Ma 2019 július 19. Emília napja van. Holnap Illés napja lesz.
Fal és függöny

Fal és függöny

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

A világ csak állt, és nézte, ahogy 16 évvel a második világháború befejezése után Európa egyik legnagyobb városát, Berlint 1961. augusztus 13-án tizenötezer keletnémet katona közreműködésével egyetlen éjszaka alatt kettévágják.

 Vakon cselekedtek egy fals ideológia mindenáron való megóvása érdekében. Azt hitték, egy három méter magas, 155 kilométer hosszú betonfallal a gondolatoknak is gátat szabhatnak. Micsoda világban éltünk! Vagy még ma is? Mert sokan furcsán emlékeznek vissza a múltra, az egykori „endékások” már nem önfeledten büszkék sok szenvedés és vér árán kivívott szabadságukra.

Huszonnyolc évig állt a fal, hirdetve a hidegháborús gyűlölködést. De mit várhattunk azoktól a nagyhatalmaktól, amelyeket mindig vagy a velük egyet nem értők leigázása vagy a közöny jellemzett? Amikor 1955-ben Ausztria ismét szabad országgá vált, és Magyarországnak is ugyanilyen szabad országgá kellett volna válnia, a nyugati világ nem tett értünk semmit. És egy évvel később is elnézte Magyarország vergődését, mert a politika érdeke az volt, hogy ne boruljon fel az egyensúly a nagyhatalmak között. A titkosszolgálatokon keresztül pontosan tudták, hogy a szovjet csapatok nemhogy kivonulnának Magyarországról, hanem évtizedekre berendezkednek.

Sokan próbálkoztak: egyes források szerint 268 szökési kísérlet történt, ebből 125 végződött halállal. Az emberi leleményesség határtalan volt, építettek alagutat, próbálkoztak hőlégballonnal, páncélozott járművel nekimentek a falnak, mások egyszerűen csak nekirohantak, és megpróbáltak átmászni rajta. Az utolsó áldozat egy húszéves pincér volt 1989. február 6-án.

Az NDK és Magyarország között sok hasonlóság mutatható ki, de egy ponton mégis óriási differencia van. Amíg az NDK-ban a fal szétverésének pillanatában sem voltak már titkosak a Stasi-akták, addig Magyarország továbbra is adós állampolgárainak az igazságtétellel. Itt senkit nem számoltattak el a múltjáért, pedig kíváncsi lennék, hányan lehetnek még a magyar közéletben azok közül, akik korábban a Stasival kapcsolatban álltak. Sokszor voltam az NDK-ban, Berlinben az Alexanderplatz egy kicsit a Nyugatra emlékeztetett. Legfőképpen a Nyugat-Berlinből átlátogató arab diákok miatt, akik aztán beültek a Mercedesükbe, és visszaautókáztak a nyugati világba. Keleten meg sorba kellett állni, mindenki mindenkitől félt, és a felüdülést az jelentette, ha ellátogathattak a Balatonhoz. Nekik ez volt a Nyugat, és az egyetlen lehetőség arra, hogy Nyugat-Németországban élő rokonaikkal találkozhassanak. Közben magyar fiatalok dolgoztak az NDK-ban, ott keresve boldogulásukat, sokan aztán ott is maradtak, megházasodtak, és voltak, akik a két Németország egyesítésekor meggazdagodtak, mert a keletnémet márkát nyugatnémet márkára váltották.

Anyámnak többször mondtam, hogy még negyvenéves korom előtt egyesül a két Németország, és csak egy Berlin lesz. Igazam lett. 1989. november 9-én leomlott a fal. Bécsben éltem akkor, a keleti blokk forrongott, Magyarországon is lebontották a vasfüggönyt. Egész este néztem a tudósítást Berlinből. Szinte kirángattam a feleségemet az ágyból, aki már aludt: kelj fel, végünk van, verik a falat, utánunk jön a kommunizmus!

És íme: az egykori kommunisták megszállták a kapitalizmust.

A magyar vasfüggöny az osztrák–magyar határon 260 kilométer hosszan húzódott drótkerítéssel, aknazárral, lövészárokkal és betonbunkerekkel. Az idők folyamán technikailag újítottak rajta, de a rendszerváltozás előestéjén már az egész védelmi rendszert le kellett volna cserélni ahhoz, hogy továbbra is használható maradjon.

Erre nem volt meg az anyagi fedezet, így valójában ez volt az oka annak, hogy megszületett a döntés a lebontásáról. Ám a kényszerű elhatározás 1989. június 27-re – amikor befejezték a határzár felszedését – politikai-lag is jól jött a rendszerváltás oldalára álló reformkommunistáknak. Ezen a napon Horn Gyula magyar és Alois Mock osztrák külügyminiszter kamerák előtt vághatta át az utolsó darab szögesdrótot (amelyet egyesek szerint már úgy kellett helyreállítani az alkalomra.)

Máig sokféleképpen emlékeznek, hogy az „endékások”, akik 1989-ben már ezerszámra érkeztek Magyarországra, kinek az engedélyével hagyhatták el végül hazánkat. Pedig régen tudnunk kellene, hogy mi az igazság.

A Stasi bűneit Németországban már nem övezi titok. Az ügynöklista, a tartótisztek, a külföldi országokból beszervezett Stasi-ügynökök aktái hosszú évek óta kutathatók. A berliniek boldogan élhetik életüket, gazdasági válság ide vagy oda, ott valóban megtörtént az igazságtétel.

Mi pedig még mindig arra várunk, hogy kiderüljön, miként is játszódott le a rendszerváltás, kinek mi volt a valódi szerepe, ki kinek milyen titkos anyagot adott át, valamint hogy a titkosított anyag vajon meddig és miért titkos.

Vámos György, magyarhirlap.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Szépségápolás (15) Politika (1571) Rejtőzködő magyarország (171) Alámerült atlantiszom (142) Tereb (129) Irodalmi kávéház (465) Autómánia (61) Sport (727) Mozaik (6) Heti lámpás (207) Emberi kapcsolatok (36) Belföld (5) Történelem (4) Gazdaság (616) Gasztronómia (539) Kultúra (4) Jobbegyenes (1556) Életmód (1) Egészség (50) Flag gondolja (32) Vetítő (37) Mondom a magamét (3765) Nagyvilág (1386) Tv fotel (65) Mozi világ (440)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>