Az EchoTV Sajtóklub című műsorban említésre került az a fejlődés, amelyet az Orbán-kormány hajtott végre a Martonyi János külügyminiszter által jelképezett teljes szolgaiságtól a holland nagykövetre aljas, a terroristák és a magyar kormány közötti párhuzamra megfelelően reagáló Szijjártó Péter külügyminiszterig.

 Példaként szó volt arról, hogy Martonyi János minden zokszó nélkül folytatta azt az interjút, amelyet a norvég tévés hagyott abba azzal, hogy vécére megy és amikor visszajött, nemi szerve kilógott sliccéből. Az alábbiakban az erről szóló cikk „élvezhető”.

MARTONYI MEGALÁZÁSA

Thomas Giertsen, a norvég TV2 liberális humoristája a norvégiai magyar nagykövetségen keresztül interjúra invitálta az Oslóban hivatalos látogatáson tartózkodó Martonyi János külügyminisztert, hogy csütörtökön sorra kerülő műsorának részeként sugározza a stúdióbeszélgetést. Giertsen a NATO-ról és a kétoldalú kapcsolatokról faggatta a magyar külügyminisztert, amikor, a beszélgetést megszakítva, vécére ment. Amikor visszajött, sliccéből kilógott az, aminek nem ott a helye.

Ennek ellenére leült, tovább folytatta az interjút, mintha minden rendben lenne. A több mint angol hidegvérrel megáldott magyar külügyminiszter „viszonozta” Giertsen „szórakozottságát”. Ő is úgy tett, mintha mi sem történt volna. A tévés ekkor „felfedezte” (az idézőjel a nem igazán naiv norvég sajtóból való), hogy valami nincs rendben és komótosan orvosolta a dolgot. Martonyi János az interjú végén kezet fogott Giertsennel, mintha – így a szenzációról elsőként hírt adó, többszáz ezres példányszámú  Verdens Gang – a legjobb barátok lennének.

A TV2 vezetőjének és a norvég külügyminiszternek más volt a véleménye. Az interjú nem mehetett adásba. Jan Petersen norvég külügyminiszter pedig megmondta keresetlen véleményét a csatorna vezetőjének.

Giertsen a norvég büntetőtörvénykönyv értelmében akár egy év börtönt is kaphat vagy, enyhébb megítélés esetén, igen komoly pénzbüntetéssel sújtható. Elisabeth Ramstad rendőrfelügyelőnő kijelentette: a rendőrség ugyan nem tesz feljelentést, de ha feljelentés érkezik, azonnal teszi a dolgát.

Horváth Gábor külügyi szóvivő viszont kijelentette: fontosabb dolga is van annál, mint hogy egy „idióta tréfával” foglalkozzon.

A botrány már a finn sajtó figyelmét is felkeltette.

Az, ami a nyugati sajtó részéről éri a magyar kormányt és annak tagjait, kezd az elfogadhatóság határán túlmenni. Akkor, amikor a Kontroll Csoport oly nagy vihart látott felmérésben a legkevésbé kormánybarátnak ítélt Adam LeBor az angol nyelvű Budapest Sunban tisztességesen, a közvéleménykutatási adatokra hivatkozva szögezi le hétvégi cikkének első mondatában, hogy „A választásokat a Fidesz nyeri”, a „félhivatalos” bécsi Wiener Zeitung a szocialisták visszatértéről cikkez és Boris Kalnokytól kezdve Reinhold Vetteren át Florence La Bruyere-ig futnak még egy hisztérikus, utolsó kört Orbán ellen a külföldi tudósítók, ahogyan tették az Olaszországon kívüli lapok Berlusconi megválasztása hajnalán, Berlusconi ellen. Csakhogy – e lapok pechére – Berlusconit az olaszok, Orbán Viktort a magyarok választják miniszterelnöküknek.

De visszatérve a norvég esetre: a Bem rakpart nyugodt reagálása megkérdőjelezhető. Az persze, hogy az ügyről a helyi balliberális sajtó mit ír, sejthető. Automatikusan Giersent igyekszik majd mentegetni. Mint állt a külföldi jogsértő mellé a Benes-dekrétumok ügyében is.  De vajon mit szólna ugyanez a sajtó, ha az MTV-ben történik meg ez a párját ritkító gazemberség egy olyan ország külügyminiszterével, amelyik a balliberális sajtó kedvence? Netán annak itteni valamelyik nagykövetével vagy nagykövet asszonyával?

A „világbotrány” és „Magyarország helye nem Európában, hanem az illemhelyen van” címek az enyhébbek közül lennének.

Budapestnek lassan meg kellene tanulnia emancipálódnia. Ugyanis, ha folyamatosan csak mosolyog, és bocsánatot kér, a külföld habituális meghátrálónak tekinti, akin a fegyelmezés olcsón gyakorolható. Mint gyakorolják is Budapesten úgy, ahogyan azt soha nem mernék megtenni Párizsban vagy Hágában. Ahol egy hivatalos külföldi rendreutasítás vagy leckéztetés – még valós indok esetén is – azonnali visszautasítást vált ki.

A magyar külügyminisztérium a Giertsen-botrányon nem mosolyoghat. Nem nyújthat segédkezet saját magaláztatásában,  és – főleg –  nem hívhatja fel keringőre a következő Giertsent.

Lovas István - (Magyar Nemzet, 2002. III. 25)