, a Fekete Életek Számítanak nevű tiltakozó mozgalom vezetőnője a közösségi médiában azt posztolta ki, hogy a fehérek nem emberek és „recesszív genetikai hiányosságokban” szenvednek, és azon gondolkodott, hogy a fehér fajt miként lehet likvidálni.

Azt fejtegette, hogy a fehérek alsóbbrendűek, mert enzimgátló koncentrációjuk magasabb, ami megakadályozza a melanin termelését. „Genetikailag fogyatékosak, mert a melanin jelen van bennük fogantatásukkor.”

Kedves német sajtó! Egy kis felháborodás? Vagy csak nekünk jár akkor is, ha kitalált vádakat vágtok hozzánk? Tudjátok, legalább a töredékét a szokásosnak: “Jaj, Torontóban Buchenwald újrakezdődik, stb.” Bitte!

A svájciak egészséges pofont adtak vezetőiknek a vállalati adóreform elutasításával

Ugye hihetünk annak, ha a svájci elit és így Svájc vezető lapja, a Neue Zürcher Zeitung reggeli hírösszefoglaló e-mailjéből idézünk szó szerint?

Tehát, rögvest az elejéről:

„A svájci nép meglepően súlyos arányban utasította el a III. vállalati adóreform javaslatát. Még nehéz megsaccolni,  hogy a nemzetközi konszernek most elmennek-e, vagy Svájcot ellenlépésekkel fenyegetik majd. Bern ezért igyekezni fog a bizonytalanság elkerülésére, és belátható időn belül egy új javaslatot bemutatni, hogy a régi, nemzetközileg már nem elfogadott adó-eszközt leváltsák.

Az Európai Bizottság épp most jelentette be, hogy hétfőn állást foglaljon a vasárnapi népszavazás eredményéről.”

Majd jön a kemény mondat: „A döntés elsősorban a gazdasággal szembeni súlyos bizalomvesztést mutat (a nép részéről). Már nem elegendő a fenyegetés a konszernek távozásáról. Az emberek érveket akarnak hallani, nem pedig fenyegetéseket…

Egy pohár pezsgőt Trumpra! A rothadt háborús neokon héja (Elliott Abrams) nem kap munkát

]]>CNN]]>

Az alább  címmel tettem ki múlt hét szerdán az egyik jobboldali amerikai portál – és ebből nem egy volt -igen súlyos aggodalmát arról  hogy az egyik legtöbb, Izrael érdekében történő amerikai háború kirobbantásában kulcsszerepet játszott Elliott Abrams esetleg megkapja az amerikai külügyminisztérium második legfontosabb pozícióját a külügyminiszter után:

]]>http://lovasistvan.hu/2017/02/08/a-vilag-jovobeni-sorsara-nezve-ennel-fontosabb-hirt-itt-nem-fognak-egyhamar-olvasni-se-mashol-az-mti-ben-foleg/]]>

Szerdán, a kitétel napján beszéltek. Miután naponta több száz cikket nézek át, átsiklott a figyelmem a csütörtöki exkluzív CNN-jelentésen, amely szerint Abrams nem kapta meg a posztot. (Hogy az MTI nevű csatornaürülék erről nem jelentetett, mondanom sem kell.)

Sóhajtozott a világ egyik legundorítóbb és legunalmasabb (legkiszámíthatóbb mondókájú) tévéállomása. (Benne olyan mintapatkányokkal, mint Wolf Blitzer és Christiane Amanpour.)

A CNN-t erről „három republikánus forrás tájékoztatta ma”. Vagyis csütörtökön.

Trump akkor döntött így, amikor tájékoztatták,  hogy tavaly májusban Abrams belemart, abban kételkedve, hogy képes elnök lenni.

Kedves olvasók: egyelőre ismét dőljünk hátra, mert Amerikában külpolitikai értelemben nagyjából rendben mennek a dolgok és ismét több lépéssel távolabb kerültünk a háború veszélyétől és attól, hogy a NATO-n vagy egyéb mondvacsinált öngyilkos baromságokon át („a hajlandóak koalíciója”, stb.) magyar katonákat is vágóhídra visznek.

Akkor pezsgőt!

Duterte elnök visszaállítja a halálbüntetést a százmilliós Fülöp-szigeteken! Drága barátunk!

]]>LIBRE RED]]>

Rodrigo Duterte, a százmilliós Fülöp-szigetek legfantasztikusabb elnöke, a mai világ legjobb feje megígérte, hogy visszaállítja a halálbüntetést.

Így fejezte ki magát:

„Amikor eltörölték a halálbüntetést, a súlyos bűncselekmények 3000 százalékkal növekedtek. Ki meri azt mondani, hogy ez nem volt elrettentő eszköz?” – idézi őt a hitelesen baloldali, modern (antiglobalista, háborúellenes, Kína- és Oroszország-barát) spanyol portál.

Majd ezt mondta (de tényleg):

„Ellenlábasaim szerint, amikor a halálbüntetés törvényes volt, semmi nem történt. Azért, mert akkor nem voltam elnök. Akkor most megint lesz (halálbüntetés), és ezeket a barmokat függönyökké alakítom. Vagyis felfüggesztem őket.”

(Ő volt, aki Obamától Ferenc pápáig az őt bírálókat oda küldte, ahová valók, miközben a szintén őt bíráló ENSZ-nek beígérte, felgyújtja a new yorki épületeiket. Közben a Fülöp-szigetekiek imádják. A libek meg őrjöngnek emiatt.)

Gruevski, volt macedón miniszterelnök: Soros a fő felelős a macedón válságért

Vasárnap délután jelentette e globális hírügynökség, hogy Nikola Gruevski volt macedón miniszterelnök kijelentette, George Soros és egyéb külföldi szereplők felelősek az országában folyó, szűnni nem akaró politikai válságért.

Elmondta, Macedóniának új, soron kívüli választásokat kell tartania, amelyekben az egyik pártnak egyértelmű elsőbbséget kell szereznie a többivel szemben, mivel a parlamenti pártok képtelenek voltak kormányképes koalíciót létrehozni.

Kifejtette, a lényeg, hogy egyetlen párt szerezzen világos előnyt, mert ha a szükségesnél akár csak egy parlamenti hellyel kevesebbet szerez a győztes párt, akkor nem kell olyan mélyre süllyednie, mint az /ellenzékben lévő/ macedón Szociáldemokrata Uniónak, amely elvesztette a választást, de nyertesként kezdte ünnepelni magát.

Hangsúlyozta: „Az amerikai-magyar milliárdos, George Soros Nyílt Társadalom Alapítványa és más külföldi szereplők felelősek az országban folytatódó politikai válságért”.

]]>http://www.demokrata.hu/hir/kulfold/george-soros-alapitvanya-felelos-valsagert]]>

Német közszolgálati szerző a várandós Frauke Petryt akarja, hogy kiüssék

]]>PHILOSOPHIA PERENNIS]]>

„Németországban a verbális erőszak eszkalálódik. Erőszaktevőként kifejezetten azok járnak elöl, akik a médiumokban nyíltan a gyűlöletbeszéd elleni harcosaként mutatkoztak”.

Így indul a filozófiai portál cikke.

Ezután ismerteti,  hogy Carolin Emcke, aki könyvet írt a „gyűlöletről” és egyrészt a német közszolgálati ZDF  tévé, valamint a  Die Welt napilap szerzője, azt írta:

„Remélem, hogy Olivia Jones Frauke Petryt most a fogadási partin kiüti”.

A kisbabát váró Frauke Petry a jobboldali, radikális AfD német párt  társelnöke.

Olivia Jones 2,07 méter magas transzvesztita (lásd a csatolt képet).

Megjegyzés:

Ízlelgessük ezt a mondatot egy képzeletbeli jobboldali újságíró tollából: „Remélem, hogy Vásárhelyi Máriát a Bálint művelődési házban Olivia Jones pofán vágja”.

]]>www.lovasistvan.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Alámerült atlantiszom (142) Mondom a magamét (4324) Flag gondolja (33) Mozi világ (440) Gasztronómia (539) Rejtőzködő magyarország (171) Tereb (139) Vetítő (37) Belföld (5) Történelem (13) Sport (729) Kultúra (4) Heti lámpás (233) Szépségápolás (15) Tv fotel (65) Életmód (1) Autómánia (61) Mozaik (42) Emberi kapcsolatok (36) Jobbegyenes (1692) Politika (1571) Irodalmi kávéház (479) Egészség (50) Nagyvilág (1446) Gazdaság (637)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>