Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
Antidogma - A bevándorlás árát az őshonosok fizetik

Antidogma - A bevándorlás árát az őshonosok fizetik

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
A háborúk egyik aranyszabálya, hogy az idegen megszállás anyagi terhét (hadisarc, zabrálás stb.) mindig a vesztesek és megszálltak viselik.

Így van ez a Nyugat-Európában jelenleg zajló harmadik világbeli megszállás esetében is. Ellentétben ugyanis a bevándorláspárti lobbi állításával, miszerint az új honfoglalók jelenléte hasznos, sőt elengedhetetlen a nemzetgazdaságok számára, valójában ezek egyre elviselhetetlenebb gazdasági, pénzügyi és társadalmi terhet rónak a többnyire nyakig eladósodott nyugati országokra. Alább a bevándorlás „fekete könyvéből” következik néhány sokkoló és politikailag fölöttébb inkorrekt tény és adat, a gazdaságilag legegészségesebb Németország és Hollandia vonatkozásában.

Németországnak 2016-ban több mint 20 milliárd eurójába került az invázió, az összeg majdnem felét az álszíriai álmenekültek támogatása emésztette fel, a maradékot pedig azok az országok kapták, ahonnan ezek valójában származnak, abból a célból, hogy megelőzzék a kivándorlásukat – a jelek szerint eredménytelenül. (Germany spent 20 billion euros on refugees in 2016, dw.com, 2017. május 24.) A német foglalkoztatási hivatal (BA) jelentése szerint a 2015 januárja óta Németországba „menekült” megszállók alig 7 százaléka dolgozik, ők is többnyire a külön nekik létrehozott (államilag támogatott) „kamu” állásokban kamatoztatják nem létező szaktudásukat. A többiek viszont a német szociális rendszeren (Hartz IV) élősködnek. Nem csoda. A berlini Integrációs és Migrációs Kutatóintézet illetékes osztályvezetője szerint ugyanis a migránsok alig 40 százalékának van – legalábbis saját állításuk szerint – középiskolai végzettsége, 20 százalékuk csak elemi iskolát végzett, a maradék pedig teljesen iskolázatlan. (135 000 Flüchtlinge haben einen regulären Job, bild.de, 2017. május 17.) A BA egyik korábban kiszivárogtatott – a kontrollált média által azonban gondosan a szőnyeg alá söpört – jelentése szerint a menedékkérők alig 8 százaléka vett részt egyetemi szintű képzésen, 11 százaléka szakmai képzésen, 81 százalékuk viszont teljesen iskolázatlan. Ezek az adatok drasztikusan cáfolják a Tagesschau tévéhíradó korábbi állítását, miszerint a menedékkérők 90 százaléka diplomás. (Prognose für 2016: 400.000 neue Sozialfaelle durch Asylkrise, jungefreiheit.de, 2015. október 26.)

Hans-Werner Sinn neves közgazdász, a müncheni Gazdaságkutató Intézet (Ifo) volt igazgatója kétli, hogy a menekülthullám segítheti Németországot gazdaságilag. Éppen ellenkezőleg: alacsony képzettségi szintjük (értsd: képzetlenségük) miatt a bevándorlók gigantikus pénzügyi terhet jelentenek az államnak, és még eléggé optimistának tartja freiburgi kollégája, Bernd Raffelhüschen becslését, aki szerint minden egyes menekült legalább 450 ezer euróba fog kerülni. (Ifo-Chef warnt: Jeder Flüchtling kostet Deutschland 450.000 Euro, focus.de, 2016. március 2.) Ludger Wössmann közgazdász, az Ifo kutatási igazgatója szerint felméréseik kimutatták, hogy a szíriai migránsok nagy része „nyomorúságos” iskolai képzésben részesült, a kétharmaduk alig tud írni és olvasni, „csak a legegyszerűbb számtani problémákat tudják megoldani, és ez azt jelenti, hogy még ha meg is tanulnák a német nyelvet, akkor is nehezen lennének képesek követni az iskolai programot”. („Zwei Drittel können kaum lesen und schreiben”, zeit.de, 2015. december 3.) A megszállók igencsak korlátozott értelmi képességeivel kapcsolatban Heiner Rindemann profeszor, a Cheimnitzi Technikai Egyetem pszichológiai tanszékének vezetője kutatásai alapján arra figyelmeztet, hogy az egyetemi diplomás migránsok átlagos IQ-szintje alig 93, mintegy 10 ponttal kevesebb őshonos szaktársaiknál, és ez a tény „kognitív tévedéseket” fog okozni, káros következményekkel a társadalom egészére nézve. Rindemann egy kortárs német tudóshoz képest meglepő nyíltsággal és éppen ezért személyes kockázatot is vállalva ecseteli az IQ, a kultúra, a siker fontosságát a „fajjal” való kapcsolatukban. Gimnáziumi szintű mérnökök című cikkében azt állítja, hogy az alacsony IQ-szintű nem fehér migránsok importja Németország vesztét fogja okozni. („Wir verteidigen Europas Werte”: Ingenieure auf Realschulniveau, Focus Magazin, 2015. Nr.43)

A kieli Világgazdasági Intézet (IfW) igencsak optimista tanulmánya évente 25-55 milliárd euróra becsüli a menekültek németországi eltartásának költségét. Noha a tanulmány szerint a menekültáradatnak nem lesz pozitív hatása a gazdasági prosperitásra, összességében mégis kezelhetőnek tartja azt a német pénzügyek és gazdaság számára. Más kérdés, hogy a tanulmány a valós tényekkel gyakran hadilábon álló adatokkal operál, például amikor úgy véli, hogy a migránsok alig egyötödének lesznek nehézségei a munkakeresés során, holott éppen fordított a helyzet: amint láttuk, alig hét százalékuk talál munkát – már ha egyáltalán keres. (Refugee influx to cost Germany 25 to 55 billion euros annually, dw.com, 2015. december 11.) Az IfW egy másik kutatórészlege azt állapította meg, hogy a migránsok áradata munkanélküliek százezreivel fogja megterhelni a német gazdaságot, mert közülük csak minden ötvenedik talál munkát, és „sokuknak nincs semmiféle esélyük a munkaerőpiacon”. (Institut errechnet: Nur jeder 50. Flüchtling findet einen Job, bild.de, 2015. december 13.)

A holland igazságügyi minisztérium kormánypolitikai tudományos tanácsának 2016. évi jelentése megállapítja, hogy az 1995 és 1999 között a Hollandiába bevándorlók 65 százalékának nincs munkája, ezért a szociális ellátórendszeren élősködnek, miközben a maradék is olyan munkát végez, amely alig számít gazdaságilag. Ráadásul ez utóbbiak zöme „volt jugoszláv”, tehát fehér európai. A jelentés azt is megemlíti, hogy a „menedékkérők” bűnözési rátája legalább háromszorosa a hollandokénak, és még ez az adat is torzítja a valóságot, a statisztika ugyanis Hollandia színes bőrű állampolgárait is értelemszerűen a „hollandok” közé sorolja. (No time to lose: from reception to integration of asylum migrants, refugeestartforce.eu, 2016. augusztus 18.)

A bevándorláspárti lobbi egyik kedvenc lózungja szerint „a jövőben a bevándorlók fogják fizetni az őshonosok nyugdíjait”. Az előbbiek fényében ez csak kegyes óhajnak tűnik. Sokkal nagyobb az esélye annak, hogy a jövőben is az őshonosok fogják eltartani a bevándorlókat. Legfeljebb majd a nyugdíjaikból.

Gazdag István - ]]>www.demokrata.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Gasztronómia (539) Szépségápolás (15) Vetítő (30) Heti lámpás (310) Tv fotel (65) Politika (1582) Mozaik (83) Történelem (17) Kultúra (6) Autómánia (61) Emberi kapcsolatok (36) Nézőpont (1) Mondom a magamét (7501) Belföld (10) Sport (729) Titkok és talányok (12) Rejtőzködő magyarország (168) Flag gondolja (36) Jobbegyenes (2778) Irodalmi kávéház (537) Nagyvilág (1309) Gazdaság (702) Mozi világ (440) Egészség (50) Tereb (146) Életmód (1) Alámerült atlantiszom (142)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>