Ma 2024 december 21. Tamás napja van. Holnap Zénó napja lesz.
9f8d7f09c427f8998e49224ebf3368d3.jpg

Lovas István - Égjen Brüsszel/Washington! 3.

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

A 2014. január 20.- án megjelent Die Welt nevű német „jobboldali konzervatív” (esetükben értsd: neokon) lap Magyarország jobboldali radikálisai a törököket megmentőjükként dicsérik címmel írt tudósítást. Alcím: Testvérnép.

Külpolitikai sorozat tízóraihoz (3)

A DIE WELT MOST ATTILÁRÓL HAZUDIK CÉLJA ÉRDEKÉBEN

A tudósítás arról szól, hogy Vona Gábor jobbikos pártvezető Budapesten a törököket éltette annak alapján is, hogy a magyarok és törökök testvérnépnek tekintik egymást.
Majd megemlíti, hogy a Jobbik /sajnálatos/ ellentéteként a többi radikális európai pártnek, nem iszlámgyűlölő, hanem antiszemita.

Eddig semmi kifogásolni való nincs a beszámolón, még akkor sem, ha saját véleménye átszivárog bele.
A tudósító ezután azonban a rokonnépi „tévhitet” és a hunokhoz való közös kapcsolatot cáfolva egy hazug érvet elővarázsolva cinkelt cilinderéből (bocsánat a képzavaráért) azt írja a csak Magyarországon és Törökországban népszerű keresztnévről, hogy az ellentétben a nálunk használatos Attila formával, a törököknél az Atilla néven használatos.

A valóság azonban más. Ugyanis Törökországban az Attila név több formában használatos, mint Attila, Atilla, Atilay vagy Atila, de messze vezet az Attila.

Jó lenne végre egyetlen olyan tudósítást látni külföldi lapban, amely érvrendszerét tekintve eléggé magabiztos ahhoz, hogy ne kelljen hazugsághoz folyamodnia.

/*/ 2013. február 11-én „Égjen a város!” jelszóval hirdetett demonstrációt Budapesten az USA demokrata kormányzati köreiből támogatott Hallgatói Hálózat. Mint közismert, még erőszakos tetteiket is a balliberális sajtó hozsannázása mellett hajtották végre.
Ha nekik szabadott ezzel a jelszóval demonstrálni, szabad a fenti címmel sorozatot írni.”

Lovas István

forrás: Lovas István facebook

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

]]>www.flagmagazin.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Irodalmi kávéház (543) Autómánia (61) Flag gondolja (38) Sport (729) Életmód (1) Gasztronómia (539) Mozaik (83) Tereb (146) Történelem (18) Nézőpont (1) Mondom a magamét (8038) Heti lámpás (342) Jobbegyenes (2898) Politika (1582) Szépségápolás (15) Vetítő (30) Rejtőzködő magyarország (168) Egészség (50) Emberi kapcsolatok (36) Mozi világ (440) Kultúra (9) Tv fotel (65) Gazdaság (724) Nagyvilág (1310) Belföld (11) Alámerült atlantiszom (142) Titkok és talányok (12)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>