Ma 2024 december 21. Tamás napja van. Holnap Zénó napja lesz.
f4803f594ff0b4a17f39ec7b54c75813.jpg

Lovas István: Az Európai Unió a szólásszabadság ellen

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)

„Megrökönyödését” és „döbbenetét” fejezte ki a 134 országban több mint hatszázezer újságírót tömörítő Nemzetközi Újságíró Szervezet (NÚSZ), az Európai Újságíró Szervezet és más szervezetek, amiért az Európai Unió május 12-i ülésén a kifejezés szabadságára vonatkozó olyan irányelveket fogadott el, amely nem vette figyelembe a nyilvánosság jogát az információ hozzáféréséhez.

Tiltakozó újságíró szervezetek fejezték ki „megrökönyödésüket”

A két brüsszeli székhelyű szervezet közös tiltakozó nyilatkozatában leszögezi, hogy ezen irányelveket az Európai Tanács külügyi ülésén fogadták el hivatalosan annak ellenére, hogy számos vezető médiaszervezet sürgette az elfogadás késleltetését és azt, hogy azt elfogadásuk előtt vitassák meg a nyilvánossággal. Mint emlékezetes, az EU az elmúlt négy évben ugyanilyen kifogásokat emelt a magyar médiatörvénnyel szemben.

Jim Boumelha, a NÚSZ elnöke kijelentette: „Sokkoló, hogy az EU a kifejezés szabadságára vonatkozó olyan irányelveket fogadjon el, amelyek messze esnek a nemzetközileg elismert normáktól”. Hozzátette, azáltal, hogy az EU nem ismeri el sem az információhoz való hozzáférés jogát, sem az újságíró szakszervezetek szerepét a szakma normáinak és munkakörülményeinek védelmében, az az újságírók és a nyilvánosság eddig megszerzett jogait veszélyezteti. Mint tegnap is lapunkban utaltunk rá, az EU és Washington között a transzatlanti kereskedelmi és befektetési partnerségről folyó tárgyalásokat zárt ajtók mögött folytatják.

A NÚSZ-EÚSZ nyilatkozat leszögezi azt is, hogy ezzel az EU az ENSZ emberjogi bizottsága és az Európai Emberjogi Bíróság által lefektetett hasonló jogokat is aláaknázza.
Lapunk minderről megkérdezte Viviane Reding jogérvényülésért és alapjogokért felelős uniós bizottsági alelnök véleményét. Hivatala közölte, a területért nem ő, hanem Neelie Kroes digitális politikáért felelős bizottsági alelnök a felelős. Amikor felidéztük, hogy lapunknak 2010 áprilisában adott interjújában Reding azt állította, mindig fel fogja emelni szavát, ha a szólás szabadságát veszélyeztetik, szóvivője közölte, Reding asszony távollétében nem tud nyilatkozni.
A Klubrádió „elhallgattatása” ellen éveken át küzdő Kroes biztos szóvivője útján közölte, a kérdéssel forduljunk Catherine Ashton külpolitikai főbiztoshoz. Ashton főbiztos hivatala szóvivője útján visszautasította a két újságíró szervezet tiltakozásának helyénvalóságát, kiemelve, hogy igenis, a témában volt lehetőség konzultációra.

Lapunk e visszautasítással fordult a NÚSZ-hoz, attól véleményét kérve. Andrew Kennedy, a szervezet kommunikációs tisztségviselője fenntartotta szervezete súlyos kifogásait. Kijelentette, az EU hivatalos tervezetéről nem volt nyilvános vita. Közölte még, velük együtt ugyanezen kifogásokat hangoztatott az Article19 (az egyetemes emberi jogok nyilatkozatának 19-ik cikkelye védi a szólás- és sajtószabadságot), a Jog és Demokrácia Központ, a Korlátlan Sajtószabadság, a Média Fejlődés Globális Fóruma, a Cenzúra Indexre Tétele, a Nemzetközi Média Támogatás, az Internews – Europe és a Vivarta szervezete.

Lovas István
(Magyar Nemzet, 2014-05-29)

forrás: Lovas István facebook

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

]]>www.flagmagazin.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Heti lámpás (342) Autómánia (61) Életmód (1) Egészség (50) Nézőpont (1) Alámerült atlantiszom (142) Mondom a magamét (8038) Politika (1582) Rejtőzködő magyarország (168) Irodalmi kávéház (543) Történelem (18) Sport (729) Szépségápolás (15) Emberi kapcsolatok (36) Nagyvilág (1310) Gazdaság (724) Mozi világ (440) Jobbegyenes (2898) Flag gondolja (38) Gasztronómia (539) Titkok és talányok (12) Kultúra (9) Belföld (11) Tereb (146) Tv fotel (65) Vetítő (30) Mozaik (83)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>