- 0
Első német menedékkérő család Oroszországban.
Első fecske: egy német család 2300 kilométert autózott, hogy Oroszország menedékjogot kérjen azért, mert a migránsbeáramlás miatt már nem érzik biztonságban magukat Németországban, jelenti a brit lap. Az 51 éves Carola Griesbach és 45 éves férje, André VW lakókocsijukban a moszkvai Vörös téren táboroznak, miután elmenekültek „a német diktatúrából”. A lakókocsiban foglal helyet két lányuk, Dominique és Julia, valamint négy unokájuk. Az orosz hatóságok viszont nem akarják őket elismerni menekülteknek, mert Németország biztonságos országnak tekintik. A férj elmondta, az emberek azt hiszik, Németország demokratikus, holott nem az. A német társadalom erkölcsileg teljesen korrumpálódott és a német pontosság valamint bűnözésmentesség a múlté. „Már társadalom sincs”, mondta André. Hozzátette: „az orosz társadalom sokkal jobb, és Putyin sokkal jobb vezetőnek. A német állam erkölcsileg korrupt, úgyhogy Putyin sokkal demokratább Merkelnél.” A család először egy kis hotelben szállt meg, de miután elutasították menedékkérelmüket, a pénzük elfogyott és most a Vörös téren közadományból tartják fenn magukat. A házaspár kijelentette, minden pillanatban készek munkát vállalni, ha helyet adnak menekültkérelmüknek. Elmondták azt is, a németek a migránsok befogadásával segítik az amerikaiak közel-keleti háborúit. Felháborítónak tartják azt is, hogy a német média alig számol be a migránsok által elkövetett bűncselekményekről és azt, hogy Németországban már a gyerekeket is szexuális oktatásban részesítik.
Újabb rejtélyes haláleset Clintonné körül: a portál újságírói kiderítették, hogy amikor Seth Conrad Rich, a 27 éves demokrata párti kampányalkalmazottat július 8-án megölték Washingtonban, semmit nem vettek el tőle. Érintetlen maradt pénztárcája, órája, telefonja. Kiderült, Rich útban volt az FBI felé, ahol egy „folyamatban lévő bírósági ügyről akart beszélni, amelynek részese lehetett a Clinton-család”. Most pedig Julian Assange tegnap egy holland tévéadásban kijelentette, hogy Seth Rich a Wikileaks informátora volt. A leleplező Wikileaks tőle kapta a Demokrata Párt Nemzeti Konvenciója emailjeit. Assange elmondta, Richt háton lőtték, ahogyan Washingtonban ment az utcán. „Forrásaink kockázattal dolgoznak”, tette hozzá.
A vezető német lap portálja kiemelt cikkben, fő helyen ír arról, hogy a CDU-s Inge Grässle európai parlamenti képviselő és Alexander Graf Lambsdorff, az Európai Parlament liberális alelnöke szorgalmazta, hogy az olyan országoktól, mint Lengyelország és Magyarország vonjanak meg uniós támogatásokat, ha nem hajlandóak több szolidaritást mutatni a menekültek irányában és szembe menetelnek az európai joggal. (Rejtély, hogy eddig az Európai Parlament magyar néppárti delegációjának egyetlen tagja sem tette fel a kérdést: ha a migráció – mint a németek állítják – oly előnyös egy országnak, miért kell büntetni egy országot, ha az ki akar maradni a jóból.)
Mit keresünk már Kolumbiában is? Kolumbia és a NATO megállapodott – jelenti a dél-amerikai híreket közlő német nyelvű portál Bogotából, Kolumbia fővárosában -, hogy az észak-atlanti katonai szervezet tanácsadókat és katonai kiképzőket küld a kolumbiai hadsereghez. A jövőben pedig Kolumbia a NATO fórumain és nemzetközi hadműveleteiben is részt vesz, jelentette be Juan Pablo Rodriguez, a kolumbiai haderő főparancsnoka, aki a megállapodást nagy jelentőségűnek nevezte. Létrehoznak még egy „integritás építő” programot a katonaság és a rendőrség részére azért, hogy növeljék e testületek „átláthatóságát és legitimitását”. (Soros „civil” szervezetei már hegyezik a füleiket, miközben az orosházi fiatalok már készülhetnek medellini szolgálatra a kolumbiai őserdőkben bújkáló baloldali gerillák ellen.) 2013 júniusában, emlékeztet a tudósítás, már Juan Manuel Santos és az amerikai kormány közösen jelentették be Kolumbia szándékát, hogy csatlakozzon a NATO-hoz, de azután, hogy ez a szándék hatalmas ellenkezést váltott ki mind Kolumbiában, mind Latin-Amerikában, azt ejtették.
POLITICO
Az amerikai hírportál európai kiadásának reggeli köremailje arra hívja fel a figyelmet, hogy azért a Putyin-Erdogan találkozó nem teljesen a „testvéri szeretet” jegyében zajlott, ugyanis az orosz elnök a hírek szerint a török elnököt megszégyenítve a Konsztantinovszkij palotának a „görög ebédlőjében” fogadta. Ez a szerkesztő eszébe juttatja a 2007-es Putyin-Merkel találkozót, amikor Putyin szándékosan magával vitte Connie labradorját noha tudta, a kancellár fél a kutyáktól.
A jobboldali német hetilap ezzel a címmel számol be a szentpétervári Putyin-Erdogan találkozóról: „Putyin és Erdogan az európai fennhéjázásból profitál”.
A Kreml angol nyelvű portálja nyilvánosságra hozta, hogy Putyin elnök ismét gratuláltTheresa May brit miniszterelnök kinevezéséhez, amikor most telefonon beszéltek a kétoldalú kapcsolatok jelenlegi állásáról. Ezzel kapcsolatban mindketten elégedetlenségüket fejezték ki és megegyeztek abban, hogy egyes területeken fokozzák a közös munkát. Abban is megállapodtak, hogy a közeljövőben személyesen találkoznak. (Washingtont Erdogan mellett már az ág is húzza.)
Edmund Stoiber volt bajor miniszterelnök megdicsérte az osztrák kormány Törökország-politikáját: „Szeretem, ha a dolgokat néven nevezik – még akkor is, ha az diplomáciailag nem nevezhető okosnak”, mondta tegnap Münchenben. Kern kancellár és Kurz külügyminiszter „rendkívül egyértelmű szavakat” talált arra, hogy Törökországgal meg kell szakítani az uniós csatlakozási tárgyalásokat.
Már téboly, ami a németországi migráns erőszakot illeti: a legtöbb tettest nem találják. Csak minden tízedik nemi erőszakot jelentik be és a tárgyalásokon csak az elkövetők 8 %-át ítélik el, jelentette ki Heiko Maas német igazságügyi miniszter, idézi őt az amerikai honlap. A 2014-ben Németország elkövetett szexuális bűncselekmények 90 %-a nem került be a hivatalos statisztikába, mondta André Schulz, a Bűnügyi Rendőrség Szövetségének vezetője. Felülről jövő utasítás van arra, hogy a migránsok által elkövetett bűncselekményeket ne jelentsék és az információkat bizalmasan kezelik.
„(A)miért maradhatnak egyszerűen az észak-afrikaiak” címmel a német lap arról ír, hogy noha a Maghreb-országokból jövők szinte soha nem kapnak menekültstátuszt Németországban, idén az első fél évben csak 166-ot küldtek vissza közülük. A többiek egyszerűen csak maradnak.
A globális orosz tévé amerikai portálja tudósításának címe: „A Soros által alapított DNC ’szuperügyvédje’ nekiment a szavazóktól követelt személyi igazolványra vonatkozó törvényeknek, hogy ’védje az Obama-koalíciót”. A tudósítás így kezdődik: „A Demokrata Párt csatába szállt, hogy védje az afrikai amerikaiakból, spanyol ajkúakból és fiatalokból álló, ahogy nevezi, ’Obama koalíciót’ a milliárdos George Soros segítségével.” Marc Elias – akit a Washington Post „szuperügyvédnek” nevez – akcióba lendült a republikánusok ellen 15 államban, ahol „korlátozzák” a szavazást azzal, hogy szigorúan ragaszkodnak például a fényképes személyi igazolvány bemutatásához.
A német hírmagazin Hosszú Katinka fotójával illusztrált terjedelmes cikkében arról ír, hogy az olimpiai lelkesedést csökkenti a NOB doppingügyben mutatott „vattapuhasága”. Kételkedik abban, hogy Hosszú Katinka eredményét mindenfajta szer nélkül érte el. (Mint ismeretes, amerikai médiumok kezdték a kételkedést a magyar csodaúszó doppingmentességében, sőt annak ellenkezőjét is állították.)
Most éppen a francia közszolgálati adón fut hosszan az, hogy az MTV nem említette a szíriai úszónő olimpiai teljesítményét. Ahogyan a Le Point francia hetilap portálján , amely mindezért a magyar miniszterelnököt vádolja már címében is.
A szenzációs frissességű német liberális portál Orbán Viktor tusványfürdői beszédéről most írt negatív érdekességként.
Világszerte fokozódik a tiltakozás, amiért a Google Palesztinát Izraellel helyettesítette térképéről. A palesztink újságírószövetség azt veti az amerikai óriáscég szemére, hogy Izraellel szövetségben hamisítja meg a történelmet és a földrajzot, és a Google lépése ellene mond a nemzetközi normáknak és egyezményeknek.
„12 ok, amiért nem kell pánikolni a Brexit miatt” címmel a brit online portálban Denis MacShane korábbi brit európaügyi miniszter úgy véli, a népszavazást akár úgy is kezelhetik, mint az áprilisi holland népszavazást az Ukrajnával való kereskedelmi társulásról: a feledés homályában tartják addig, ameddig a kormány nem lép. A hollandhoz hasonlóan a brit referendum sem ügydöntő és ezért törvényesen a kormány lépése nélkül törvényesen nem kényszeríthető ki.
A Fekete Életek Számítanak (FÉSZ) mozgalom zsidó szövetségesei sértődöttnek, dühösnek és elárultnak érzik magukat azután, hogy az afrikai-amerikaiak saját ügyük mellett kitértek a palesztinok sorsára és az Izraelnek juttatott amerikai segélyre, a zsidó államot népirtással és apartheid rendszer fenntartásával vádolva. A feketék szervezetének megnyilatkozásai megosztották az amerikai zsidó közösséget, a többség élesen elítélve azt, míg néhány, alulról építkező szervezet, mint a Ha Nem Most megvédve a feketék Izraellel kapcsolatos mondanivalóját. Egy bostoni zsidó szervezet máris bejelentette, szakít a FÉSZ-szel, kijelentve, a szakítás számukra nem igazán jelent veszteséget és legalább kiderült, hogy kik az igazi szövetségeseik.
Hat szíriai menekült app-ot fejlesztett ki okostelefonokra és számítógépekre, hogy a több százezer menekült könnyebben ismerje ki magát a német bürokrácia tengerében és a megfelelő dokumentumokat töltsék ki a szociális juttatások, egészségügyi ellátás és lakások biztosítása érdekében. Az app neve „Bureaucrazy” („őrült bürokrácia”). Az app angolra és arabra is lefordítja a nyomtatványokat, bemutatja, hol vannak a megfelelő hivatalok Berlinben, tudósít az amerikai főváros lapja.